NBA: Kevin Durant csak a rájátszásban térhet vissza

Vágólapra másolva!
2023.03.09. 17:29
null
Durant hazai bemutatkozása még várat magára (Fotó: Getty Images)
Az alapszakaszban már biztosan nem lép pályára Kevin Durant, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Phoenix Suns sztárja.

A 34 éves kosaras – aki februárban a Brooklyn Netstől érkezett – szerdán, az Oklahoma City Thunder elleni mérkőzés előtt, a bemelegítés közben egy felugrás után rosszul érkezett a parkettre, és kifordult a bokája. A vizsgálatok bokaszalag-húzódást mutattak ki, ami miatt előreláthatólag 4-6 hetes kihagyás vár rá.

Mindez azt jelenti, hogy a Golden State Warriorsszal 2017-ben és 2018-ban bajnok – és mindkét nagydöntő legjobbjának választott – Durant az április 9-én záruló alapszakaszban már nem lép pályára, de könnyen elképzelhető, hogy a rájátszás első körében sem számíthat rá az arizonai gárda.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik