A Boston megállította a Tampa Bayt

2011.05.18. 08:13
null
Seguin nagyszerűen játszott, két gólt is szerzett (Fotó: Reuters)
A Bruins a második hazai mérkőzését már megnyerte a Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) keleti döntőjében: a bostoniak gólzáporos találkozón diadalmaskodtak 6–5-re a két találatot szerző, valamint két asszisztot is adó Tyler Seguin vezetésével.

A Bostonnak sikerült megállítania a menetelő Tampa Bayt, amely sorozatban nyolc megnyert mérkőzés után szenvedett vereséget. A Bruins az első hazai találkozó elvesztése után ezúttal 6–5-re győzött.

A meccs hőse az újonc, mindössze 19 éves Tyler Seguin volt, aki nemcsak két gólt szerzett, hanem két asszisztot is adott a találkozón, amellyel a bostoniak egyenlítettek az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A 2010-es drafton másodikként kiválasztott Seguin a Bruins első két párharcán csak nézőként vehetett részt a playoffban, és már rettentően várta, hogy jégre léphessen. „Nagyon nehéz csak ülni a kispadon úgy, hogy az ember nem segíthet a társaknak. Ezen a meccsen ki akartam használni a lehetőséget" – mondta a fiatal játékos.

Az első harmad végén még a vendégek vezettek 2–1-re, de Seguin egyenlítő találatával a második játékrészben megkezdődött a bostoni gólgyártás, és az utolsó harmadra már 6–3-as előnnyel készülhetett a hazai csapat. Seguin mellett Michael Ryder is remekelt: két gólt szerzett és egy asszisztot adott.

Folytatás csütörtök este, amikor a Lightning otthonában csap össze a két fél a nagydöntőért zajló küzdelemben.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins (3.)–Tampa Bay Lightning (5.) 6–5
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
49 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
Tegnap, 16:00

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik