A Golden State beállította a Bulls rekordját

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.03.04. 09:16
null
Egy nagy futással fordított a Golden State az Oklahoma ellen (Fotó: Reuters)
Az Oklahoma City Thunder az utolsó negyedet még egypontos előnnyel kezdte, ám 121–106-ra kikapott a Golden State Warriors otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.


Miami Heat–Phoenix Suns 108–92

Simán nyert a Heat. A hazai alakulat ismét pontos támadójátékkal kezdte a mérkőzést és meg is nyerte az első negyedet, majd a második játékrészben robbantott és húsz pont fölé növelte előnyét. Itt le is zárult a találkozó érdemi része, a 27 pontos Wade vezérletével lemenedzselte a második félidőt a Miami, Goran Dragic is berámolt 25-öt volt csapatának és senkinek nem kellett megszakadni – a kedélyeket egyedül Richardson ujjsérülése borzolta hazai oldalon.

Booker megvillant. A Suns fiatal hátvédje, Devin Booker kitett magáért és a mérkőzés második felében közelebb is zárkózott az ő vezérletével csapata – agresszív játékkal 34 pontos karriercsúcsot szállított. Ő a második újonc idén (Towns mellett), aki egynél több harmincpontos meccset is tudott produkálni, de bár 11 alkalommal jutott el legalább 18-ig, mindegyiket elbukta a Phoenix – ezúttal is így történt, 40%-os mezőnymutatóval nem tudták szorossá tenni az összecsapást.

A Heat legjobb dobói: Wade 27, Dragic 25/9, Deng 12/6
A Suns legjobb dobói: Booker 34/9, Len 12, Teletovics 11/6

New Orleans Pelicans–San Antonio Spurs 86–94

Nagy futással nyert a San Antonio. Három perccel a vége előtt még vezetett a New Orleans 86–82-re, ám itt megtört valami és a Leonard-Aldridge páros vezérletével egy 12–0-s futást vitt véghez a Spurs, amivel megnyerte a mérkőzést. Leonard 30, Aldridge 26 pontig jutott, clutch helyzetben öt (!) támadópattanót szedtek le a vendégek, a két pontfelelősük pedig kulcsfontosságú kosarakat süllyesztett el – így zsinórban hetedik győzelmét aratta a gárda és három vereség után tudott nyerni New Orleansban.

Összeomlott a Pelicans. A hazaiak a mérkőzés korábbi szakaszaiban is produkáltak leolvadást, volt, hogy hat percig nem dobtak kosarat, de meglepően agresszív védekezésük így is meccsben tartotta őket – még azt is kibírták, hogy Anthony Davis hét percre kiváljon a mérkőzésből egy könyökös után. Az utolsó három percben azonban a már említett támadópattanók mellett mind a hat dobásukat elrontották, se kintről, se bentről nem ment, Leonard döntő triplája után pedig a csalódott nézők elindultak a kijáratok felé...

A Pelicans legjobb dobói: Gordon 23/9, Davis 17, Holiday 13/3
A Spurs legjobb dobói: Leonard 30/18, Aldridge 26, Green 11/3

Dallas Mavericks–Sacramento Kings 101–104

Rondót nem érdekelte az utálat. A Kings irányítója először lépett pályára Dallasban a tavalyi botrányosra sikerült ittléte óta és a texasi közönség minden labdaérintésénél hangos „booo"-zással adta tudtára, hogy nem őriz szép emlékeket vele kapcsolatban. Rondo azonban remekül játszott ezen az estén, 12 gólpassza mellé dobott 18 pontot is és védekezésben is tartást adott együttesének, mellette pedig az ezúttal visszafogottabb Cousinst érdemes kiemelni – ugyan a hajrában megvolt a Mavs esélye az egyenlítésre, végül megtartotta előnyét a Sacramento. Ezzel egyébként egy 22 mérkőzés óta tartó sorozatot tört meg a csapat, zsinórban ennyi vereséget szenvedtek el Dallasban...

Egy dobás hiányzott a Dallasnak. A negyedik negyedben is magabiztos előnyben volt a Sacramento, Rondo gyors hat pontja után még mindig tíz pont felett járt a különbség. A hajrában aztán Belinelli és Parsons is betalált kintről, ám tíz másodperccel a vége előtt az olasz dobógép kihagyott két büntetőt, majd Parsons és Matthews egymás elől ütötték el a lepattanót – Collison begyűjtötte a labdát és két büntetővel lezárta a meccset. Összességében nem játszottak jól a hazaiak, a vendégek viszont meglepően keményen védekeztek, így a Dallas három győzelem után újra vereséget szenvedett.

A Mavericks legjobb dobói: Parsons 28/9, Nowitzki 16, Williams 15/9
A Kings legjobb dobói: Cousins 22, Rondo 18, Belinelli 16/9

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 121–106

Egy nagy futással fordított a GSW. Az első félidő még az adok-kapokról és a pontháborúról szólt, a harmadik negyedben aztán összekapta magát az OKC és jó védekezéssel meglépett ellenfelétől. A játékrész hajrájában azonban elindult a Warriors, egy 13–2-es futással zárkózott fel, majd a záró etap elején egy újabb 6-0-val fordított és ezt a negyedet végül 39–23-ra nyerte meg – a Thunder nem tudta elállítani a vérzést. Ezúttal magához képest nem volt különösebben extra Steph Curry, de végül így is eljutott 33 pontig (kilencet az utolsó percekben dobott), mellette azonban meg kell említeni a Livingston-Speights-Barbosa triót a kispadról, akik nagy szerepet vállaltak a sikerből. A GSW ezzel zsinórban 44. hazai győzelmét aratta, amellyel beállította az 1996-os Chicago Bulls rekordját.

0/3. Idén harmadszor is kikapott a címvédőtől a Thunder és bár most is vezettek kilenc ponttal a harmadik negyed hajrájában, végül most álltak a legmesszebb a sikertől. Ugyan Kevin Durant egy gólpasszra maradt el egy 32 pontos tripla-duplától, eladott kilenc labdát, Russell Westbrook pedig a végén kozmetikázta statisztikáját, de így is csak 8/24-es mezőnymutatót tudott összehozni. Ahogy tegnap a Clippers ellen, úgy most is elfáradt a csapat a negyedik negyedre, ahol már nem tudták lelassítani a végül 54%-kal dobó GSW-t – az All-Star szünet óta 2–6-ra állnak csak Duranték...

A Warriors legjobb dobói: Curry 33/15, Thompson 21/3, Green 14/3, Barnes 14/6
A Thunder legjobb dobói: Durant 32, Westbrook 22/3, Ibaka 20/6

 

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik