NBA: Tatum fantasztikus rekorddal vitte tovább a Bostont – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 00:21
null
Jayson Tatum remekelt (Fotó: Getty Images)
A Boston Celtics hazai pályán 112–88-ra legyőzte a Philadelphia 76erst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján, ezzel 4–3-ra megnyerte a két csapat párharcát, és bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe, ahol a Miami Heat lesz az ellenfele.

 

Az első félidő java részében a Philadelphia vezetett – a Sixers legnagyobb előnye kilencpontos volt –, azonban a harmadik negyedben már csak Boston volt a pályán: a 33–10-es tizenkét perc után nem volt kérdés, melyik csapat nyeri meg a meccset.

Jayson Tatum 51 pontot szerzett a Celticsben; ez új NBA-rekord – rájátszásokban hetedik mérkőzésen még soha senki sem ért el ilyen sok pontot. Az eddigi csúcsot Stephen Curry tartotta 50-nel, szintén ebben az idényben érte el.


TATUM VASÁRNAPI JÁTÉKÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA


NBA
RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
KELET

Boston Celtics–Philadelphia 76ers 112–88 (23–29, 32–23, 33–10, 24–26)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Boston Celtics javára

A KONFERENCIADÖNTŐK PÁROSÍTÁSA
KELET

Boston Celtics–Miami Heat – kezdés csütörtök hajnalban
NYUGAT
Denver Nuggets–Los Angeles Lakers – kezdés szerda hajnalban
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat (2–4) – a Miami továbbjutott
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (4–3) – a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (4–2) – a Denver továbbjutott
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (2–4) – az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) – a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) – a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) – a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) – a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) – a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) – a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) – a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) – az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik