A Chicago 21 pontot vert a Miamira

Vágólapra másolva!
2011.05.16. 08:52
null
A Chicago remek védekezésének köszönhette sikerét – Boshra öten figyelnek (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában az Oklahoma City Thunder utolsóként biztosította helyét a főcsoportdöntőben, miután a 39 pontos Kevin Durant vezérletével negyedszer is legyőzte a Memphist. A keleti finálé első meccsén a Chicago fölényes, 103–82-es sikert aratott a Miami ellen. 

 

OKLAHOMA CITY THUNDER–MEMPHIS GRIZZLIES

Kevin Durant nagyon szomorúan nyilatkozott pénteken, miután csapata, az Oklahoma kikapott Memphisben, ezzel hetedik meccsre kényszerült a nyugati főcsoport elődöntőjében. A 2008-ban az év újoncának megválasztott Durant elismerte, hogy gyengén ment neki a játék, és félig-meddig magára vállalta együttese vereségét, ám már akkor jelezte, társai bátorították a találkozó után, ami rengeteg erőt ad neki a hetedik találkozó előtt.

Vasárnap valóban egy másik Durant futott ki a pályára. A játékos 25 mezőnykísérletéből 13 végezte a gyűrűben – köztük négy hárompontos, és kilencből kilenc büntetőt is értékesített. Így összesen 39 pontot szerzett, valamint leszedett kilenc lepattanót és adott két gólpasszt is. Az Oklahoma a harmadik negyed hajrájában Durant vezérletével 16 ponttal (69–53) vezetett, és a Memphis innen már képtelen volt visszakapaszkodni, végül 105–90-re kikapott, vagyis a San Antonio búcsúztatása után újabb bravúrra nem volt képes.

A hazaiaknál Durant mellett mindenképpen említést érdemel Russell Westbrook, aki 14 ponttal, tíz lepattanóval és 14 assziszttal tripla duplát jegyzett. A vendégeknél senki sem lépte át a húszpontos határt. Az Oklahoma a nyugati döntőben a Dallasszal találkozik, az első mérkőzést kedden rendezik a Mavericks otthonában.

CHICAGO BULLS–MIAMI HEAT

A Keleti főcsoportban már megkezdődött a finálé – a Chicago Bulls a vártnál könnyebben, 103–82-re győzött a Miami ellen. A siker főszereplői, a mezőny legeredményesebbjeként 28 pontot jegyző Derrick Rose és edzője, Tom Thibodeau is egyetértett abban a találkozó után, hogy a remek védekezés volt a győzelem kulcsa.

„Tudtuk, hogy a Miaminak nagyszerű játékosai vannak, akiket nem szabad dobni hagynunk. Jó munkát végeztünk, próbáltuk a hárompontos vonalon kívülre szorítani őket, nem engedtük, hogy tiszta dobóhelyzeteket alakítsanak ki” – nyilatkozta a mérkőzést követően Rose.

„A második negyedben cseréink lendületet vittek játékunkba, a harmadik játékrészben pedig már a védekezésünk is sokkal jobba lett" – tette hozzá Tom Thibodeau.

Két negyed elteltével egyébként még 48–48-as döntetlent mutatott az eredményjelző, utána azonban fokozatosan meglépett a Bulls, és a Miami már nem tudott fordítani a meccs alakulásán.

A hazaiaktól Rose mellett a 21 pontos Luol Denget is kell kiemelni, de Carlos Boozer (14 pont, kilenc lepattanó) és Joakim Noah (kilenc pont, 14 lepattanó) is sokat hozzátett a sikerhez. A Miamiban ezúttal Chris Bosh volt a vezér (30 pontot szerzett úgy, hogy 18 mezőnykísérletéből 12-t értékesített, és hatból hat büntetőt is bedobott), a másik két nehéztüzér viszont húsz pont alatt maradt. Dwyane Wade 18, LeBron James pedig 15 ponttal zárt (utóbbi 15 mezőnydobásából mindössze öt esett a gyűrűbe).

A második mérkőzést szerdán rendezik, ugyancsak Chicagóban.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder (4.)–Memphis Grizzlies (8.) 105–90
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4–3 az Oklahoma javára
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Chicago Bulls (1.)–Miami Heat (2.) 103–82
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik