A Flyers sem bírt a Washingtonnal

Vágólapra másolva!
2010.01.18. 07:55
null
Chris Drury (kékben) és a Rangers felülkerekedett a Montrealon (Fotó: Action Images)
Címkék
Továbbra is remekel a Washington Capitals támadóalakzata, a fővárosi együttes ugyanis sorozatban hetedik alkalommal jutott el legalább négy gólig. A Washington 5–3-ra győzött az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakaszának 102. játéknapján.

 

Tartja remek góllövő formáját a Washington Capitals, amely ezúttal a Philadelphiát győzte le hazai pályán. A fővárosi együttes ötöt ütött, így sorozatban a hetedik mérkőzésén jutott el legalább négy gólig.

Brooks Laich két gólt ért el, a harmadik harmadban emberhátrányból is betalált a Flyers kapujába. Alekszander Ovecskin büntetőből volt eredményes, ez azért nagy szó, mert így még soha nem szerzett gólt a ligában: előző öt próbálkozása sikertelen volt.

Az előző öt meccsen mindössze öt gólt ütött a New York Rangers, amely most bőségesen kárpótolta magát (és szurkolóit): hatszor talált be a Montreal kapujába. Ryan Callahan és Brandon Dubinsky is két gólt szerzett, előbbi két, utóbbi egy gólpasszt is jegyzett.

148 és fél perc után újra betalált a Chicago kapujába a Detroit Red Wings, ennek ellenére szétlövés után kikapott. A két csapat előző két mérkőzését a Blackhawks 3–0-ra nyerte meg.

Az Anaheim Ducks a Calgary ellen nyert 5–4-re.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 102. JÁTÉKNAP
Detroit Red Wings–Chicago Blackhawks 3–4 – sz. u.
Washington Capitals–Philadelphia Flyers 5–3
New York Rangers–Montreal Canadiens 6–2
Anaheim Ducks–Calgary Flames 5–4

 

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
5 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
5 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
6 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
7 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
8 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
9 órája
Ezek is érdekelhetik