A Flyers a Boston kiütése után tovább szárnyal

2010.05.17. 07:25
null
Leighton kapuja bevehetetlen volt (Fotó: Action Images)
Címkék
A Philadelphia Flyers kiütéses, 6–0-s győzelemmel kezdte hazai pályán a Montreal Canadiens elleni párharcot az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében, míg a nyugati finálé első mérkőzésén a Chicago Blackhawks 2–1-re nyert a San Jose Sharks vendégeként.

Továbbra is remekel otthonától távol a Chicago, amely az idei rájátszásban már a hatodik győzelmét könyvelhette el idegenben, egyetlen vereség mellett.

Az első harmadban az újonc Jason Demers góljával még a San Jose szerezte meg a vezetést, ám Patrick Sharp a második húsz percben egyenlített, Dustin Byfuglien pedig hat perc 45 másodperccel a mérkőzés vége előtt a győztes gólt is megszerezte a Chicago számára.

A vendégek hőse a San Jose ellen először játszó Antti Niemi volt, aki 44 védést mutatott be a találkozó során, és a hazaiak öt emberelőnyös helyzetéből csak egy gólt kapott.

„Az egész évben nagyszerű teljesítményt nyújtott. Mindenki kételkedett benne, kivéve minket, mert mi teljes mértékben bízunk benne. A mai meccsen nyújtottnál sokkal többet kell segítenünk a munkáját" – dicsérte Niemit a társ, Kris Versteeg.

A Montrealnak nem sikerült hasonló bravúrt bemutatnia Philadelphiában, sőt hatalmas verést kapott a Flyers otthonában. A Boston Bruins elleni elődöntőben óriási bravúrral továbbjutó hazaiak 6–0-ra nyerték meg a keleti döntő első meccsét.

Braydon Coburn már kevesebb mint négy perccel a kezdés után megszerezte a vezetést, majd a második harmadban James van Riemsdyk, Danny Briere és Simon Gagne eldöntötte a találkozót, az utolsó játékrészben pedig Scott Hartnell és Claude Giroux tette fel az i-re a pontot.

Ám a mérkőzés hőse ezen a meccsen is a kapus volt: Michael Leighton 28 alkalommal védte a Flyers kapuját, és ez volt élete első kapott gól nélkül megnyert meccse a rájátszásban.

„Egy kicsit könnyebbé teszi az ember dolgát, ha ennyi gólt szerez a csapat. A második harmadban igazán jól játszottunk. A góljaink megnyugtattak engem is és a csapatot is, mivel levették a terhet a vállunkról" – mondta Leighton a meccs után.

A főcsoportdöntők második mérkőzését magyar idő szerint kedd éjjel rendezik.

 

NHL
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Philadelphia Flyers (7.)–Montreal Canadiens (8.) 6–0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Philadelphia javára
   
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks (1.)–Chicago Blackhawks (2.)  1–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
48 perce

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispes Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
56 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája