A Grizzlyk felfalták a Thunder pályaelőnyét

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 09:00
null
A Grizzlyk elvették az Oklahoma pályaelőnyét (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján két összecsapást rendeztek. A Grizzlies nagyon tudatosan játszva bontotta le a Thunder játékát, és hosszabbításban győzve elvette a pályaelőnyt. A másik mérkőzésen az volt a tét, hogy a Clippers ne menjen 0–2-vel a Warriors otthonába – a Los Angeles-iek annyira megijedtek ettől a lehetőségtől, hogy csapatrekordnyi pontot termeltek be ellenfelük gyűrűjébe.

Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 105–111 – hosszabbítás után

Kaotikus volt a hajrá. Az utolsó percbe lépve Mike Miller triplájával vezetett a Memphis, majd Allen védekezett nagyon Duranten, így az utolsó húsz másodpercnek ötpontos előnnyel mehettek a vendégek. Durant javított, a sarokból egy egészen elképesztő hármast dobott faulttal együtt, majd egy Conley-büntető után Westbrook dobását pöcizte vissza a dudaszó pillanatában Perkins – jöhetett a ráadás. Itt Randolph vezérletével jobb volt a Memphis, a végén Lee büntetői után már nem jött újabb Thunder-csoda.

Bízd Tony Allenre. A védekezéséről híres bedobónak óriási szerepe volt a Grizzlies győzelmében, ugyanis amellett, hogy 8 ponttal, 8 lepattanóval, 3 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel zárt, Durant sarkában loholt egész este, aki így mindössze 12/28-as mezőnymutatót tudott összehozni (igaz, így is 36 pontot szórt, de bőven 50 százalék alatt, és főleg a lehetetlen tripláknak köszönhetően).

Fordult a kocka. Az első találkozón 39 százalékkal dobott a Memphis, ezúttal majdnem 50-nel, miközben az OKC 40 alá süllyedt. A hazaiaknál Durant mellett Westbrook is sokat rontott (11/28), de rajtuk kívül (és Ibaka néhány kosarán kívül) senki nem tudott hozzászólni támadóoldalon. A Grizzlyk a remeklő Randolph, a dupla-duplázó Conley és a padról extrát hozó (14 pontos) Udrih vezérletével hatékonyan dolgoztak, ráadásul az elmúlt két szezonban csak nyolcszor kaptak ki 64 győzelem mellett, ha elérték a száz pontot. Most elvették a pályaelőnyt és folytathatják otthon, ahol sorozatban 14 találkozót nyertek meg.

A Thunder legjobb dobói: Durant 36/15, Westbrook 29/3, Ibaka 15/3
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 25, Conley 19, Gasol, Lee 16-16/3

Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 138–98

Durva erődemonstrációt tartott a Clippers. Feldühödött bikaként kezdték a találkozót Doc Rivers tanítványai, már az első negyedet tizenegy ponttal nyerték, a félidőben huszonhattal vezettek már és ezt követően sem álltak le. Tizenkét játékos szerzett pontot, 57 százalékkal tüzeltek mezőnyből és 48 százalékkal a triplavonalon túlról, miközben teljesen elvették a Warriors kinti dobásait, és belehajszolták őket 26 eladott labdába. Folyamatosan növelték a különbséget, így a végére szinte megsemmisítették Curryéket – hiába van a pályaelőny a GSW-nél, egy ilyen vereségből nem lesz könnyű felállni.

Griffin most vezér volt. Az első meccsen faultproblémákkal küzdő erőcsatár most nulla személyivel zárta a találkozót, viszont szűk fél óra alatt betermelt 35 pontot 13/17-es mezőnymutatóval – de ami még szembeötlőbb a brutális teljesítményében, az a 9/10-es büntetőzés, ami őt ismerve óriási dolog. Mellette Paul 27, Collison 20 perc alatt dupla-duplázott, de Jordannek is csak egy lepattanó hiányzott hozzá öt blokk mellett.

Curry és más senki. Az irányítónak sem ment a triplázás (1/7), de összességében 9/17-tel zárt 24 ponttal és 8 gólpasszal, viszont senki nem tudott felnőni mellé, egyik társa sem vállalt tíz dobást, a mellette lévő négy másik kezdő összesen 26 pontot tett hozzá.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 35, Granger 15/9, Barnes-Turkoglu 13/3-13/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 24/3, Lee, Green, Crawford 11-11

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
1. FORDULÓ, NEGYEDDÖNTŐ (a párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak)

Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 105–111 – hosszabbítás után
Az állás: 1–1

Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 138–98
Az állás: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik