NBA: először lett torontói játékos a legjobb hatodik ember

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 20:56
Lou Williamset, a Toronto Raptors játékosát választották a legjobb hatodik embernek az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság mostani idényében (NBA).

A liga honlapjának beszámolója alapján a 28 éves kosarast a 130 szakíró közül 78-an tették a rangsor első helyére, s 502 ponttal végzett az élen. A második Isaiah Thomas, a Boston Celtics „csereembere” lett 324 ponttal, 33 első hellyel, míg a harmadik helyre a kétszeres győztes Jamal Crawford, a Los Angeles Clippers játékosa került 131 ponttal, nyolc elsőséggel.

Williams első Raptors-játékosként érdemelte ki az elismerést. Csereként 80 mérkőzésen lépett pályára, átlagosan 25 percet és 12 másodpercet töltött a parketten, s 15.5 pontos átlagával nagyban
hozzájárult ahhoz, hogy a kanadai csapat klubrekordot jelentő 49 mérkőzést nyert az alapszakaszban.

A szakíróknál az első hely öt, a második három, a harmadik pedig egy pontot ért. Azokra a játékosokra lehetett szavazni, akik az alapszakaszban többet léptek pályára csereként, mint kezdőként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik