A Clippers és a Pacers is reménytelen helyzetből fordított

GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.05.12. 08:40
null
Blake Griffin (balra) és Chris Paul (jobbra, mindkettő LA Clippers) akarja a labdát, csak Derek Fisher (Oklahoma) nem szívesen adja (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi összecsapásai klasszikus rájátszás-meccseket hoztak. Eleinte úgy tűnt, hogy a Thunder felmossa a padlót Los Angelesben a Clippersszel, azonban a hazaiak a negyedik negyedben óriási rohanást rendezve győztek. A Wizardsban a veterán játékosok nagyszerűen játszottak, azonban a kezdők már kevésbé – ennek köszönhetően a sztárjai húzta Pacers kétszer is fel tudott állni komoly hátrányból, közel kerülve a továbbjutáshoz.




Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 101–99
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Felállt a sokkból a Clippers. Az első negyedben lemosta a Thunder a hazaiakat, 29–7-re is vezettek már, 11/17-tel dobtak mezőnyből, miközben a Los Angeles 6/24-gyel (0/8 tripla). Aztán innen fokozatosan felállt a Clippers, majd visszasüllyedt, a negyedik negyed kezdetén úgy tűnt, ezt is elviszi az OKC. Az utolsó játékrészben aztán „eldobták az agyukat” Rivers tanítványai, 14/22-vel dobtak mezőnyből, az utolsó kilenc percben csak három dobást rontottak. Griffin 2+1-ével egyenlítettek két perccel a vége előtt, majd Collison kosaraival át is vették a vezetést. Nyílt még esélye a Thundernek a végén, de Westbrook futtából dobott hármasa lejött, ahogy Ibaka pöcije is.

Most is a több pólus nyert. Durant és Westbrook újabb parádéja sokáig húzta az OKC-t, de a negyedik negyedben mindenki előlépett a kaliforniaiaknál, Griffin tíz, Collison tizenkettő, Crawford hét pontot szórt be. Eközben KD ugyan 4/5-tel dolgozott mezőnyből (40 pontot szórt 50 százalékkal!), de Griffin egyenlítése után nem vállalt dobást, más pedig nem tudott fellépni. Rajtuk kívül csak Reggie Jackson érte el a tízet, ma ismét csak ketten játszottak támadóoldalon – miközben a Clippersnél a három említett mellett Paul is remekelt, mindannyian legalább 18 pontot szórtak be. Az előző összecsapáson az OKC kiegészítői hozták meg a sikert, ma viszont a LAC második vonala bizonyult erősebbnek.

A festék a meghatározó. A palánk alatt is nagyon gyengén kezdett a Clippers, Griffin kosár nélkül fejezte be az első negyedet, ám a folytatásban átvették az irányítást. Fokozatosan kiszorították innen az OKC-t, miközben ők erről a területről szerezték a pontjaikat – 52–32-re nyerték ezt a külön csatát, Griffin pedig 25 egységgel zárt. A lepattanózásért DeAndre Jordan volt a felelős, 14-et meg is kaparintott és szűken itt is jobbnak bizonyultak a hazaiak.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 25, Paul 23, Collison-Crawford 18-18/6
A Thunder legjobb dobói: Durant 40/3, Westbrook 27/3, R. Jackson 10/6

Washington Wizards–Indiana Pacers 92–95
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, az Indiana Pacers javára

Kétszer játszott nagyot a Wizards-kispad. Kiegyenlített első negyed után a másodikban robbantott a hazai csapat, köszönhetően a nem fiatal csereembereknek: Al Harrington, Drew Gooden és Andre Miller vezetésével 11–0-s futással nyitott a Washington. Ezt meglovagolták a visszatérő kezdők, a nagyszünetben (Beal és Wall nagy játékaival) 17 ponttal vezettek. Másodjára 74–74-es állásnál villantottak a veteránok, ezúttal egy 11–2-es rohanással jelentkeztek. Ennél többet nem lehet elvárni a padtól, a kezdőktől annál inkább.

A Washington kezdője nem volt hatékony. Egyedül Bradley Beal dicsérhető, de ő is elsősorban akkor villogott, amikor a cseresorral volt fent – a szemsérüléssel bajlódó Wall néhány nagy kosárral, de összességében elég rossz hatékonysággal (4/13 mezőnyből, 7 gólpasszra 5 eladott labda) dolgozott. A center Marcin Gortat 2 pontja és 3 lepattanója már-már Roy Hibbert-i „magasságokban” van, és Nene Hilario 10 pontja valamint 3 pattanója is reménytelenül kevés volt ma a palánkok alatt. Trevor Ariza a számai alapján dicsérhető is lenne (6/11 mezőnyből, 9 pattanó, 3 labdalopás) – de ilyen a védőspecialisták sorsa, Paul George 39 pontját javarészt róla szerezte, és a végén az ő hibája döntött.

Paul George és Roy Hibbert elintézte a győzelmet. A kiscsatár 39 pontjából 21-et hármasból szerzett, szedett 12 pattanót és ellopott 2 labdát – méltó társa volt a továbbra is óriásit játszó Roy Hibbert, a center 17 pontot és 9 pattanót, valamint nagyon jó védekezést tett a közösbe. A harmadik negyed elején 57-38-nál, illetve a játékrész derekán 68–51-nél nem nagyon gondolta senki a csarnokban, hogy ezt megfordítja a Pacers – az Indy két sztárjának kivételével. West duplája után az addig mindössze 2 egységet termelő Hibbert 9 pontot szórt, amit George két triplája spékelt meg – ez a 17–2-es futás kellett később a sikerhez.

A végjátékra kifulladt a Wizards. A fentebb már említett veterán parádé segítségével 85–76-ra még el tudott lépni a Washington, és bár George bevert két hármast, John Wall is betalált kintről – 88–82-es előnyben azonban kifújt a hazai csapat. Reménytelenebbnél reménytelenebb szituációkba hajszolta bele ellenfelét a Pacers, a túloldalon pedig sorban harcolták ki és dobták be a büntetőket. Az utolsó percre fordulva már 94–91-re vezetett a vendéggárda, és bár a Wizardsnak voltak lehetőségei (George Hill és Lance Stephenson labdát adott el és előbbi kihagyott egy büntetőt is), nem tudtak élni vele: Beal és Harrington dobást hibázott. Az utolsó hat másodpercben pedig hiába támadhattak az egyenlítésért, Trevor Ariza eladta a labdát George-dzsal szemben – a Pacers így azok után, hogy elvesztette a párharc első meccsét, az ötödiken hazai környezetben kivívhatja a továbbjutást.

A Wizards legjobb dobói: Beal 20/6, Ariza 16/6, Wall 12/3
A Pacers legjobb dobói: George 39/21, Hibbert 17, Hill 15/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
2. FORDULÓ, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

LA Clippers–Oklahoma City Thunder 101–99
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

KELETI FŐCSOPORT
2. FORDULÓ, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Washington Wizards–Indiana Pacers 92–95
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, az Indiana Pacers javára

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik