A Detroité az utolsó hely a rájátszásban, jöhet az NBA-playoff!

Vágólapra másolva!
2019.04.11. 09:17
Címkék
Nem született nagy meglepetés és fordulat, a legtöbb pályán a papírforma érvényesült az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) idei alapszakaszának utolsó játéknapján. Nézzük, hogy mi történt!

Atlanta Hawks–Indiana Pacers 134–135Atlanta Hawks–Indiana Pacers 134–135

Tartalékosan nyert az Indiana. A várakozásoknak megfelelően pihenőt adott legjobbjainak Nate McMillan, Matthews, Bogdanovic, Young, Turner és Sabonis egyáltalán nem lépett pályára, Collison pedig csak az első félidőben játszott, utána átadta a terepet a kispadról érkezőknek. Ők viszont abszolút éltek a lehetőséggel, TJ Leaf karriercsúcsot jelentő 28 pontot és 10 lepattanót jegyzett, Tyreke Evans 27 pontot és 5/8 triplát termelt 26 perc alatt, nyerőembernek pedig végül Edmond Sumner bizonyult, aki 22 pontja mellett a győztes büntetőket is a gyűrűbe küldte. A végig szoros és pontgazdag találkozón ugyanis az utolsó másodpercekben is komoly ütésváltás zajlott és bár Sumnernek volt egy gólpassza és egy duplája is az utolsó egy percben, két másodperccel az órán Taurean Prince hármasával mégis az Atlanta állt nyerésre. Volt még azonban elég idejük a vendégeknek arra, hogy megcsináljanak egy gyors játékot, Sumnernek odaütött tripladobás közben Bembry, ő pedig 0,3 másodperccel a vége előtt hidegvérrel bedobta mindhárom büntetőjét, ezzel megfordította és megnyerte a meccset csapatának. Az Indy így Kelet ötödik helyén zárt 48-34-es mérleggel és a Bostonnal kezd majd a rájátszásban.

Még egy év? Többeket is kiemelhetünk a Hawksnál, John Collins 20 pontja és 6 gólpassza mellett karriercsúcsot jelentő 25 (!) lepattanót tépett le, Trae Young 23 ponttal és 11 gólpasszal, Alex Len 20 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplázott, de Taurean Prince is dobott 23-at, mégsem őket éltette igazán az atlantai publikum. A szezon utolsó mérkőzésén ugyanis a "one more year" rigmus csendült fel többször, amellyel a 42 éves Vince Cartert biztatták arra, hogy legyen kedves még egy szezont eltölteni a csapatnál és ne vonuljon vissza – Carter el is mondta, hogy ha akarják, akkor marad annak ellenére, hogy több csarnokban már elbúcsúztatták ebben a szezonban. A fiatal Hawks végül 29-53-as mérleggel zárta az alapszakaszt, de vannak olyan értékei, amelyek miatt bizakodva tekinthet a jövőbe.

A Hawks legjobb dobói: Prince 23/15, Young 23/3, Len 20/6, Collins 20/3
A Pacers legjobb dobói: Leaf 28, Evans 27/15, Sumner 22/9

Brooklyn Nets–Miami Heat 113–94

A Nets a hatodik. Semmi más nem kellett a Nets keleti hatodik helyéhez, mint hogy megnyerje ezt a mérkőzést, a hazai csapat pedig ennek megfelelő mentalitással lépett pályára és gyakorlatilag az első félidő során el is döntötte a már különösebb tét nélkül pattogtató Heat elleni derbit. Kenny Atkinson legénysége D'Angelo Russell (21 pont, 7/11 tripla, 20 perc) és Shabazz Napier (20 pont, 6/13 tripla) kinti tűzerejére, valamint a parádés lepattanózásra (20-8 a támadók aránya a javukra) építve már a nagyszünetig tizenöt pont körüli stabil előnyt épített fel és ezt a fordulás után úgy tartotta meg könnyedén, hogy senki nem játszott harminc percnél többet, sőt, a Russell-LeVert páros csak 20-at, Allen pedig 22-t töltött parketten. A gárda ezzel a 2013-2014-es szezon óta először zárt pozitív mérleggel, a 42-40 és a hatodik kiemelés pedig azt jelenti, hogy a Philadelphiával találkoznak majd a rájátszás első körében.

Wade utoljára. A Miami részéről nem volt már tétje ennek a találkozónak, így teher nélkül kosárlabdázhatott NBA-pályafutása utolsó mérkőzésén a klub visszavonuló legendája, Dwyane Wade, aki természetesen ezúttal is megkapta a neki járó ünneplést egy nappal azután, hogy hatalmas fiesztával búcsúztatta el Miami. A hátvéd pedig a játékával is igyekezett tenni mindezért, 25 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla-duplázott még így utoljára és az sem érdekelt senkit, hogy a 25 pontjához 28 mezőnykísérletre volt szüksége – a közönség éltette, amikor leült, akkor a pályára követelte, álló ovációval köszöntötte és mindebből barátai, LeBron James, Chris Paul és Carmelo Anthony is kivették a részüket az oldalvonal mellől. A Miami ikonja egyébként utolsó meccsén még megelőzte Elgin Baylort és feljött a 29. helyre az NBA örök pontlistáján, végül 23.165 ponttal zárta három bajnoki címet hozó karrierjét.

A Nets legjobb dobói: Russell 21/21, Napier 20/18, Kurucs 15/3
A Heat legjobb dobói: Wade 25/9, Robinson 15/9, Jones 13

Charlotte Hornets–Orlando Magic 114–122

Walker mindent megtett. Nem jött össze a rájátszásba jutás a Charlotte-nak, a hazaiak a saját vereségük mellett a Detroit sima győzelme miatt sem juthattak be a playoffba, végül 39-43-mal, a keleti kilencedik helyen fejezték be a szezont. Ez viszont legkevésbé Kemba Walkeren múlt, aki parádés idényt futott és az utolsó meccsen is remekelt, ezúttal 43 pontot szórt 16/25-ös mezőnymutatóval, a közönség pedig az "MVP" rigmussal köszönte meg neki a munkát - Walker szabadügynök lesz nyáron és bár korábban azt mondta, hogy Charlotte-ban akar alkotni, most már úgy fogalmazott, hogy át fogja gondolni, hogy mi a legjobb döntés. Ami a meccset illeti: ezúttal leginkább a védekezésük volt átjáróház, támadásban 50% felett dobtak úgy is, hogy kintről nem voltak hatékonyak, de amíg a két kezdőjét is hiányoló Orlando simán túldobja őket, addig nincs miről beszélni - James Borrego a jövővel kapcsolatban bizakodó, szerinte értékesek a fiataljaik és ha Walker marad, akkor nagy dolgokra lehetnek képesek.

Hetedikként, jó formában jutott be a Magic. Az már korábban eldőlt, hogy ott lesz a rájátszásban az Orlando, csak az volt a kérdés, hogy a hatodik vagy a hetedik kiemelést szerzi meg, de előbbihez a győzelem mellett a Brooklyn hazai vereségére is szüksége lett volna. Steve Clifford nem is erőltette túl ezt az estét, a sérült Jonathan Isaac mellett Nik Vucsevicsnek is pihenőt adott, de ezúttal ez is elég volt a sikerhez, Terrence Ross oktatott a padról beszállva (35 pont, 6/10 tripla 30 perc alatt) és Aaron Gordon (27 pont, 11/18 mezőnyből) is azt csinált, amit akart, 54.5 százalékkal céloztak mezőnyből, így megszerezték 42. győzelmüket is – összességében 13-ból 11 sikerrel mehetnek neki a rájátszásnak, az ellenfelük pedig a Toronto lesz.

A Hornets legjobb dobói: Walker 43/12, Lamb 22/12, Bridges 18
A Magic legjobb dobói: Ross 35/18, Gordon 27/3, Augustin 18/9

New York Knicks–Detroit Pistons 89–115

Megcsinálta a Detroit. Egyszerű volt a Pistons helyzete a játéknap előtt, ha nyer, akkor ott van a playoffban, ha nem, akkor a Hornets kezében van a sorsa, de a vendégek dolgát nehezítette, hogy Blake Griffin sérülése annyira zavarta az erőcsatárt, hogy nem tudta vállalni a játékot. A helyzet súlyát azonban ezúttal átérezte az együttes, több pocsék mérkőzés után a ligautolsó ellen most felszívták magukat és elég hamar eldöntötték a küzdelmet: az első negyedet 14 ponttal nyerték, a nagyszünetben pedig 24 ponttal vezettek, innen nem lehetett visszaút. Reggie Jackson (21 pont, 7 gólpassz) és Andre Drummond (20 pont, 18 lepattanó) játéka és akarata jelentette az alapot, csak ők ketten túldobták a New Yorkot az első negyedben, később pedig Luke Kennard (27 pont, 4/8 tripla) is felnőtt hozzájuk a kispadról beszállva, úgyhogy összességében kérdés nélküli, sima győzelmet arattak – ezzel bejutottak a rájátszásba, nyolcadik kiemeltként a ligaelső Milwaukee lesz majd az ellenfelük.

65 vereség. Az előző két mérkőzését azért akarta nagyon megnyerni a Knicks, hogy maximum 65 veresége legyen, ezzel elkerülje azt, hogy ez az idei csapat legyen a klub történelmének legrosszabbja, de ezúttal már nem számított a dolog, hiszen már "csak" beállíthatták a negatív rekordot. Ez meg is történt, de esélyük sem volt másra, a kezdőötös összesen (!) 31 pontot tudott szerezni és csak az utolsó negyedben voltak képesek legalább valamelyest kozmetikázni a dolgon, ott az addigiakhoz képest jól játszottak, így legalább a nyolcvan dobott pontot el tudták kerülni. Véget ért a szezonjuk, 17-65-tel, ligautolsóként zártak, most pedig jöhet az, amire hónapok óta várnak: a lottery, ahol eldől, hogy sikerül-e megszerezniük az 1/1-es draftcetlit.

A Knicks legjobb dobói: Jenkins 16/6, Allen 13/6, Ellenson 12/6
A Pistons legjobb dobói: Kennard 27/12, Jackson 21/9, Drummond 20

Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 125–109

A playoff a célkeresztben. Brett Brown semmit nem akart kockáztatni a Phillynél, a komplett kezdőötösét kiültette a tét nélküli utolsó alapszakasz-meccsre, úgyhogy előkerültek a cserék és azok a játékosok, akik eddig nem nagyon kaptak szerepet - a kezdőben találta magát például Zhaire Smith és Furkan Korkmaz, 28 percet játszott Shake Milton és 15-öt a karrierje negyedik mérkőzésén pályára lépő Haywood Highsmith. Ennek ellenére a jelenlegi Bullsnál így is jobbak voltak, TJ McConnell (18 pont, 9/10 mezőnyből, 6 gólpassz, 23 perc) és Boban Marjanovics (18 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 2 blokk, 2/3 tripla, 25 perc) volt a húzóerő, melléjük pedig többen is felnőttek, Jonathon Simmons (20 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) például valósággal lubickolt. A látványos és eredményes játék (55.9 százalék mezőnyből, 46.2 százalék tripla, 30 gólpassz) a mindig nagyon kritikus Sixers-szurkolótábornak is tetszett, a gárda 51-31-gyel a keleti harmadik helyen jutott be a playoffba és a Brooklynnal játszik majd az első körben – "apró" probléma, hogy Joel Embiid nem biztos, hogy bevethető lesz a nyitó meccsen…

Vége. Lezárult a Chicago hullámvasút-szerű szezonja, a klubnál volt edzőváltás, hosszú sérülések, nagyobb csereügylet, látványos és biztató javulás, majd újabb sérüléshullám, így végül 22–60-nal, a liga negyedik legrosszabb mérlegével fejezték be az idényt. Ezen az estén is hét alapemberük hiányzott, úgyhogy még egy ilyen tartalékos Philly ellen sem tudtak mit tenni, az ex-körmendi Walter Lemon Jr. legalább beszórt 20 pontot, amivel ő lett csapata legeredményesebb játékosa, de a klubnál már mindenki a nyárra és a következő idényre fókuszál – Jim Boylen vezetőedző is az edzőtáborról beszélt és hogy van potenciál a Dunn-LaVine-Porter-Markkanen sorban, főleg hogy olyanokat is hozzájuk tudnak még tenni, mint a régóta sérült Wendell Carter Jr.

A 76ers legjobb dobói: J. Simmons 20/9, McConnell 18, Marjanovics 18/6
A Bulls legjobb dobói: Lemon Jr. 20/6, Arcidiacono 14/3, Luwawu-Cabarrot 14/3

Memphis Grizzlies–Golden State Warriors 132–117

Nem érdekelte a meccs a bajnokot. Steve Kerr csak arra figyelt, hogy a megfelelő pihenő jusson mindenkinek a Golden State-nél, a megsérülő Steph Curry mellett DeMarcus Cousins, Draymond Green és Shaun Livingston sem lépett pályára, az előző este pihenő Kevin Durant, Klay Thompson, Andre Iguodala és Andrew Bogut pedig átmozgató jelleggel volt ott a parketten – közülük egyedül Iguodala játszott 18 percnél többet, de meg ő sem szakította magát. A csapat hozzáállása a rotáción kívül főleg a védekezésen látszott, a nagyszünetig 86 (!) pontot kaptak a vendégek ettől a legalább ennyire tartalékos Memphistől, úgyhogy végül 57-25-tel, Nyugat élén, ligaharmadikként tudták le az alapszakaszt. A lényeg viszont még csak most kezdődik számukra, a rájátszás első körében a Clippers vár majd rájuk és ha azt megoldják, akkor a második körben jó eséllyel már egy borzasztó éles párharcot vívhatnak a Houstonnal – persze ez még bőven arrébb van…

Szépen búcsúzott a Memphis. Ugyan kilenc fontosabb játékos is hiányzott a Grizzliesnél, de a gárda most is talált olyanokat, akik messze felülteljesítették az elvárásokat: a 3,7 pontot átlagoló Jevon Carter 32-vel karriercsúcsot szórt 8/12 triplával, Bruno Caboclo 21 egységet rámolt be 3/6 hármassal, Justin Holiday 22 pontig jutott 5/10 távolival, Delon Wright pedig karrierje harmadik tripla-dupláját is behúzta, mindet az utóbbi négy meccs során. Az ő lelkesedésük és a GSW "csak ne tegyünk felesleges mozdulatot" hozzáállása azt eredményezte, hogy az első negyedben dobott 45 pontjuk szezoncsúcs, az egy félidő alatt dobott 86 pontjuk pedig franchise-rekord, a nagyszünetig 60 százalék felett céloztak mezőnyből – látványos játékkal és szép győzelemmel zárták elég nehéz, Marc Gasol elcserélését és 33–49-es mérleget hozó szezonjukhat.

A Grizzlies legjobb dobói: Carter 32/24, Holiday 22/15, Caboclo 21/9
A Warriors legjobb dobói: Durant 21, Thompson 19/9, Bell 15

Milwaukee Bucks–Oklahoma City Thunder 116–127

Paul George nélkül is ment. Kihagyta az utolsó meccset a Thunder fő pontszerzője, de sem ez, sem a back-to-back nem számított, a gárda hatalmas önbizalommal és parádés játékkal nyert Milwaukee-ban is, ezzel megszerezte a nyugati hatodik helyet és a Portlanddel találkozhat a rájátszás első körében. A vendégeknél Russell Westbrook az előkészítésre figyelt (15 pont, 11 lepattanó, 17 gólpassz, 7/10 mezőnyből), Dennis Schröder a pontszerzéssel törődött (32 pont, 10/21 mezőnyből), Jerami Grant pedig kiválóan felnőtt melléjük (28 pont, 4/8 tripla), úgyhogy két statisztikai mutatóban is franchise-rekordot döntöttek: a 23 bedobott tripla és a 40 kiosztott gólpassz is új csúcs náluk, ezzel sorozatban ötödik győzelmüket is behúzták. Ebben nyilván a Bucks hozzáállása is segítette őket, de az tény, hogy a Donovan-legénység jó formában érkezik meg a playoffba, Russell Westbrooknak pedig erre az estére is jutott egy mérföldkő: ez volt karrierje 138. tripla-duplája, amellyel utolérte Magic Johnsont a vonatkozó lista második helyén.

Arccal a playoff felé. Az egyébként is sérült Brogdon-Mirotic-Gasol-Snell-DiVincenzo sor mellett Antetokounmpo, Bledsoe és Lopez is kiülte a meccset az alapszakasz-elsőséget már régen bebiztosító Milwaukee-nál, így egyáltalán nem szakadtak meg a győzelemért annak ellenére, hogy ők voltak otthon és frissebben is léphettek pályára. Az egyetlen "állva maradt" kezdő, Khris Middleton is csak 17 percet játszott, egy pillanatra sem ült le viszont Tim Frazier (48 perc, 29 pont, 13 gólpassz) és csak pár másodpercre DJ Wilson (47 perc, 18 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz), de Bonzie Colson is kapott 45 percet. Middleton szerint ugyan kikaptak, de ezúttal ez kicsit sem számított, így is rendkívüli magabiztossággal kezdik meg a rájátszást és hosszú menetelésre készülnek.

A Bucks legjobb dobói: Frazier 29/12, Middleton 21/9, Colson 21/9
A Thunder legjobb dobói: Schröder 32/24, Grant 28/12, Westbrook 15/3

San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 105–94

Biztos Spurs-győzelem. A hazaiaknak még számított a találkozó végeredménye abból a szempontból, hogy a hatodik, hetedik, vagy nyolcadik helyet szerzik-e meg Nyugaton és a győzelemmel biztosíthatták, hogy az első körben elkerülik a GSW-t. Ezt megtették különösebb gond nélkül, LaMarcus Aldridge (34 pont, 16 lepattanó, 15/21 mezőnyből) vezetésével kereken húsz ponttal léptek meg már az első félidőben, úgyhogy nem forgott veszélyben a sikerük, bár Gregg Popovich így sem akart pihentetni, Aldridge 36, DeMar DeRozan pedig 34 percet játszott az alapszakasz zárásaként. Így összességében 48-34-es mérleggel, hetedikként jutottak be a playoffba, ahol majd a Denver lesz az ellenfelük az első körben.

Nowitzki búcsúja. Már-már hazai hangulatot teremtettek a szenzációs NBA-pályafutását ezzel a meccsel lezáró Dirk Nowitzki számára San Antonióban, hiába vívott korábban óriási csatákat a Spursszel, most az egész csarnok őt éltette, skandálta neki az "MVP" rigmust, ünnepelt, amikor kosarat szerzett és csalódottan morajlott, amikor elrontott egy dobást. A német legenda meg is köszönte mindezt és végül 20 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával intett búcsút a ligának, az utolsó kosara pedig stílszerűen egy védő felett eldobott, hátradőlős tempóval született meg. Ez a nap nem szólt másról ebben a csarnokban, csak erről, a Dallas 33–49-cel, Nyugat utolsó előtti helyén zárta a szezont és készülhet arra, hogy jövőre már Nowitzki nélkül, de a Doncic-Porzingis párossal valami komolyabbat alkosson.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 34, DeRozan 19, White 14/6
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 20/6, Jackson 14/6, Lee 14/6

Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 99–95

44 percig jó volt a Minny. A vendégek Karl-Anthony Towns, illetve a veterán Taj Gibson (meg még jónéhány fontos játékos) álltak ki, hetek óta semmi tétje nincs már a meccseiknek, így papíron jóval gyengébben kellett volna teljesíteniük, és talán ebben bízott egy kicsit a Denver is. A Wolves azonban rácáfolt erre, Gorgui Dieng dupla-duplázott, Wiggins jó dobásokkal jutott 25 pontig, Tyus Jones 8 gólpasszt adott, a kispadról pedig az újonc Cameron Reynolds jelentkezett öt triplával. Emellett védekezésben is nagyon akartak, ennek köszönhető, hogy 4 perccel a vége előtt még 11 pontos előnyben voltak. 84-95 után viszont már nem szereztek pontot, így végül dicstelen véget ért zaklatott szezonjuk…

Másodjára már nem hibázott a Nuggets. Tavaly a két gárda ki-ki meccset játszott a playoffért, akkor a Wolves nyert, és sokáig úgy tűnt, hogy megint beleköpnek a második kiemelésért hajtó hazaiak levesébe. Végül azonban győzött a túlerő, Nikola Jokics karrierje egyik legrosszabb mérkőzése után egy nappal 29 pontos, 14 pattanós estével jelentkezett, és bár a támadójáték szervezésében ő sem tudott segíteni (2 gólpasszára 4 eladott labda jutott), a végén a kemény védekezés meghozta sikert – a végjátékban egy 15-0-s futással zárták az összecsapást, és jöhetett a megkönnyebbülés. A Denver a tavalyi 9. hely után idén 2. helyen bejutott a playoffba, a liga legjobb hazai mérlegével (34-7) zárt, és a rájátszás első körében pályaelőnyből csap össze a San Antonio Spursszel.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 29/3, Murray 17/9, Harris 14.
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 25/9, Reynolds 19/15, Dieng 18/6.

Los Angeles Clippers–Utah Jazz 143–137 – hosszabbítás után

Grayson Allen azt akarta, hogy minél tovább tartson. A vendégek számára az égvilágon semmi tétje nem volt már a meccsnek, hiszen betonbiztosan ötödik helyen végeztek Nyugaton, ennek megfelelően Donovan Mitchell, Rudy Gobert és Derrick Favors teljes pihenőt kapott, Ingles és Crowder pedig 14-16 percet lötyögött. A kezdőben így ott lehetett a Duke-legenda újonc, Grayson Allen, aki egész szezonjában sikertelenül próbálta beverekedni magát a rotációba, most viszont megkapta az esélyt, és élt is vele: 7 pattanó és 4 assziszt mellett kerek 40 pontot szórt, ebből 14-et a negyedik negyedben, amikor a Jazz kilencpontos hátrányt dolgozott le. Mellette Gobert helyén remekelt Ekpe Udoh is (14 pont, 13 pattanó, 5 gólpassz, 4 blokk), de a padról is sorjáztak a remek teljesítmények: Niang 24 pontot szórt, Bradley dupla-duplázott, Mitrou-Long pedig kilenc gólpasszt adott. A rendes játékidő végén azonban hibáztak egyet védekezésben, a ráadás pedig nem róluk szólt, de emiatt valószínűleg annyira nem bánkódnak – az utolsó pillanatban a 4. helyre leeső Houstonnal találkoznak a playoff első körében.

Beverley újra fedélzeten. A Thunder és a Spurs meccse hamarabb befejeződött, így a meccs javarészében már a Clippers számára sem maradt tét a közönség kiszolgálásán kívül, hiszen biztossá vált, hogy a 8. helyen jutnak be a playoffba, ahol a Warriorsszal találkoznak. Azért viszont fontos volt ez a meccs, hogy a sérülését kikúráló Pat Beverley vissza tudjon kicsit rázódni, ennek megfelelően elég sokat volt fent együtt a kezdő – a hátvéd végül 14 ponttal, közte 4 hármassal, 6-6 gólpasszal és lepattanóval zárt, ránézésre meggyógyult é a formájával sincs gond. Vele mindjárt kiegyensúlyozottabbnak tűnt a LAC, a kezdőben mindenki megtalálta a helyét és a dobásait, a cseresorból pedig Harrell 24 ponttal jelentkezett – a második félidőben aztán már boldog-boldogtalan pályára került, és végül a ráadásban kibrusztolták az idei 48. győzelmüket is.

A Clippers legjobb dobói: Harrell 24, Zubac 22, Williams 15/3.
A Jazz legjobb dobói: Allen 40/15, Niang 24/6, Crowder 17/12.

Portland Trail Blazers–Sacramento Kings 136–131

Egy félidőig érdekelte a meccs a Sactót. A vendégek a megszokott kezdőötösükkel álltak fel, jól is játszottak, az első félidőben a megszokott módon rotáltak, így nem csoda, hogy a mindössze hat (!) embert forgató Portland ellen 25 ponttal vezettek a nagyszünetben, sőt a második félidő elején az előny volt 28 egység is – az első 24 percben 87 (!) pontot dobtak. Fordulás után aztán az edzői stáb bedobta a gyeplőt a lovak közé, általános dobálgatásba fulladt a játékuk, mindössze 48 egység érkezett tőlük, a portlandi cseresor pedig megérezte a vérszagot: a harmadik negyedben 10, a negyedikben 20 pontot vertek rájuk. A Kings ezzel 39-43-as mérleggel zárt, és bár a playoffba nem jutottak be, az előző évek vesszőfutása után játékban, játékosokban és jövőképben is nagyon nagyot léptek a helyes irányba.

Akkor most akarta ezt a győzelmet a Blazers, vagy nem? A normál rotációból Zach Collins, Jake Layman és Meyers Leonard maradt hírmondónak, összes többi fontos játékosát leültette Terry Stotts, összesen hat játékost forgatott, az első félidőben pedig tetemes hátrányba került a Portland. Utána viszont megragadta a lehetőséget a 37 pontos újonc, Anfernee Simons vezette társaság: a hátvéd hét tripla mellett 9 gólpasszt osztott ki, Skal Labissiere korábbi csapata ellen alig tudott hibázni (12/17 mezőnyből, 29 pont, 15 lepattanó), Leonard is dupla-duplázott, a kezdőötös 123 pontjához pedig az egyszem csere, Collins 13 egységet tett hozzá. A negyedik negyedben pillanatok alatt ledolgozták hátrányukat és végül megszerezték a nyugati 3. pozíciót, így az 5. Jazz helyett a 6. Oklahomával játszanak az első körben. Stotts egyébként annyit nyilatkozott a meccs előtt, hogy nekik az elsőkörös hazai pálya volt a lényeg, azt már előző nap megszerezték, ma pedig nem fognak számolgatni, lesz, ami lesz –ennél jobb válasz nem érkezett a címben feltett kérdésre…

A Trail Blazers legjobb dobói: Simons 37/21, Labissiere 29/6, Layman 19/6, Trent Jr.-Leonard 19/3-19/3
A Kings legjobb dobói: Bagley 20/6, Ferrell 17/9, Fox 17/3.

Az alapszakasz végeredményét itt tekintheti meg.

Az április 13-án kezdődő rájátszás első fordulójának párosítása
Keleti főcsoport:
Milwaukee Bucks (1.)–Detroit Pistons (8.), Boston Celtics (4.)–Indiana Pacers (5.), Philadelphia 76ers (3.)–Brooklyn Nets (6.), Toronto Raptors (2.)–Orlando Magic (7.)
Nyugati főcsoport:
Golden State Warriors (1.)–Los Angeles Clippers (8.), Houston Rockets (4.)–Utah Jazz (5.), Portland Trail Blazers (3.)–Oklahoma City Thunder (6.), Denver Nuggets (2.)–San Antonio Spurs (7.)

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Indiana Pacers 134–135
Brooklyn Nets–Miami Heat 113–94
Charlotte Hornets–Orlando Magic 114–122
Memphis Grizzlies–Golden State Warriors 132–117
Milwaukee Bucks–Oklahoma City Thunder 116–127
New York Knicks–Detroit Pistons 89–115
Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 125–109
San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 105–94
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 99–95
Los Angeles Clippers–Utah Jazz 143–137 – hosszabbítás után
Portland Trail Blazers–Sacramento Kings 136–131

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik