NBA: továbbra is marad a Jazz élén az amerikai kosár Alex Fergusonja

Vágólapra másolva!
2011.02.08. 09:51
Ahogy 1988 decembere óta folyamatosan, úgy a következő szezonban is Jerry Sloan irányítja majd az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Utah Jazzt.

A négy nagy tengerentúli profiligát együttvéve is a leghosszabb ideje egy csapatnál dolgozó szakember hétfőn mondta el újságíróknak, hogy már januárban szignálta a 2011–2012-es idényre szóló szerződését.

„Valamikor az év elején aláírtam az új megállapodást, de őszintén szólva fogalmam sincs, melyik napon” – mondta a 68 éves tréner.

Sloan 1988 decemberében Frank Laydent váltotta a Jazz kispadján. Azóta az NBA-ben 245 edzőcsere történt, ő azonban „kirobbanthatatlan” Salt Lake Cityből. A szakember 1220 győzelmet aratott és 802 vereséget szenvedett el a Jazz-zel, s ezzel ő minden idők harmadik legtöbb sikert jegyző mestere, továbbá ő az egyetlen olyan is, akinek egy csapattal sikerült legalább 1000 alkalommal nyernie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik