Itt van Amerika
GYŐRI FERENC 2020.05.20 08:24 Frissítve: 2020.05.20 10:33

A határ nem a csillagos ég – miként építkezhetnek a tengerentúli profi klubok?

A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag teljesen leállt a sportvilág, ez pedig lehetőséget kínál arra, hogy felelevenítsük ismereteinket. Sokszor még egy-egy sportág megszállottjai is ráncolják a szemöldöküket, és nem értik, mi történik a pályán. Hetente megjelenő új sorozatunkban olyan sportszabályokat mutatunk be olvasóinknak, amelyek kevésbé szerepelnek a köztudatban, mégis fontosak. Az F1 után Amerikába kalauzoljuk olvasóinkat, hogy megismerjük közelebbről a fizetési plafon működését. Az MLB-t, vagyis a profi baseball-ligát nem számítva a világszerte népszerű tengerentúli versenysorozatokban meghatározzák a csapatok elkölthető bérkeretét. A szabályok változatosak, és mindig meg lehet találni a kiskapukat – ez azonban általában büntetéssel jár együtt.


 

David Beckham játékosként érkezett az MLS-be, idén tulajdonosként tért vissza (Fotó: Getty Images, archív)

Charles Barkley, Michael Jordan, Hakeem Olajuwon és John Stockton bemutatkozott az NBA-ben. Kareem Abdul-Jabbar 38 évesen lett a finálé legértékesebb játékosa, és diadalra vezette a Los Angeles Lakerst. A Turner Broadcasting médiavállalat megkezdte a mai napig tartó kapcsolatát a profi kosárlabdaligával, és két évre érvényes, húszmillió dollárt érő szerződést kötött vele. Emellett szintén a napjainkig érvényben maradt, ami az eddig felsoroltakhoz hasonlóan az 1984–1985-ös idényben debütált: a fizetési plafon intézménye.

 
1. rész: Hány pont jár holtversenynél? Mikor lehet előzni a biztonsági autós időszak alatt?

A téma természetesen az összes amerikai major sportot érinti, és annyira szerteágazó, hogy ennek a cikknek a kereteit jócskán szétfeszítené. Ezért a teljesség igénye nélkül, leginkább az NBA-re fókuszálva megpróbáljuk bemutatni, pontosan mi is az, ami a játékoskeretek feltöltésének alfáját és ómegáját jelenti. A rendszer különbözik az összes többi amerikai profi ligáétól, hiszen míg az NFL-ben (amerikai futball), az NHL-ben (jégkorong) és az MLS-ben (labdarúgás) a „kemény” szabályok érvényesülnek, vagyis a franchise-ok nem léphetik túl a fizetési plafon által meghatározott összeget, továbbá az MLB-ben (baseball) nincs küszöb, ugyanakkor létezik luxusadó, amellyel pluszköltségekbe verik a takarójukon túl nyújtózkodó gárdákat, addig az NBA-ben engedékenyebbek a „sapkás” regulák, és a luxusadó is működik.

ÁLTALÁBAN TÖBBET KERESHET, AKI HAMAR BEFUT

AHOL KEMÉNYEK A SZABÁLYOK

Az NBA-nél az NHL-ben és az MLS-ben is keményebben kezelik a fizetési kihágásokat, hasonlóan az NFL-hez. Az amerikai futballban így kordában lehet tartani az olyan mágnásokat, mint Jerry Jones, aki a Dallas Cowboys tulajdonosa vagy Robert Kraft, a New England Patriots milliárdos irányítója. Igaz, utóbbi a megkötések dacára is uralta csapatával a liga elmúlt két évtizedét, ám ez nagymértékben köszönhető Bill Belichick edzőnek és a márciusban a Tampa Bay Buccaneershez szerződő Tom Brady irányítónak. De igazából megközelíthetjük a kérdést onnan is, hogy a rendszer a tulajdonosok profitmaximalizálását segíti elő ahelyett, hogy a legjobb játékosok degeszre kereshessék magukat (persze így sem kell őket félteni, a szponzori pénzek áramlanak feléjük becsülettel).

2019-ben 188.2 millió dollár volt a „salary cap” mértéke, a franchise-oknak a mindenkori csapatokra lebontott összeg alatt kell maradniuk, viszont a fizetési padló felett. A bírság minden egyes limit feletti jogsértésért ötmillió dollárig terjedhet, továbbá a szerződések felmondásával és a draftjogok elvesztésével is járhat. Ha a padló alá kerül egy csapat, azért nem jár büntetés, viszont a fennmaradó összeget a gárda keretében töltött idővel arányosan elosztják a játékosok között.

2010-ben, miután a tulajdonosok kiléptek a kollektív szerződésből, lenyomtak egy idényt plafon nélkül. A klubok többsége a liga figyelmeztetése miatt úgy viselkedett, mintha valamiféle fizetési határvonal továbbra is létezne, a New Orleans Saints és az Oakland Raiders nem pont így tett, az amúgy is rengeteg bevétellel rendelkező Cowboys és a Washington Redskins meg aztán végképp nem, utóbbi két franchise alaposan kiköltekezett. Ennek folyományaként 2012-ben összesen 46 millió dollárral kurtították meg a költségvetésüket, a pénzt a további 28 csapat plafonjához csapták hozzá – a Saints és a Raiders természetesen kimaradt a buliból.

A cbafaq.com (a CBA a kollektív szerződés rövidítése) oldalon nem kevesebb mint 127 kérdést gyűjtöttek össze, ami a fizetési plafonhoz, vagyis a „salary cap”-hez kötődik, aki nagyon ráér (és valljuk be, elég sokan vagyunk így ezzel mostanában), szeretne tisztán látni, továbbá akár szakértővé válni, annak szívből ajánljuk, hogy vesse bele magát az olvasásba, mert példákkal alátámasztott, rendkívül részletes összefoglalót talál. És az sem baj, ha megnézi a The Last Dance című, vasárnap befejeződött és hatalmas népszerűségnek örvendő tízrészes sorozatot, mert sok háttérinformáció kiderül arról, Jerry Krause, a Chicago Bulls NBA-csapatának general managere (általános igazgatója) hogyan építette fel minden idők talán legütősebb gárdáját, amelyben Michael Jordan volt a főkolompos, hű segítője meg Scottie Pippen – aki ennek ellenére megdöbbentően csekély pénzmennyiséget markolhatott fel, az 1997–1998-as idényben pl. körülbelül a tizenkettedét a Jordan által keresett összegnek. Ebben persze Pippen is hibás, hiszen egy ideig úgy gondolta, jó neki a biztos kevés, aztán már hiába akart változtatni...

A játékosoknak adható fizetések mértéke nagyon sok tényezőtől függ, ezek közül talán a legfontosabb, hogy milyen hamar választották ki a drafton, és mennyi ideje pattogtat a profi ligában – annál nagyobb összegeket lehet zsebre tenni, minél nagyobb tapasztalattal rendelkezik az illető. Ezt a szabályt is meg lehet kerülni ugyanakkor, ha az adott kosárlabdázó „designated player”, vagyis kiválasztott játékos. 2011-ben tették bele a CBA-be, hogy egy csapat egy újoncszerződését taposó játékosának és egy másik franchise-tól érkezőnek is extra szerződéshosszabbítást ajánlhasson, ami a szokásos négyéves kontraktus helyett öt esztendőre is érvényes. 2017-től kezdve már a veteránszerződéseket is meg lehet hosszabbítani ily módon, a kiválasztottak 25 helyett a fizetési plafon 30 százalékára is jogosultak lehetnek. Persze csak akkor, ha megfelelnek bizonyos kritériumoknak: a szabály bevezetésekor az alapszakasz-MVP (vagyis legértékesebb játékosnak járó) cím birtokosaként csupán az akkor a Chicago Bullst erősítő Derrick Rose írhatta alá a maximális hosszabbítást, ez a tény azzal járt, hogy a regulát róla nevezték el. Ő később szignózott is egy ilyet, ahogy Paul George és Blake Griffin is – hogy ezt elérje, George az első négy NBA-idényéből kétszer bekerült a liga harmadik legerősebb ötösébe, míg Griffint ugyanannyi idő alatt kétszer válogatták be a második legerősebb ötösbe.

Derrick Rose-ról szabályt neveztek el (Fotó: Getty Images)

A kiválasztott játékos szerepe az MLS-ben, vagyis a profi labdarúgóligában még hangsúlyosabb, közülük 2007-ben David Beckham volt az első, aki e szabály alapján írta alá a szerződését, s így nem számított bele csapata, a Los Angeles Galaxy fizetési plafonjába (pontosabban beleszámított, de csak 400 000 dollár értékben, amit a liga fizetett ki), ennek köszönhetően zsebre tehetett évi hat és félmillió dollárt (többet mint a csapattársai összesen). Érthetően fontos cél volt az MLS korifeusai számára, hogy olyan játékosokkal töltsék meg a bajnokságot, akik színvonal-emelkedést visznek a ligába, továbbá növelik az érdeklődést iránta, nem mellesleg magasra emelik a tévés jogdíjakat, és számottevő bevételeket generálnak az ajándéktárgyak vásárlásában.

 

A SZERZŐDÉSEK KLUBFÜGGETLENEK

És ha már szóba került a futball: 2018 januárjában a Manchester United és az Arsenal konkrétan egy az egyben „kicserélte” az örmény Henrih Mhitarjant és a chilei Alexis Sánchezt, amivel végül egyik klub sem járt jól, hiszen nem sokat tudtak a felek hozzátenni új kenyéradójuk teljesítményéhez, ugyanakkor ritkaságszámba menő ügyletet vittek végbe. Az élő szerződések azonban nem futhattak tovább, vagyis az üzlet nem úgy működött, mint például az NBA-ben, ahol nagyon ritka, hogy centre azonos fizetésű játékosok cseréljenek gazdát – emiatt nem lehet megkerülni a fizetési plafont, ellentétben az európai labdarúgással, amelyben édes mindegy, mennyi pénzt költenek egy-egy játékosra (a Financial Fair Play-rendszer a klubok bevételeire és kiadásaira épül, és egyrészt elég könnyű kijátszani, másrészt a fizetések csak egy bizonyos szegmensét jelentik az egésznek).

 

Szóval egy filléres játékosért csak akkor lehet megkaparintani LeBron Jamest, ha az adott franchise-nak temérdek plafon alatti helye van. Viszont jogosan vetődik fel a kérdés: mi van akkor, ha egy csapat összeszedett két-három méregdrága játékost, miként tölti fel a 15-ös keretét? Erre is megvannak a praktikák, például a plafon fölé menni és ellentételezésként luxusadót fizetni, vagy akár elérni az apront, amely egy újabb előre meghatározott fizetési határ. Csakhogy ebben az esetben a klubnak több átigazolási korlátozást is el kell szenvednie, ami megköti a kezét. Mindenesetre a szintén már az idény kezdete előtt lefixált minimumfizetésekért rövid távra akármennyi játékost magukhoz láncolhatnak az észak-amerikai profi kosárlabdaliga résztvevői. Más kérdés és igen fontos is, hogy vajon mennyire vonzó egy adott franchise. Ahol évek óta szépen építkeznek, nem hallani botrányokról, érthetően sokkal vonzóbb perspektíva mondjuk egy fiatal, feltörekvő játékos számára, mint egy olyan gárda, amelynek a tulajdonosa despota, a vezetőedző meg kiszámíthatatlan figura. Vagy éppen ott van a Philadelphia 76ers, amely 2013 és 2016 közt teljesen lerombolta a renoméját, s bár azóta ütőképes kerete alakult ki, az igazi nagy áttöréshez még egy kis pluszbizalomra szükség lenne a franchise irányába.

 

Az is egy lehetőség, hogy bajnoki címre pályázó csapat alakuljon ki, ha egy-két kisebb sztár pénzügyileg és szakmailag is alárendeli magát egy felettük álló csillagnak csak azért, hogy bajnoki aranygyűrűkkel gazdagodhassanak, amelyek természetesen megkönnyítik a későbbi érvényesülésüket (ellenpélda Chris Paul, aki rendre kiharcolta a saját maga számára legjobb szerződést, s bár korszakos irányító, bajnoki címe valószínűleg sosem lesz). És persze az sem baj, ha a kitűnő labdabűvölők még jó haverok is, mint például a kétezres évek végén vitézkedő Boston Celticsnél Ray Allen, Kevin Garnett és Paul Pierce, vagy a tízes évek elején domináló Chris Bosh, James, Dwyane Wade szupertrió. Már csak hab a tortán, ha éles szemű általános igazgatója van az együttesnek, és a játékosbörze második körének végén is megtalálja a leghasznosabb csapatembert.

AHOL NINCSEN PLAFON
Gerrit Cole (Fotó: Getty Images)

Az észak-amerikai profi baseball-ligában, vagyis az MLB-ben nem érezték szükségét a fizetési korlátozásoknak, azonban a túlságosan mohó franchise-okat 1997 óta luxusadó (kiegyensúlyozott versenyadó) kivetésével sújtják, hogy maradjon esélyük a kevéssé tehetős kluboknak is. A remélt kiegyensúlyozottságot szinte hibátlanul elérik a szabályozással, hiszen a legutóbbi hat kiírást hat különböző csapat nyerte meg. 1997-től 1999-ig az öt legtöbbet költő franchise-t sújtották büntetéssel (a Baltimore Orioles több mint tízmillió dollárt fizetett, nagydöntőt persze így sem játszott akkor és azóta), 2002-től kezdve viszont csak abban az esetben kell pengetniük a csapatoknak, ha egy bizonyos, a kollektív szerződésben előre beállított fizetési szintet átlépnek. Ebben a rendszerben a New York Yankees járt eddig a legrosszabbul, több mint 300 millió dolcsit kellett kifizetnie az utóbbi csaknem két évtizedben, de különösképpen nem zavartatja magát a gárda, Gerrit Cole-lal tavaly decemberben történelmi, kilenc évre érvényes, 324 millió dolláros szerződést kötött, dobójátékos korábban sosem írt alá ennyi pénzért. Minél nagyobb százalékkal lépi át egy csapat a fizetési küszöböt, annál nagyobb luxusadóval bűnhődik, és akár draftjogokat is veszíthet.

S bár mostanában kutya idők járnak New Yorkban és Chicagóban, a két metropolisz még mindig jóval nagyobb piac szélesebb körű lehetőségekkel, vaskos szponzori pénzekkel, mint mondjuk az isten háta mögötti Utah, Oklahoma vagy éppen Milwaukee, ahol történetesen az NBA tavalyi alapszakaszának legértékesebb játékosa, a jövőre korlátlan szabadügynökké váló „Görög Szörny”, Jannisz Antetokounmpo villog. És igen, most megkérdezhetik, hogy mit jelent az a szó, hogy szabadügynök, márpedig szakértőnk, Tőrös Balázs is felhívta az egyik videós műsorában a figyelmet arra, hogy a helyes terminológia erre a kifejezésre a „szabadon igazolható játékos”, tehát attól még, hogy az angol „agent” szót lefordítjuk „ügynökre”, a megoldáshoz nem jutunk közelebb. Ezen a nyáron a szabadon megcsíphető kosárlabdázók legnagyobbika a megállíthatatlan erőcsatár, Anthony Davis, ám ki lehet zárni, hogy tavaly azért ment volna a Los Angeles Lakershez James mellé, hogy dolgavégezetlenül (vagy épp egy csonka, mégis hónapokkal elhúzódó idény bajnokaként), gyorsan távozzon – ha mégsem tudna valamiért megállapodni az aranysárga-lilákkal, akkor nincs olyan franchise, amely ne adná érte oda a fele királyságát.

A LEGROSSZABB FORGATÓKÖNYV SEM IRREÁLIS

A legrosszabb forgatókönyv szerint a koronavírus-járvány okozta leállás és a gazdasági következmények miatt a 2020–2021-es évadra érvényes fizetési plafon 25–30 millió dollárral is alacsonyabb lehet, mint a legutóbbi. Ebből a szempontból igen gyászos következményekkel járna, ha mégsem fejeznék be az aktuális bajnokságot, márpedig ebben az ügyben túl sok konkrétummal és jelentős előrelépéssel továbbra sem számolhatunk – a veszteség egymilliárd dollár is lehet, amit a játékosok bizony megéreznek majd a saját pénztárcájukon is. Ha Adam Silver, az NBA komisszárja a következő két-három hétben lefújja a hátralévő küzdelmeket, akár fizetésük negyven százalékát is bukhatják a kosárlabdázók, akiknek így nem lenne lehetőségük a szerződésükben foglalt feltételek mindegyikének megfelelni. Május 15. óta mindenkinek le kell mondania a kéthetente esedékes fizetésének 25 százalékáról, hogy a franchise-ok veszteségeit valamennyire kompenzálni lehessen.

Mielőtt a tavaly őszi, előszezonbeli botrány miatt elveszítette egyik legfontosabb partnerét, Kínát, és még jóval azelőtt, hogy a világméretű pandémia kitört volna, a liga 115 millió dolláros fizetési plafonnal és 139 millió dolláros luxusadóval számolt. Ennek alapjául szolgált, hogy nyolcmilliárd dolláros összbevétellel kalkulált az NBA, viszont ez a valóságban jóval kevesebb lesz (a fizetési plafon összességét a liga bevételeinek nagyjából a fele jelenti).

 

Ha az összbevétel csupán hatmilliárd dollár lehet, a fizetési limitet 95 millió dollárban határoznák meg, míg a luxusadó határa 115 millió dollár lehet. Így rekordszámú 25 franchise-nak (a harmincból) is luxusadót kellene fizetnie, amire korábban sohasem volt példa.

 

Az utóbbi esztendőkben súlyosan túlköltekező Golden State Warriors esetében 45 millió dollár lehet a büntetés, ami kapásból 160 millió dollárnyi fizetési költség, és akkor a szabadon igazolható játékosok piaca még ki sem nyitott, tehát alaposan át kell strukturálni az elmúlt öt év legjobb gárdáját... Persze a másik 24 érintett klub sem lesz sokkal könnyebb helyzetben, de hátha el lehet kerülni a legrosszabb verziót – ehhez az kell, hogy pattogjon még a labda a 2019–2020-as évadban.

NEM FELTÉTLENÜL A PARAGRAFUS ÉS A MATEK DÖNT

TŐRÖS Balázs, a Sport TV szakkommentátora

– A fizetési plafon intézménye beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket az NBA-ben?
– A sikere felemás, és inkább nem váltotta be a reményeket. Ez azonban nem a plafon hibája, hanem a kosárlabdáé. A jégkoronggal és az amerikai focival ellentétben itt egy-két játékos is döntő mértékben befolyásolhatja a végkimenetelt, 2007-ben például LeBron James úgy is a fináléig vitte a Cleveland Cavalierst, hogy rajta kívül nemigen volt épkézláb kosaras a keretben. A nagyon tiszta szabályok mentén a liga bevételeinek nagyjából feléhez igazított fizetési plafon rendszerében a televíziós jogdíjak eldurranása után megszűnt a visszatartó erő, és a maximális fizetés életkor és tapasztalat függvényében elérhette az évi harminc-negyven millió dollárt. A játékosoknak ugyanakkor egyre fontosabb lett a saját PR-jük, ami megborított mindent, hiszen a profitmaximalizáló szemlélet helyett többen elkezdtek úgy gondolkozni, hogy inkább keresnek a maximumnál nyolcmillióval kevesebbet, ha mondjuk bajnokságot lehet nyerni cserébe James oldalán. Ez megnehezíti a csapatépítést, amit viszont egy okos általános igazgató és a széles piac simán ellensúlyozhat.

– Vannak-e olyan franchise-ok, amelyek jellegzetesen jól vagy rosszul kezelik ezt a kérdést? A San Antonio Spursnél mennyire volt szerepe a tartósan jó szereplésben annak, hogy illetékesei jól átlátták a fizetési plafon rendszerét, és mennyiben múlott edzője, Gregg Popovich zsenialitásán a tartós siker?
– A Spurst Popovich és R. C. Buford általános igazgató együtt rakják össze évtizedek óta, ismerik a csapatépítés csínját-bínját, de ebben egyébként nincs nagy differencia a csapatok között, a sikeresség és a kultúra jelenti a különbséget. Ha rendszeresen playoffszereplő a gárda, ott is sokáig menetel, akkor kevesebbért is aláírnak oda. Egy szerényebb képességű játékos önéletrajzában nagyon jól mutat a Spursnél eltöltött két-három év, növeli az ázsióját és meghosszabbítja a karrierjét. Marco Belinelli, Cory Joseph és Gary Neal például nem tudtak élni a jelentős fizetés kínálta nagy eséllyel San Antonióban, de később remek kiegészítő emberek lettek belőlük.

A fizetési plafonnal, a kollektív szerződéssel minden klub tisztában van, a kérdés, mennyire tudják befolyásolni a játékosaikat, hogy írjanak alá kevesebbért, vagy képesek-e precedenst teremteni azzal, hogy nemet mondanak bizonyos játékosok uralmi törekvéseinek. Évekkel ezelőtt az akkor még a Golden State Warriorsnál dolgozó Jerry West nemet mondott arra, hogy Klay Thompsont cseréljék el Kevin Love-ra, megtartotta Stephen Curryt is, és meggyőzte arról Andre Iguodalát, hogy tök jó lesz neki a kispad. Ellenpéldaként New Yorkban, Chicagóban vagy Minnesotában hiányzik a bizalom és a megbecsülés. Tehát ebben a korszakban nem feltétlenül a paragrafus és a matek dönthet.

Marad-e Milwaukee-ban Jannisz Antetokounmpo? (Fotó: Getty Images)

– A válság miatt számít-e jelentősebb csökkenésre a plafon összegének meghatározásánál, átalakulhat-e az NBA rendszere a következő években amiatt, ha most elhúzódó krízisre és másfél évig tartó nézők nélküli időszakra kell berendezkedni?
– Biztosan várható csökkenés, hiszen egy idényben lejátszanak ezernyolcvanhat alapszakaszmeccset plusz a rájátszás találkozóit, az ökölszabály szerint egy mérkőzésen körülbelül négy és fél millió dollár jegybevételre lehet számítani, ehhez jönnek az ajándéktárgyakból, az ételekből-italokból származó összegek. A számítások szerint összesen négymilliárd dollár kerül így be a közösbe, ennek hozzávetőleg a fele jutna a játékosokra, ami csapatonként több mint hatvanötmillió dollár egy évre. Amennyiben nincs jegybevétel, a fizetési plafon lefeleződne, ami a futó szerződéseket csak a vis maior záradék életbe léptetésével befolyásolhatná. A 2019–2020-as évad eleve rosszul indult, a Kínával kapcsolatos nézeteltérés miatt négyszáz millió dollárt bukott a liga, tehát biztosan necces lesz a következő másfél év, durva következményekre számíthatunk, szignifikáns kérdéssé válik, ki kerülhet a tévéképernyőre. Könnyen lehet, hogy ennek a periódusnak a Milwaukee Bucks lesz a nagy nyertese, mert Jannisz Antetokounmpo szerződését senki sem tudja majd a plafon alatt megfizetni, így maradna a klubjában.

(Ez az írás nem jöhetett volna létre a kezdo5.hu szakportál háromrészes, az NBA pénzügyeivel foglalkozó cikksorozata és Kénesi-Weberzdorfer Szabolcs amatőr kosárlabdázó segítsége nélkül.)

(A következő részben: futballstatisztikák, amelyeket rosszul használnak)

2020.06.29 18:32:20

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

A második emeleti szeparéba földi halandónak nem volt bejárása, de az ajándékboltban kék Mauritiushoz jutott.

2020.06.14 20:41:04

Amerikai sportok R. Gy.

Toplista: 40–31. A The Athletic több mint 120 munkatársa értékelései alapján állította össze listáját – itt a 7. rész.

2020.06.14 20:41:04

Amerikai sportok P. V.

Toplista: 50–41. A The Athletic több mint 120 munkatársa értékelései alapján állította össze listáját – itt a 6. rész.

2020.06.07 12:28:28

Amerikai sportok D. Á.

Toplista: 60–51. A The Athletic több mint 120 munkatársa értékelései alapján állította össze listáját – itt az 5. rész.

2020.06.06 20:11:18

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A tulajdonosok rábólintottak az NBA-idény folytatására a Disney World mesevilágában. A játékvezetőknek nem kell Mickey egérnek öltözve sípolniuk…