A Heat és a Spurs is üzent az állva maradt mezőnynek

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 08:23
null
A Heat rendkívül hatékony játékkal gyűrte le a Nets csapatát (Fotó: Reuters)
Mindkét tavalyi döntős csapat sima győzelemmel kezdte a második kört az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában. A címvédő Miami Heat 107–86-ra nyert a Brooklyn Nets ellen, míg a San Antonio Spurs szintén hazai pályán 116–92-re verte meg a Portland Trail Blazerst.

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a tavalyi bajnoki döntő két résztvevője is elkezdte a második kört. A trónkövetelőkkel (Pacers, Thunder) ellentétben a rutinos rókákkal teletűzdelt gárdák nagyon magabiztosan, 20 pont feletti győzelemmel jelentkeztek: a Brooklyn és a Portland elsőre nem volt ellenfél számukra.



Miami Heat–Brooklyn Nets 107–86

Ultra hatékony volt a Heat. 57 százalékkal célzott mezőnyből a címvédő, senki nem vállalt 15 dobásnál többet, senki nem hozott igazán kiemelkedőt, de öten dobtak tíz pont felett. Félidőben még csak hárommal vezetett a Miami Williams buzzer-beater triplája után, de a harmadik negyedben beindult a gépezet és 33–23-ra hozta ezt a játékrészt a Heat – úgy, hogy hét játékos munkája eredményeképp 70 százalékkal dobtak ebben a játékrészben.

A festékben is alulmaradt a Brooklyn. Lehetett számítani rá, hogy a palánk alatt gondban lesz a Nets, de kérdés, hogy akkor hol akarták vagy tudják megverni a Miamit. Chris Bosh dupla-duplázott, Andersen 16 perc alatt négy blokkot osztott ki, miközben Kevin Garnett pont nélkül zárt, Blatche és Plumlee pedig egy-egy kosarat szerzett. A Heat 52 pontot szerzett a festékből, ellenben Jason Kidd csapata csupán 28-at – emellett elbukták a lepattanózást is, márpedig ez tiltott dolog, ha nyerni akarnak Jamesék ellen.

Ismét nem működött a Nets játéka. Joe Johnsontól és Deron Williamstől is elvette a dobásait a Miami, hiába játszottak mindketten hatékonyan, csupán 17-17 pontig jutottak. Johnson 11 rádobása volt a legtöbb a csapatból, mégis csak ők jutottak tíz pont fölé. A vendégek hiába dobtak viszonylag jól, kevésszer vállalkoztak, a játék ritmusát a floridaiak diktálták.

Allen felébredt, Wade-re nem volt szükség. Ray Allen végigaludta az első kört, gyakorlatilag használhatatlan volt, most viszont rögtön beszórt 19 pontot 4/7-es triplamutatóval, kellően széthúzta a pályát és meg is büntette a Nets védelmi hibáit. Wade nem sokat tett hozzá ma, bő fél órát játszott, ez alatt 14 pontot szerzett jó hatékonysággal, de még nem kellett tőle extra.

A párharc állása: 1–0 a Heat javára.
A Heat legjobb dobói: James 22, Allen 19/12, Bosh 15/3
A Nets legjobb dobói: Johnson 17/9, Williams 17/9, Thornton 11/3.

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 116–92

Már az első negyedben eldőlt. Rögtön az első percektől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy nincs könnyű estéje a Blazersnek és már tizenkét perc után tizenhárom ponttal vezetett a Spurs. Botrányosan céloztak a vendégek ebben az időben, csapatszinten 5/23-mal zárták a játékrészt, ebből a Lillard-Aldridge páros 2/10-et vállalt, majd jött a második negyed, ahol szintén 13-mal kaptak ki, innen pedig nem volt visszaút. Bár Aldridge jelentősen beleerősített a folytatásban (32 pont, 14 lepattanó), nem akadt partnere (Lillard 16 dobásból 17 pont tripla nélkül), 38%-os mezőnymutatóval zárt Terry Stotts csapata.

Parker ott folytatta, ahol abbahagyta. A Dallas ellen a hetedik meccsen zseniálisan játszott a francia irányító, 24 pontos első félidőt produkált és 32-vel zárt, ma pedig ismét eljutott 33-ig 13/24-es mezőnymutatóval. Ezúttal is tarthatatlan volt, több klasszis megoldással jelentkezett és bár eladott hat labdát, kiosztott kilenc gólpasszt is – igazi vezére volt a Spursnek. Mellette Belinelli és Leonard is remekelt, de Duncan is dupla-duplázott.

A Spurs-pad diadala. Ugyan ma sem Green a kezdőben, sem Ginóbili a padról nem remekelt (mindketten kosár nélkül zártak), mégis a San Antonio második sora hozta a meccset Parker mellett – kereken 50 pontot szereztek a Blazers-cserék 18 egységével szemben. Belinelli magára talált, 7/9-es mezőnymutatóval beszórt 19 pontot, de az idei playoffban eddig hat percet kapó Baynes és Patty Mills is eljutott tízig.

A párharc állása: 1–0 a Spurs javára.
A Spurs legjobb dobói:
Parker 33/3, Belinelli 19/9, Leonard 16/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 32, Lillard 17, Lopez 10.

Ginóbilit ugyan meg tudták állítani, de a Spurs-pad így is hozta a meccset (Fotó: Reuters)
Ginóbilit ugyan meg tudták állítani, de a Spurs-pad így is hozta a meccset (Fotó: Reuters)

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Miami Heat–Brooklyn Nets 107–86
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

NYUGATI FŐCSOPORT
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 116–92
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik