Nyert a Spurs, Nuggets, OKC, Pelicans négyes, nyugaton teljes a káosz

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.04.08. 08:31
null
Az OKC a Houston Rockets otthonában is nyerni tudott (Fotó: Twitter)
A Pelicans a Warriors, a Thunder pedig a Rockets otthonában győzött az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján, míg a San Antonio veterán klasszisa segítségével otthon verte meg a Trail Blazerst, a Denver pedig idegenben vette el a Clippers utolsó playoffálmait, így pár nappal a zárás előtt a nyugati negyedik és kilencedik között mindössze két meccs a különbség. Keleten a Milwaukee hozta a kötelezőt, a Brooklyn pedig kis híján megdöntötte az egy mérkőzésen bedobott hárompontosok NBA-rekordját.

 

Los Angeles Clippers–Denver Nuggets 115–134

A Nuggets nem bízta a véletlenre. A vendégek zsinórban ötödik győzelmükre készültek, ők a legjobb formában lévő nyugati gárda, és ezt igazolták is Jokicsék, ellentmondást nem tűrően lökték be a szakadékba közvetlen riválisukat. A szerb magasember tripla duplázott (23 pont, 11 gólpassz és lepattanó, 2 szerzett labda), DeAndre Jordanék sem tudtak vele mit kezdeni, ha pedig Jokics futtatja a show-t, akkor a Denver ritmusba jön, és általában megszórja az ellenfelet. Ma is ez történt, Will Barton ismét extra meccset hozott Gary Harris helyén (31 pont, 11/15 mezőnyből), Jamal Murray alig hibázott (8/10 mezőnyből, 7 gólpassz, egy eladott labda), de Paul Millsap, Wilson Chandler, illetve a padról harminc pontot hozó Lyles, Plumlee, Devin Harris trió is félelmetesen célzott. A 62 százalék feletti mezőnymutatóra, a 36 gólpasszra és az erre jutó mindössze 7 eladott labdára nem lehetett válasza a Clippersnek, a Denver ráadásul komolyabb megingások nélkül támadott, minden negyedben legalább 33 pontot szereztek. A vendégek ezzel ugyan továbbra is a 9. helyen állnak, de teljes egyenlőségben a 8. Minnesotával, és mindössze egy meccsnyi hátrányban az 5–7. Pelicans, Spurs, Thunder trióval – legközelebb a Trail Blazerst fogadják, majd a Minny ellen zárnak, ezt a dobóformát elnézve egyik mérkőzésen sem esélytelenek.

Itt a vége. A Jazz elleni nagy különbségű vereség után már sejteni lehetett, hogy a Clippers végleg elfogyott az alapszakasz végére, Doc Rivers elmondta, hogy egy nap pihenőt kapott a csapat, hogy valamennyire felfrissüljenek. A támadással nem is volt különösebb gond, de védekezésben mintha a pályán sem lettek volna, folyamatosan nyomozták a labdát, egy pillanatig nem tudták kizökkenteni a Denvert. Fordításra, nagy futásokra sem volt lehetőségük, ahhoz a 6/17-es triplamutató kevés – mentek előre becsülettel, kiharcoltak 34 büntetőt, leszedtek 15 támadópattanót, így a nap végén nyugodtan tükörbe nézhetnek. Az viszont már biztos, hogy két mérkőzésük maradt hátra a szezonból, a Pelicanst és a Lakerst fogadják.

A Clippers legjobb dobói: Williams 24/6, Wallace 18, Harris 16/6, Jordan 16
A Nuggets legjobb dobói: Barton 31/15, Jokics 23/3, Murray 19

New York Knicks–Milwaukee Bucks 102–115

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Milwaukee-t már nem sikerült elkapni. Az előző meccsen a szintén 6. helyért harcoló Miamit sikerült meglepnie a Knicksnek, ma viszont csak három és fél negyeden keresztül tudták tartani magukat, a végén egy utolsó Bucks-rohamra már nem tudtak válaszolni. A hazaiaknál a régóta maródi Porzingis mellett Hardaway és Kanter sem lépett pályára, a felforgatott kezdőben három hátvéd (Burke, Ntilikina és Lee) kapott helyet, és a padról is két kisember vitte a prímet, a veterán Jarrett Jack és az újonc Damyean Dotson, az ő lendületükre építve fordítottak a második negyedben, és a negyedikben is náluk volt az előny. Ezt végül nem tudták megtartani, de nincs szégyenkeznivalójuk sem, egyáltalán nem estek szét fejben a szezon végére.

Adetokunbo nélkül kicsit nehezebb az élet. A görög sztár bokagondok miatt nem léphetett pályára (és a tavalyi Év Újonca, Malcolm Brogdon is maródi), a helyén Jabari Parker kezdett, aki jól is játszott (16 pont, 12 pattanó, 5 gólpassz), de egy-egyben azért nem tudja pótolni csapattársát. Khris Middleton ráadásul ma nem találta a dobásait (8/22 mezőnyből), így hiába remekelt a kispad (Zeller 4/4 mezőnyből, Terry három tripla, Jennings 8 pont, 4 gólpassz), a negyedik negyed közepéig nem tudta leszakítani ellenfelét a Milwaukee. Itt viszont sikerült rendezni a védelmüket, elöl pedig Parker, Middleton, Snell és Bledsoe is eredményes volt, összeraktak egy 12–0-s futást, amivel végleg átvették az irányítást. A Bucks jelenleg ugyanúgy áll, mint a Miami, következőleg pedig az Orlandót fogadják.

A Knicks legjobb dobói: Jack 18/3, O'Quinn 15/3, Lee 14/6
A Bucks legjobb dobói: Bledsoe 22/6, Middleton 22, Parker 16/6

Chicago Bulls–Brooklyn Nets 96–124

Beindult a nehéztüzérség. Végig kézben tartotta a meccset a Nets, folyamatosan nyitották az ollót, az első negyed után öt, félidőben tizenkettő, a harmadik negyed végén 19 pont volt közte, köszönhetően elképesztő kinti dobóformájuknak. A brooklyniak 55-ször (!) próbálkoztak kintről, de miért ne tették volna, hiszen 24 hármasuk be is esett (43.6 százalék), erre egyszerűen nem érkezhetett válasz a túloldalról. A minap még Andre Drummonddal összeverekedő Quincy Acy most a játékra koncentrált, beszórt hat triplát, mellette Crabbe, Joe Harris és a három hármast helyére tevő D'Angelo Russell is brillírozott, ráadásul hátul sem voltak elveszettek, a négy blokkig jutó Jarrett Allen vezérletével 10-szer takarták be az ellenfelet. A 24 hárompontos természetesen óriási csapatrekord, és mindössze eggyel marad el a Cavaliers által tartott NBA-csúcstól.

Már csak két mérkőzés van hátra. A Chicago újabb veresége azt jelenti, hogy a Brooklyn megelőzte őket a tabellán, így egy kicsit javították esélyeiket a draft előtti lottósorsoláson – jelenleg hátulról a hetedikek. Dicsérhetjük Sean Kilpatricket, aki ezekben a hetekben biztosítja be, hogy jövőre is NBA-játékos legyen, Bobby Portis is jól játszott (18 pont, 8 pattanó), Cristiano Felicio dupla duplázott, Jerian Grant is igyekezett, de a többiekről sok jót nem lehet elmondani: Justin Holiday 1/9-es triplamutatóval zárt, Nwaba 2/10-es mezőnnyel, a szétosztott 16 gólpassz pedig jól mutatja, mennyire nem gondolkodtak ma csapatként a chicagóiak.

A Bulls legjobb dobói: Kilpatrick 20/6, Portis 18/3, Holiday 15/3
A Nets legjobb dobói: Acy 21/18, Crabbe 20/15, Harris 16/12

Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 102–108

Oda a nagy sorozat. Zsinórban húsz hazai meccsét nyerte meg a Houston, az alapszakasz-elsőből azonban ma nagyon hiányzott a bokáit fájlaló Eric Gordon és Ryan Anderson, nélkülük a végére teljesen elfogytak. Eleve a kezdőknek sokat kellett fent lenniük, mert Gerald Green hiába dobott 14 pontot és osztott ki két blokkot, Mbah a Moute hiába szerzett három labdát, velük nem igazán működött a csapatvédekezés, ráadásul a padról rajtuk kívül Joe Johnson és Nene érkezett, ők sem a hátul bemutatott megoldásaik miatt vannak a keretben. A Harden, Paul duónak 35-36 percet kellett játszania, és a végére egész egyszerűen elfáradtak, a Thunder pedig átrohant rajtuk. Komolyabb gond persze nincs, a rájátszásra a hiányzók vissza fognak térni, egyedül a sorozat megszakadása miatt bánkódhatnak.

A húzóemberek átérezték a feladat súlyát. Ritka, hogy az OKC három klasszisa egyszerre jusson 20 pont fölé, ma viszont minden klappolt, legalábbis annyira, hogy győzni tudjanak. Russell Westbrook dobásban erősen túlvállalta magát (10/28), de 10 gólpasszt kiosztott és hátul is nagy segítség volt (7 pattanó, 4 szerzett labda), Paul George sem célzott valami fényesen (6/17), Anthony pedig jól dobott, de mezőnymunkában nem remekelt, de tegyük azért hozzá, hogy a nem leeresztett állapotban lévő listavezető otthonában játszottak, itt senkitől nem várható örömjáték. Mindenki igyekezett abban segíteni, amiben tud, ehhez jött hozzá Steven Adams kemény munkája Clint Capela ellen, a padról pedig Jerami Grant volt az X-faktor. A negyedik negyedben döntötték el a csatát, 92–91-es állás után egy 11–0-s futással elléptek, három labdaeladásba kergették bele a Houstont, három blokkot osztottak ki ekkor – bár a végén még Harden révén próbált visszatérni a hazai gárda, George higgadt büntetőzéssel zárta le a lényegi kérdéseket. A Thunder ezzel a sikerrel jó helyzetbe hozta magát, hiszen két meccsük van, ezek után Miamiba is győzelmi esélyekkel mennek, otthon pedig kötelező megverniük a Grizzliest – ha mindkettőt hozzák, ott lesznek a rájátszásban, és valószínűleg nem is rossz helyen.

A Rockets legjobb dobói: Harden 26/9, Paul 17/6, Tucker 16/12
A Thunder legjobb dobói: George 24/9, Westbrook 24/3, Anthony 22/9

Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 120–126

Egy extra védekezés döntött. Óriási pontzuhatagot hozott a mérkőzés, ami várható volt, mert a két csapat matchupjainál inkább a támadójátékosok voltak előnyben. A vendégeknél az atletikus Anthony Davis (34 pont, 12 pattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda, 4 blokk) rendre terrorizálta az ellenfeleket, Miroticra nem nagyon értek ki (28 pont, 6 tripla), Jrue Holiday pedig kihasználta mozgékonyságát és rutinját, 25 pontja mellett 6 pattanót, 5 gólpasszt és 4 szerzett labdát jegyzett. A meccs hősét mégsem köztük kell keresnünk, az ugyanis Rajon Rondo volt: a veterán irányító egyrészt kiosztott 17 gólpasszt, másrészt védekezésben vele kiválóan muzsikált a Pelicans. Rondo nagy pillanata a végjátékban jött el: csapata ekkor sorra hibázta el a dobásokat, a GSW pedig nagyon jött fel, a vezetésért támadhattak, amikor a hátvéd egy-egyben maradt Kevin Duranttel, akitől egy villámgyors mozdulattal elcsente a labdát. Innen már nem nézett vissza a New Orleans, a nyugati közelharcban egy nagyon értékes sikert arattak – kellett is, mert legközelebb a Clippershez látogatnak, végül a San Antoniót fogadják...

Alakul a formába hozás. Védekezésben nem törte össze magát a Warriors, ennél biztosan acélosabbak lesznek a rájátszásban, támadásban viszont már most sincs különösebb gond. Kevin Durant a Rondo elleni hibát leszámítva extra volt (41 pont, 16/28 mezőnyből, 10 pattanó, 5 gólpassz), Quinn Cook ismét jó Curry-pótlónak bizonyult (21 pont, 5/7 tripla, 7 gólpassz), Thompson is ötven százalékkal célzott, Draymond Green pedig éppen csak lemaradt egy tripla dupláról (11 pont, 10 pattanó, 9 gólpassz). A kispad is kezd éledezni, 54 százalék felett dobtak mezőnyből, beesett 15 hármasuk, egyedül talán a 11 kiharcolt büntető tűnik kevésnek, de ezt is írhatjuk annak a számlájára, hogy vigyáznak magukra.

A Warriors legjobb dobói: Durant 41/12, Cook 21/15, Thompson 18/9
A Pelicans legjobb dobói: Davis 34, Mirotic 28/18, Holiday 25/3

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 116–105

Manu Ginóbili: még egyet az örökkévalóságnak. Mindkét csapatnak fontos volt a győzelem, ennek megfelelően nem nagyon engedték el egymás kezét – a hazaiaknál Aldridge vezette a táncot, elöl-hátul remekelt (13/22 mezőnyből, 8 pattanó, 4 szerzett labda), mellé pedig felnőtt a többi veterán. Rudy Gay 16 pontot termelt, Patty Mills 13-ig jutott, és Pau Gasol is igyekezett, bár őt keveset lehetett pályán tartani. Mindez azonban csak egy egál körüli meccsre lett volna elegendő, ha nincs Manu Ginóbili, aki egyrészt hibátlanul dobott (7/7 mezőnyből, ebből 3/3 tripla), másrészt a negyedik negyedben gondolt egyet és két perc alatt lerendezte a lényeges kérdéseket. Az argentin legenda két triplájához és nehéz ketteséhez a végén Mills tett hozzá egy faulttal együtt beszórt hárompontost, a Spurs pedig kicsikarta a sikert – most jön egy Kings elleni kötelező, aztán a Pelicans elleni zárás, még nincs biztonságban a San Antonio.

Melegszik a pite. Hiába termelt becsülettel Damian Lillard (11/22 mezőnyből), a játékszervezést elvette tőle a Spurs, öt gólpasszára hét eladott labda jutott, és ezt a hendikepet végig nyögte a Portland, mivel McCollum sem tudott fellépni, és a padról általában lendületet hozó Napier sem tudott felpörögni. Jobb híján a center Nurkic (12 pont, 12 pattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) és a kiscsatár Evan Turner (18 pont, 4 gólpassz) volt kénytelen szőni a támadásokat, ez pedig arra volt elég, hogy egál körüli meccset játsszanak. Náluk ezúttal nem volt olyan kiugró teljesítmény, mint a hazaiaknál, ez pedig nem is eredményezhetett mást, mint vereséget. A Blazers még egy meccsel vezet a Jazz előtt, de legközelebb a csúcsformában lévő Denverhez látogat, majd éppen a Jazzt fogadja – utóbbit mindenképp nyernie kell, különben jó eséllyel elveszti a harmadik helyét.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 28, Ginobili 17/9, Murray 17
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/18, Turner 18/3, McCollum 17

NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Clippers–Denver Nuggets 115–134
New York Knicks–Milwaukee Bucks 102–115
Chicago Bulls–Brooklyn Nets 96–124
Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 120–126
Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 102–108
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 116–105

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik