90 pont alatt tartotta és simán verte az OKC-t a Golden State

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 09:32
null
Stephen Curry (a labdával) 33 pontot szórt az Oklahomának (Fotó: Twitter)
A címvédő Warriors leradírozta a pályáról Russell Westbrookot és sima győzelmet aratott Oklahoma Cityben az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának hajnali rangadóján – igaz, az üldöző Denver is nyert, méghozzá egy újabb kiélezett végjátékban. A Boston és a Jazz nem hibázott, a Washington és a Dallas is győzni tudott hazai pályán, a Portland viszont a meccset és CJ McCollumot is elvesztette San Antonióban, míg a Pelicans Alvin Gentry szarvashibájával kapott ki a Phoenixtől.

 

Boston Celtics–Atlanta Hawks 129–120

Majdnem elrontotta a Boston. Uralta ezt a mérkőzést a Celtics, a legutóbbi tripla-duplája után ezúttal is nagyon hasonló teljesítményt nyújtó (30 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz, 2 blokk) Kyrie Irving vezérletével a hazai alakulat parádés támadójátékot mutatott be, a nagyszünetig 74 pontot tett fel a táblára és a harmadik játékrészre valósággal átgázolt ellenfelén. Az itt meglévő 25 pontos előny azonban kis híján kevésnek bizonyult, a Boston teljesen visszavett, hét és fél perc alatt egyetlen Tatum-kosarat tudott felmutatni, úgyhogy az agyonnyert összecsapásból hirtelen szoros küzdelem lett – szűk hat perccel az órán 112–112, vagyis egál volt az eredmény. Itt azonban Jaylen Brown (23 pont 26 perc alatt) beemelt egy triplát, ami megtörte a jeget és beindította a hazai gépezetet, jött egy 9-0-s Celtics-futás, úgyhogy hiába a nagy leolvadás, végül mégis hozta a hazai győzelmet Brad Stevens alakulata – negatívum viszont, hogy Gordon Hayward nyaksérüléssel kidőlt alig egy perc játékot követően.

Félig tele a pohár a Hawksnál. A nagy hátrány nem túl biztató a vendégek részéről, az viszont mindenképpen jó, hogy volt elég tartásuk ahhoz, hogy vissza tudjanak jönni, ráadásul ismét eljutottak 120 dobott pontig – a meccs előtt övék volt a legtöbb átlagolt pont a ligában az All-Star óta 123.4-gyel. Ezúttal is az Irvinggel látványos csatát vívó újonc Trae Young (26 pont, 5/8 tripla), valamint John Collins (20 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz) játékát lehet kiemelni egyénileg, de szólnunk kell a soha meg nem öregedő Vince Carterről is, aki 4/6 hármast bombázott be 21 perc alatt és megtolta a csapat szekerét a kispadról beszállva – csapatszinten a 19 támadópattanó érdemel említést, de mindez végül nem lett elég a győzelemhez. A nagy felzárkózás rengeteg energiát kivett a gárdából és amikor a Celtics észhez tért, nem tudtak már újabb fegyverrel előállni, úgyhogy be kellett érniük a szoros vereséggel – a mérkőzés alakulását az ő szemszögükből lehet így is, úgy is értékelni.

A Celtics legjobb dobói: Irving 30/12, Brown 23/9, Morris 19/6
A Hawks legjobb dobói: Young 26/15, Collins 20, Prince 17/9

Washington Wizards–Memphis Grizzlies 135–128

Bealnek jót tett a kialvatlanság. A Washington a Charlotte elleni vereség után érkezett meg erre a meccsre és Bradley Beal, a fővárosiak vezére elárulta, hogy alig aludt valamit éjszaka, annyire dühös volt, egy ilyen fontos keleti derbit elvesztett a csapata. Ezen az estén aztán nem bízott semmit a véletlenre, teljességgel foghatatlan volt a Memphis számára, 12/17 dobását a gyűrűbe küldte, közte karriercsúcsnak számító 9/12 triplát és végül kereken 40 pontot szórt öt lepattanóval, hét gólpasszal és egyetlen eladott labdával kiegészítve, közel hibátlan teljesítményt nyújtott, ez pedig győzelmet ért a Washingtonnak. Simán azért nem alakult a meccs, az első félidőben még nem tudott fölénybe kerülni a Wizards, aztán a fordulás után összesen kilenc pontot vertek ellenfelükre a fővárosiak, itt már jobban érvényesítették akaratukat – a végén a néhánypontos előnyüket meg tudták őrizni, Beal nagy játékai mellett Jeff Green emelt be egy clutch hármast, ez is kellett a sikerhez. Hogy van-e még esélyük a playoffra, az jó kérdés, jelenleg három mérkőzésre vannak ettől.

Gyengén védekezik a Memphis. Korábbi legnagyobb erényét vesztette el az utóbbi időben és ezen a meccsen is a Grizzlies, J.B. Bickerstaff vezetőedző pedig úgy is fogalmazott, hogy borzasztóan csalódott emiatt – az Atlantában kapott 132 pont után ezúttal sem tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát védekezésben. Így hiába voltak jó egyéni teljesítményeik elöl, Mike Conley (28 pont, 12 gólpassz), Jonas Valanciunas (22 pont, 8 lepattanó 29 perc alatt), illetve Avery Bradley (21 pont, 5 gólpassz) is megszórta magát, de ez a csapat azért nem az a csapat, amely idegenben dobópárbajt fog nyerni, hiába zárt végül 53 százalékos mezőnymutatóval és 35 gólpasszal – a második félidőben a hazai pályát és Beal extráját érvényesíteni is tudta a Wizards, úgyhogy a Grizzlies kissé csalódottan utazhat haza.

A Wizards legjobb dobói: Beal 40/27, Parker 20/3, Portis 18/9
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 28/9, Valanciunas 22, Bradley 21/9

New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 136–138 – hosszabbítás után

Szarvashiba Alvin Gentrytől. Amatőr hiba döntötte el a kiélezett mérkőzést, a rendes játékidő végén Devin Booker kosara után lett egál, az utolsó dobást pedig nem tudta pontra váltani a Pelicans, de a hosszabbítás is hasonlóan szorosan alakult, sőt, talán még szorosabban. 12 másodperccel az órán hárompontos előnybe kerültek a hazaiak, ám a Suns megoldotta az utolsó támadást és Josh Jackson két másodperccel a vége előtt egy clutch triplával kiegyenlített – úgy tűnt, hogy jöhet a második ráadás. Alvin Gentry, a New Orleans vezetőedzője azonban konkrétan elvesztette a meccset csapatának: Jackson triplája után időt kért, ezt viszont már nem tehette volna meg, elfogyott az erre való lehetősége, úgyhogy technikait kapott, Devin Booker bedobta a büntetőt, majd a megkapott labdával még egy büntetőt a gyűrűbe küldtek 0.6 másodpercnél, ezzel megnyerték az összecsapást. Gentry nem tehetett mást, elmondta, hogy azt hitte, van még egy időkérése, de nem volt, úgyhogy az ő hibájából kaptak ki – ha rosszmájúak lennénk, mondhatnánk, hogy így kell tankolni...

Újabb Suns-győzelem. Kétségtelen, hogy az elmúlt hetekben összeszedte magát a Phoenix, de ezúttal egy rengeteg hibával tarkított, nem túl magas színvonalú találkozót tudott megnyerni a fontos dobásai mellett egy jó adag szerencsének köszönhetően. A lezajlott drámai eseményekről már szóltunk, de emeljük ki, hogy Devin Booker megint a hátán cipelte a gárdát, kereken 40 pontot szórt és 13 gólpasszt osztott ki, folyamatosan két védő figyelmét kötötte le, így teret nyitott a többieknek is – ebből főleg a 32 pontos Kelly Oubre Jr. profifált, de a meccsmentő hármast is úgy dobta Josh Jackson, hogy a Pels beduplázta Bookert. Az utóbbi tíz meccsből ez volt a hatodik sikere Igor Kokoskov gárdájának, de a tréner elmondta, hogy ebből a mérkőzésből ő is tanul, mert mindig emlékezni fog arra, ami történt...

A Pelicans legjobb dobói: Randle 21, Payton 16/6, Miller 16/12
A Suns legjobb dobói: Booker 40/9, Oubre Jr. 32/6, Jackson 19/6

Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 121–116

Régen látott Mavs-siker. Nowitzki az előzés kapujában. Sorozatban hét vereség után tudott újra mérkőzést nyerni a Dallas, méghozzá a vezér, Luka Doncic nélkül – Tim Hardaway Jr. (22 pont, 4/9 tripla) vezetésével heten is elérték náluk a tízpontos határt, 50 százalék felett dobtak mezőnyből, 46 százalékkal tripláztak, kiosztottak 32 gólpasszt és csak öt eladott labdát vétettek. A koncentrált és jó támadójáték mellett védekezésben kevésbé voltak meggyőzők, de hazai pályán most túl tudták dobni a Clevelandet és az utolsó negyedben már csak a végeredmény volt kérdéses, a győzelem ténye igazából nem. Maradt viszont még egy fontos kérdés, Dirk Nowitzki ugyanis ebben a játékrészben hirtelen öt perc alatt tíz pontot rámolt be, ezzel három egységnyire megközelítette Wilt Chamberlaint az NBA örök pontlistájának hatodik helyén, de hiába tapsolt állva a hazai publikum, a német klasszis az utolsó öt dobását elrontotta, mielőtt leült, úgyhogy egyelőre elmaradt az előzés. Persze ami késik, nem múlik, következőleg a Pelicans ellen, szintén otthon utolérheti Chamberlaint.

Csak kozmetikázni tudott a Cavs. Utoljára 10–9-nél tudtak vezetni a vendégek, onnantól végig a Dallas irányította a meccset és a második félidőben volt már 21 pont is a két csapat közötti távolság, mielőtt a hajrában szorosabbá tette a végeredményt a Cleveland. Kevin Love úgy fogalmazott, hogy korábbi jó szériájukhoz képest védekezésben óriási visszalépés tapasztalható meg náluk és dobópárbajt nem nagyon tudnak nyerni, így történt ez most is – maga Love 22 pontot szórt 12 lepattanóval és 4 gólpasszal, Cedi Osman 6/7 triplát bombázott be, Collin Sexton pedig 28 pontig jutott, de ezzel sem mentek tulajdonképpen semmire. Egy érdekesség: a Suns sikerével most már a Cavsé a liga legkevesebb idegenbeli győzelme ebben a szezonban - a Dallasszal holtversenyben...

A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 22/12, Kleber 18/9, Powell 16, Brunson 16/6
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 28/12, Osman 22/18, Love 22/6

Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 88–110

Durant nélkül oktatott a Warriors. Nem adott lehetőséget a bajnok arra, hogy a hazai közönség kipfújolja Kevin Durantet, a kétszeres döntő-MVP ezúttal sem lépett pályára, a vendégcsapat viszont ezzel mit sem törődve, borzasztó fizikális, koncentrált játékkal gyakorlatilag erődemonstrációt tarott Oklahoma Cityben. Steve Kerr alakulata ritka bravúrt mutatott be és leradírozta a pályáról Russell Westbrookot, illetve a jó megoldásait, védekezésben annyira jó volt a társaság, hogy szinte esélyt sem adott ellenfelének – a 40–27-re megnyert első negyed (7/11 triplát küldtek a gyűrűbe itt) után már nem is kellett támadásban semmi különös, a nagyszünetben 18 pont volt közte és onnantól végig kontrollálta az eseményeket a GSW. Egyénileg Steph Curry (33 pont, ebből 30 az első három negyedben, 5/12 tripla) emelhető ki leginkább, de Klay Thompson (23 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és DeMarcus Cousins (12 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk) is hozzátette, amit kellett - nagyon sima győzelmet pipálhatott ki ismét a Warriors, most pedig utazhat tovább egy újabb idegenbeli rangadóra, San Antonióba.

Reménytelen OKC. Nem kell sokáig keresnünk a hazai vereség okait, egyénileg Russell Westbrook betlizett hatalmasat (7 pont, 2/16 mezőnyből), csapatszinten pedig 32 százalékkal céloztak mezőnyből, így értelemszerűen nem lehet megverni a Warriorst – az első negyedben még voltak jó dobásaik, de közben hátul sorra kapták a triplákat, onnantól kezdve pedig nem nagyon volt már esélyük. Paul George próbálkozott (29 pont, 13 lepattanó, 9/25 mezőnyből), de ő önmagában nem okozott túl nagy gondot a címvédőnek, úgyhogy két győzelem után újabb két vereséget szenvedett a társaság és már csak ötödik Nyugaton úgy, hogy a Spurs egyetlen mérkőzésre megközelítette – sokáig voltak harmadikak Westbrookék, most viszont nehéz megmondani, hogy meddig zuhanhatnak a tabellán.

A Thunder legjobb dobói: George 29/12, Schröder 15/9, Grant 11/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 33/15, Thompson 23/9, Cousins 12/3

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 108–103

McCollum sérülése nem jött jól a Portlandnek. Jó meccset játszott San Antonióban a Blazers, végig partiban volt a gárda, a nagyszünetben két ponttal vezetett is, ám a harmadik negyedben komoly pofont kapott a társaság: CJ McCollum egy blokk után megsérült és el kellett hagynia a parkettet. A hátvéd nem érzett szakadást, de azt igen, hogy valami nincs rendben a lábával, komoly fájdalmai voltak, bár a röntgen negatív lett – ma megy MRI-re, meglátjuk, hogy mekkora a baj, de a jó formában lévő portlandi csapatnál érthetően aggódnak, hogy mi lesz a szezonjukkal, mennyire súlyos a helyzet. A negyedik negyedben pedig nagyon hiányzott is McCollum játéka, hiába hozott szép számokat Damian Lillard (34 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Jusuf Nurkic (24 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz), az utolsó percekben kaptak négy triplát és a védekezésük ebben az időszakban működött a legrosszabbul – volt egy 9–2-es Spurs-futás nagyjából három perc alatt, ez volt a döntő periódus. A szoros vereség egy dolog, McCollum sérülése viszont egy másik, talán fontosabb - most jön a Pacers elleni hazai rangadó, de annyira sűrű Nyugat, hogy az egyik meghatározó játékos kiesése nagyon komoly következményekkel járhat.

A Spursnek nyolc. Sorozatban nyolcadik találkozóját nyerte meg a nagy rohamban lévő Spurs úgy, hogy igazából egyetlen extra egyéni teljesítményt sem tudott felmutatni – LaMarcus Aldridge kifejezetten gyenge volt magához képest, de 13 pont fölé egyébként is csak DeMar DeRozan jutott. Most azonban nem is volt szükség többre, az első félidőben voltak azért gondjaik, amikor Derrick White-nak faultgondok miatt le kellett ülnie, itt kevésbé működött a védekezés, de aztán később ismét összeálltak hátul, a negyedik negyedben jött egy extra (kilenc pont ekkor) Forbestól és ekkor voltak a legjobbak az egész meccs során – sikerült fordítaniuk és nyerniük, úgyhogy tovább zárkóznak felfelé. Következőleg viszont jön a nagy teszt, fogadják a Golden State-et.

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 21, White 13, Gay 13/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 34/9, Nurkic 24, Hood 13/9

Denver Nuggets–Indiana Pacers 102–100

Most Millsapé lett a győztes dobás. Legutóbb Nikola Jokics dudaszós kosarával tudott nyerni a Denver és ezúttal is eléggé kicentizte a gárda, bár tegyük hozzá, hogy az elrontott első negyed után kézbe vette a dolgokat és irányította a meccset – ott 11 ponttal kapott ki a társaság, de a második-harmadik játékrészben nagyszerűen védekezett és megfordította az összecsapást. A záró etapban is többé-kevésbé kontrollálták az eseményeket a hazaiak, szűk három perccel a vége előtt hét ponttal vezettek, ám ekkor jött a fordulat, Jokicsot (26 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) ugyanis reklamálás miatt kiállították a játékvezetők, úgyhogy a végjátékot nélküle kellett megvívniuk – márpedig a Pacers itt ezt kis híján kihasználta, hiszen 100–100-nál ki tudott egyenlíteni. A liga egyik legjobb clutch csapata azonban most is megoldotta a feladatot, az időkérés után Paul Millsap kapta a labdát és hét másodperccel az órán elsüllyesztette a győztesnek bizonyuló duplát, amire az Indiana már nem tudott válaszolni – ezúttal is nagyon kiélezett mérkőzést játszott Mike Malone alakulata, de ezúttal is győztesen jött ki belőle, úgyhogy 30–6-ra javította hazai mérlegét és továbbra is egyetlen meccs lemaradással üldözi a nyugati éllovas Golden State-et.

Közel járt a Pacers. Kiválóan kezdett a vendégcsapat és az első félidőben volt már 18 (!) pontos előnyben is, de ahogy a Denver összeszedte a védekezését, úgy került egyre nehezebb helyzetbe a gárda és úgy fogyott el a fórja – támadásban ezúttal sem volt olyan vezér, aki a szoros védekezés ellen összefogta és vezette volna a többieket. Voltak jó egyéni teljesítményeik, Bojan Bogdanovicot egyre több mindenre használják, de a második félidőben 0/11 (!) volt a triplamutatójuk, így pedig pokoli nehéz dolguk volt, bár a végén még volt dobásuk a győzelemért – hiába, az kimaradt, védekezésben pedig sokáig Jokiccsal, a végén pedig Millsappel (kilenc pont az utolsó negyedben) nem tudtak mit kezdeni Turnerék. Ezzel a vereséggel fél meccsel lemaradtak a Phillytől és már csak eggyel vezetnek a Bostonnal szemben, következőleg pedig Portlandbe látogatnak, ahol szintén nem lesz könnyű dolguk.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 26/6, Murray 17/3, Barton 17/12
A Pacers legjobb dobói: Young 18/6, Collison 17/3, Bogdanovic 16, Sabonis 16

Utah Jazz–Brooklyn Nets 114–98

Sima volt. Nem okozott különösebb nehézséget ez a meccs a Utah számára, a hazaiak elvégezték a feladatukat védekezésben és megnehezítették a vendégek playmakereinek dolgát, Rudy Gobert (23 pont, 17 lepattanó, 3 blokk) és Derrick Favors (13 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) vezetésével domináltak a palánk alatt (65–44-re nyert lepattanózás, 48–38-as győzelem a festékben), így pedig támadásban már nem is volt szükségük komolyabb dobóformára – Donovan Mitchell azért beszórt 24 pontot 4/7 triplával, de voltak, akik a játékpercet tekintve nagyobb pihenőt is kaphattak, mert elég hamar szétnyílt az olló. A hét ponttal nyert első negyed után a nagyszünetig tizenhét egységre növelte előnyét Quin Snyder csapata és a fordulás után már nem volt miről beszélni, szépen menedzselte az eseményeket a társaság és nagyobb erőfeszítés nélkül hozta a kötelező győzelmet - a zsinórban harmadik sikerrel továbbra is őrzik a pozíciójukat, fél meccsre vannak a Spurstől és egyre az OKC-től, még bármi lehet az alapszakasz hajrájában.

Ez nem a Nets meccse volt. Nem találta a ritmust a vendégcsapat, csak D'Angelo Russell és Spencer Dinwiddie tudott bármilyen veszélyt jelenteni a hazai gyűrűre, csapatszinten alig 35 százalékkal dobtak és ahogy feljebb is írtuk, a palánk alatt óriási hátrányban voltak, így nem nagyon tudott hozzászólni a meccshez a gárda. Kenny Atkinson szerint védekezésben egyáltalán nem volt megoldásuk a Jazz játékára és úgy fogalmazott, hogy minden tekintetben domináltak a hazaiak, az pedig mindent elárul róluk, hogy Jarrett Allen bedobott mezőnykosár nélkül zárta az összecsapást, sőt, egyetlen kísérlete volt, az is a triplavonalon túlról – ismét lecsúsztak a Detroit mögé a keleti hetedik helyre, most pedig utaznak tovább a Clippershez.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/12, Gobert 23, Favors 13
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 22/9, Russell 20/9, Pinson 12/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics
–Atlanta Hawks 129–120
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 136–138 – hosszabbítás után
Washington Wizards–Memphis Grizzlies 135–128
Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 121–116
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 88–110
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 108–103
Denver Nuggets–Indiana Pacers 102–100
Utah Jazz–Brooklyn Nets 114–98

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik