Elképesztő támadójátékkal nyert az Oklahoma!

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.12.28. 09:10
null
Az oklahomai Russell Westbrook zsákolásra készül a Denver ellen (Fotó: Reuters)
Ugyan a védekezés mindkét oldalon hagyott kívánnivalót maga után, rendkívül látványos meccset hozott az Oklahoma City és a Denver találkozója az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján – Russell Westbrookék végül parádés játékkal arattak győzelmet. CJ McCollum 35 pontos estéjével Sacramentóban is nyerni tudott a Portland, a Memphis simán verte a Lakerst, a Boston pedig tovább nyújtja győzelmi szériáját, mivel a New Yorkot is lenyomta – a hosszabb kihagyás után visszatérő Marcus Smart részvételével.

 

MEMPHIS GRIZZLIES–LOS ANGELES LAKERS 112–96

Hozta a kötelezőt a Memphis. Mike Conley-ék nem bízták a véletlenre a mérkőzést, az első perctől kezdve domináltak – türelmesen várták a Lakers hibáit és kihasználták az adódó lehetőségeket. A harmadik negyedben 25 pontosra hízott a hazai előny és itt véget ért a találkozó érdemi része, de így is 56%-os mezőnymutatóval zárt a Grizzlies, hatan lépték túl a tízpontos határt és főleg a festékben operáltak – persze a vendégek védekezése is kellett hozzá, de gyönyörű kosárlabdát játszottak Gasolék. A kezdők közül senki nem játszott 25 perc felett, a könnyen megszerzett győzelem pedig nagyon kellett már a gárdának.

Bryant villogott, majd elhagyta a parkettet. Kobe Bryant 14 pontot szórt az első negyedben, ennek ellenére ezt is simán nyerte a Memphis – a dobóhátvédnek azonban fájt a térde, így a második játékrészt kihagyta. A harmadikat megint végigjátszotta, de már inkább csak hibázott, a záró etapot pedig ismét kiülte, sőt, jegelni kellett a vállát. Csapata veresége persze nem ezen múlt, a dupla-duplázó (17 pont, 12 pattanó) Larry Nance Jr.-t leszámítva senki nem játszott igazán jól.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 19/3, Jeff Green 17/3, Randolph 16, Gasol 16
A Lakers legjobb dobói: Bryant 19/6, Nance Jr. 17, Clarkson 12

 

BOSTON CELTICS–NEW YORK KNICKS 100–91

Isaiah Thomas remekelt, Marcus Smart visszatért. Thomas a rá jellemző óriási energiával játszotta le ezt a meccset is, folyamatosan támadta a gyűrűt és a védelem réseit, ez pedig döntőnek bizonyult. 6/18-as mezőnymutatóját 8/10 büntetővel, nyolc pattanóval és hat gólpasszal ellensúlyozta, az ő vezérletével építette ki előnyét a Boston, majd a hajrában ő szerzett két kulcsfontosságú kosarat, amivel bebiztosították a győzelmet. A hosszú idő után újra pályára lépő Marcus Smart rögtön egy 2+1-es játékkal nyitott, de egyelőre csak 13 percet töltött a pályán, ami alatt még nem igazán kapta el a ritmust.

Anthony szerint nincs elég önbizalmuk. A Knicks sztárja korábbi önmagát idézve 26 dobást vállalt, amelyből 29 pontot szedett össze tíz lepattanó mellett – azonban saját és csapata gyengébb dobóteljesítményéről azt mondta, hogy egyszerűen nem elég magabiztosak, inkább csak imádkoznak és reménykednek, hogy a labda a gyűrűben köt végül ki. Anthony mellett most is csak Porzingis villogott (16 pont, 12 pattanó, 3 blokk), de mezőnyből egyikük sem volt hatékony, a triplák nem ültek, így pedig ezt a Bostont nem lehetett megverni – a második negyedben már tíz pont felett járt a hátrányuk és csak a negyedik játékrészben, egy futással tudtak közelebb zárkózni.

A Celtics legjobb dobói: I. Thomas 21/3, Turner 19/3, Crowder 18/9
A Knicks legjobb dobói: Anthony 29/6, Porzingis 16, Williams 10, L. Thomas 10/6

 

OKLAHOMA CITY THUNDER–DENVER NUGGETS 122–112

Elképesztő támadójátékot mutatott az OKC. A hazai gárda 57,8%-kal dobott mezőnyből, ami egészen félelmetes adat, különösen a második félidőben volt ellenállhatatlan Donovan csapata, ekkor 69 egységet írt fel a táblára. A vezér ezúttal Westbrook (30 pont, 9 pattanó, 12 gólpassz) volt, de Durant (26 pont, 10 gólpassz) is parádés estét produkált, az ő labdáikból pedig Ibaka (9/13 mezőnyből) és Kanter (7/8) is kedvére zsákolhatta szét a gyűrűt. A győzelemért ennek ellenére megizzadt a Thunder, az első félidőben 61 pontot kaptak és nyolc-tíz pontos hátrányban is voltak, a fordulás után azonban csavartak még egy fokozatot és lépésről lépésre megfordították a találkozót. Még egy adalék: 1996 óta a Durant-Westbrook páros az első, amely legalább 25-25 pontot és 10-10 gólpasszt szerzett egy mérkőzésen, az "előd" egy bizonyos Stockton-Malone duó volt...

Nem sikerült a bravúr. Nyerni Oklahoma City-ben nagyon nehéz, de úgy nyerni, hogy valaki túldobja ezt a Thundert, szinte lehetetlen – Michael Malone, a vendégek vezetőedzője szerint is óriási tett lett volna. A védekezésük azonban nem tudott mit kezdeni Westbrookékkal (a tréner szerint a meccs MVP-je Kanter volt) és bár az OKC is borzasztóan védte a festéket (68-66-ra nyert innen a hazai csapat), a hajrában nem tudták tartani a lépést Bartonék. Kenneth Fariedet érdemes kiemelni 25 pontos, 11 pattanós dupla-duplájával, főleg mivel mindezt 28 perc alatt hozta össze.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 30/6, Durant 26/9, Kanter 21
A Nuggets legjobb dobói: Faried 25, Barton 19/3, Lauvergne 18

 

SACRAMENTO KINGS–PORTLAND TRAIL BLAZERS 94–98

McCollum káprázatos estéje. Damian Lillard ezúttal sem léphetett pályára, ám egy nappal a Cleveland rommá verése után ismét akadt egy hős, aki győzelemre vitte a Portlandet. CJ McCollummal egyáltalán nem tudott mit kezdeni a Kings, a hátvéd folyamatosan támadta a gyűrűt és bár elég sokat rontott, összességében 35 ponttal, 11 lepattanóval, 9 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel állt csapata élére. Félidőben 17-nél, a harmadik negyed végén 28-nál járt, majd az utolsó játékrészben (ahol már mindkét csapat elfáradt) szintén ő mondta ki a döntő szót: két kulcsfontosságú duplával biztosította be a sikert a Blazers számára.

Sokat hibázott a Sacramento. Bizonyos dolgok jól működtek a Kingsnél, de ezeket bőven ellensúlyozták a hibáik – alapvetően jól védekeztek, de McCollummal nem tudtak mit kezdeni, Cousins 36 pontot szórt (!), de mezőnyből gyengén dobott és lepattanózott, Rondo pedig kiosztott 15 gólpasszt, de eladott mellé nyolc labdát. A hazaiak összességében elbukták a lepattanózást, 40% alatt dobtak mezőnyből és 23 alkalommal veszítették el a játékszert, bár így is végig meccsben voltak, sőt, vezettek is, a hajrában felülkerekedett a Portland – Cousins mellé senki nem tudott fellépni pontszerzésben, ez a probléma pedig a záró etapban csúcsosodott ki.

A Kings legjobb dobói: Cousins 36/6, Casspi 14/9, Collison 10
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 35/9, Leonard 16/12, Harkless 13

NBA, ALAPSZAKASZ
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 112–96
Boston Celtics–New York Knicks 100–91
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 122–112
Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 94–98

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik