Hétmeccses lesz a Clippers-Spurs, a Bulls legázolta a Bucksot

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.05.01. 08:37
null
Jimmy Butler 18 ponttal vette ki a részét a Milwaukee parkettába döngöléséről (Fotó: Reuters)
Két nagyon érdekes összecsapással folytatódott a NBA idei rájátszása, a Milwaukee Bucks és a Los Angeles Clippers is a hetedik mérkőzést igyekezett kiharcolni – az egyiknek sikerült, a másiknak nagyon nem. Blake Griffinék kiélezett meccsen nyertek idegenben az enerváltabb Spurs ellen, és hazai pályán próbálhatják meg kiharcolni a továbbjutást, a Bucks viszont majdnem történelmi méretű vereségbe futott bele és esett ki az idei playoffból.



Milwaukee Bucks–Chicago Bulls 66–120

Mike Dunleavy és a védekezés. A Bulls nagyon összekapta magát a 6. mérkőzésre, olyan szintű védekezést tettek le az asztalra, amivel teljesen szétszedték a támadóoldalon egyébként sem acélos Milwaukee-t. Félidőben 65-33 volt az állás, a hazaiak egyetlen pillanatig sem vezettek az összecsapáson, miközben a Bulls támadójátéka sziporkázott. A vendégek kezdőötöse félelmetes hatékonysággal játszott, bőven 50 százalék felett dobva termeltek 81 pontot gyakorlatilag három negyed alatt. Az egykori Bucks-spíler, Mike Dunleavy testesítette meg ma leginkább azt a nézőpontot, miszerint a rutin mindennél fontosabb a playoffban: néhány keményebb megmozdulással felhergelte a fiatal ellenfeleket, akik nem is bírták cérnával – a veterán kiscsatár eközben faarccal szórt be 20 pontot. A Bulls végül is feledtette az előző két mérkőzésen mutatott gyenge játékát, egyúttal jelezte a Cavaliersnek: van mitől tartaniuk a következő körben.

Tapasztalat. Az előző két összecsapás tündérmeséje után fájdalmas volt az ébredés a hazai oldalon, a Bulls-szal nem tudtak mit kezdeni, és fejben sem tudták feldolgozni, hogy a Chicago már az első negyed után 18 ponttal vezetett. A félidőre gyakorlatilag eldőlt a meccs, a Bucks játékosai már inkább az ellenféllel foglalkoztak, mint a saját játékukkal: Giannis Antetokounmpo flagrant 2-vel kiállíttatta magát, Carter-Williams csak technikait kapott (mindketten Dunleavy-t lökték ki a pályáról), OJ Mayo pedig a kispadról kötött bele Jimmy Butlerbe egy technikaiért. Rettentő fiatal még ez a Milwaukee, egyértelműen övék a jövő, pár év múlva már meglesz a rutinjuk, hogy a rájátszásban ne tudja őket kizökkenteni egy-egy kisebb sportszerűtlenkedés – összességében a rutinrókákkal teletűzdelt Chicago elleni párharcban rengeteget tanulhattak. A kiesés és a majdnem NBA-csúcsot jelentő vereség (mindössze 4 pontnyira voltak az 1956-os, 58 pontos zakótól, amit a Minneapolis Lakers adott fel a St. Louis Hawksra) ellenére is nagyon nagyot léptek előre az előző évadhoz képest.

A párharc végeredménye: 4–2 a Bulls javára
A Bucks legjobb dobói: Pachulia 8, Bayless 7/6, Iljasova 7
A Bulls legjobb dobói: Dunleavy 20/12, Gasol 19, Butler 16/6

San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 96–102

Marco Belinelli és Boris Diaw kevés volt. A Spurs úgy futott neki a párharc hatodik összecsapásának, hogy megpróbálja lezárni a sorozatot – azonban Kawhi Leonard (3/15, 4 labdaeladás) és Tony Parker (4/12) sem igazán találta a gyűrűt egész meccsen. Tim Duncan és Danny Green óriási melót végzett védekezésben, támadásban már nem sokat tudtak hozzátenni, így Belinelli és Diaw extrájára volt szükség, hogy félidőben 51-51 álljon az eredményjelzőn. Fordulás után azonban már csak futottak az eredmény után, egyértelműen a Clippers irányította a meccset – a végjátékban ugyan Belinelli parádés tripláival visszakapaszkodtak, és 96-98-nál is majdnem megszerezték a labdát, de csak majdnem. A sorozatot így idegenben zárják – ami nem biztos, hogy rossz előjel, mivel az eddigi hat meccsből négyszer a vendégcsapat örülhetett.

A két húzóember elintézte. Bár Chris Paul nem dobott jól (7/21), 15 gólpasszt osztott ki (egyetlen labdaeladás mellett!), és a negyedik negyedben egy nagyon fontos hármast is elsüllyesztett a bal sarokból - oda általában passzolni szokott, de a fordított helyzet sem zavarta meg. A Clippersre egyébként is jellemző volt ma, hogy semmi nem zökkentette ki őket, nagyon összeszedetten játszottak: mindössze 10 labdát adtak el, és a sem okozott gondot, hogy a hármasaikat (4/18) elvette a Spurs. Griffin és Jordan úr volt a palánkok alatt, ketten összesen 26 pattanóba kapaszkodtak bele, és 7 blokkot osztottak ki, Griffin emellett 6 gólpasszt is szétszortírozott. Az erőcsatár a harmadik negyed elején állt igazán a sereg élére, sorozatban dobta a kosarakat, az itt megszerzett előny kulcsfontosságú volt a meccs hátralévő részében. Már nem is lehet számon tartani, hogy a lélektani plusz éppen hányadszor kerül át egyik csapatból a másikhoz ebben a szériában, egy biztos, óriási hetedik meccs lesz vasárnap hajnali kettőkor – a Clippersnek viszont nem lesz könnyű dolga, mert egyetlen használható magasember-cseréjük, Glen Davis egy ártalmatlan szituációban bokasérülést szenvedett, és kerekesszékben távozott a csarnokból...

A párharc állása: 3–3
A Spurs legjobb dobói: Belinelli 23/21, Diaw 17/3, Leonard 12/3, Duncan 12
A Clippers legjob dobói: Griffin 26, Paul 19/3, Redick 19/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik