Videó: ilyen még nem volt, korábbi NFL-játékos nyert Oscar-díjat

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.10. 13:40
Az animációs rövidfilm kategóriában Oscar-díjat nyert Matthew A. Cherry a „Hair Love” című filmjével, ezzel pedig az első amerikai futballista lett, aki elnyerte a filmipar legrangosabb díját.

Cherry NFL-karrierje viszonylag rövidre sikeredett: miután a 2004-es drafton nem vitték el, a Jacksonville Jaguars edzőkeretébe került be, majd megfordult a Cincinetti Bengals, a Carolina Panthers és a Baltimore Ravens együttesénél is, mielőtt 2007-ben úgy döntött, mégsem neki való az NFL világa.

Az elkapóként bevethető Cherry ezután rendezőként és producerként kezdett el dolgozni.

Matthew A. Cherry az első amerikai futballista, aki Oscar-díjat nyert (Fotó: AFP)
Matthew A. Cherry az első amerikai futballista, aki Oscar-díjat nyert (Fotó: AFP)

Most pedig „Hair Love” című animációs kisfilmjével fel is ért a csúcsra: Oscar-díjat nyert!

A kevesebb mint 7 perces videó egy afroamerikai apukáról szól, aki megtanulja, hogyan kell rendbe rakni kislánya haját.

A filmet 2019 decemberében töltötték fel a YouTube-ra, ahol azóta már közel 16 millió megtekintésnél jár a videó.



Cherry csupán a második sportoló a történelemben, aki Oscar-díjat kapott, az első Kobe Bryant volt a „Dear Basketball” című kisfilmjével, amely ugyanebben a kategóriában nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik