A Dallas is elbukott Torontóban

2010.01.18. 07:02
null
Dirk Nowitzki (balra) 19 pontja nem volt elég a Dallas győzelméhez (Fotó: Action Images)
Címkék
Két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 82. játéknapján, és mindkét találkozón hazai siker született.

 

Torontóban is kikapott, ezzel utolsó négy mérkőzéséből hármat elbukott a Dallas Mavericks. Igaz, a kanadai csapat hazai pályán nagyon jól szerepel, hiszen nyolcból hétszer is győztesen hagyta el a pályát.

A meccs legeredményesebb játékosa Chris Bosh lett, aki 23 pontja mellett 13 lepattanót begyűjtött, Andrea Bargani csak egy ponttal maradt el tőle.

A texasi együttes – amelyben Dirk Nowitzki 19 ponttal zárt – gyakorlatilag a második negyedben veszítette el a meccset, akkor a Raptorsnak 26 pontos előnye is volt, és már nem került hátrányba.

A másik találkozón a Denver megtörte a Utah négy meccs óta tartó veretlenségi sorozatát. A győzelemben oroszlánrészt vállalt a 37 pontig jutó Carmelo Anthony és a 29 pontot szerző Chauncey Billups. Öröm a Nuggets szurkolóinak, hogy bokasérülése után visszatért a négy meccset kihagyó Ty Lawson, aki 11 ponttal zárt.

A Jazznél a csuklósérüléssel bajlódó Deron Williams és a térdét fájlaló Andrej Kirilenko is ott volt a csapatban. Amíg előbbi 23 pontjával csapata legeredményesebb játékosa volt, addig utóbbi mindössze hét pontig jutott.

NBA
ALAPSZAKASZ, 82. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Dallas Mavericks 110–88
Denver Nuggets–Utah Jazz 119–112

 

Legfrissebb hírek

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek...

Olasz labdarúgás
12 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
42 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
48 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
54 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
57 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2 órája