
Megvan a rekord, csak éppen ebben az esetben egyáltalán nem örülhet a csúcs beállítója. A Nets a 18. mérkőzését is elbukta ebben az idényben, és ezzel már egyedül tartja a negatív rekordot, egy zakóval megelőzve az 1988-as Miami Heatet és az 1999-es Los Angeles Clipperst.
„Az ember célja, hogy történelmet írjon a sportban, de nem éppen így" – fogalmazott találóan a Nets játékosa, Devin Harris a Dallas Mavericks ellen 117–101-re elveszített hazai találkozón.
Nem lesz könnyű dolga tehát a csapat új edzőjének, Kiki Vandewegh-nek, akit tegnap neveztek ki az együttes élére. Igaz, a péntek éjjel a Charlotte Bobcats ellen debütáló szakember sokkal lejjebb már nem kerülhet a csapattal.
Shaquille O'Neal 12 pontot szerzett korábbi csapata, a Phoenix Suns ellen, a Cleveland Cavaliers pedig 107–90-re nyerte meg a hazai találkozót. LeBron James éppenhogy lemaradt a tripla dupláról: 12 pontot dobott, 10 asszisztot adott, és nyolc lepattanót szerzett.
Az Atlanta Hawks 16 éve nem szerzett annyi pontot egy meccsen, mint most a Raptors ellen 146–115-re otthon megnyert találkozón. A hazaiaktól kilenc játékos is legalább tíz pontot szerzett.
A Chicago Bulls a 22 pontig jutó John Salmons és a 19 pontot szerző Derrick Rose vezetésével vetett véget öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatának a Detroit Piston elleni 92–85-ös győzelem során. A vendégeknél 18 pontot szerzett Ben Gordon, a Chicago korábbi játékosa, akit kifütyültek a szurkolók.
| ALAPSZAKASZ, 37. JÁTÉKNAP | |
| Los Angeles Clippers−Houston Rockets | 85–102 |
| Atlanta Hawks−Toronto Raptors | 146–115 |
| Chicago Bulls−Detroit Pistons | 92–85 |
| Orlando Magic−New York Knicks | 118–104 |
| Sacramento Kings−Indiana Pacers | 110–105 |
| Cleveland Cavaliers−Phoenix Suns | 107–90 |
| New Jersey Nets−Dallas Mavericks | 101–117 |
| Washington Wizards−Milwaukee Bucks | 104–102 |
| Minnesota Timberwolves−Memphis Grizzlies | 95–97 |
| Oklahoma City Thunder−Philadelphia 76ers | 117–106 |







