Gyurta Dániel: Duzzadok az erőtől!

Vágólapra másolva!
2009.12.08. 12:29
Címkék
Rövid pályán kétszer (2006, 2007) szerzett Európa-bajnoki címet 200 méter mellen, s a nyári római világbajnokságon nagy medencében elért aranyérme után nem is lehet más célja Gyurta Dánielnek az isztambuli rövid pályás kontinensviadalon, mint újra a dobogó felső fokára állni.

Gyurta Dániel újabb győzelemre készül (fotó: Czagány Balázs - archív))
Gyurta Dániel újabb győzelemre készül (fotó: Czagány Balázs - archív))

– A sikeres világbajnokság után egyértelmű volt, hogy indul az isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon?
– A római aranyérmet követően először is jól kipihentem magam, majd szeptemberben megfogalmaztam magamban, hogy ott akarok lenni Isztambulban. Végiggondoltam tehát a szezont, mégis azt hiszem, egyértelmű volt, hogy nem döntök másként.

– A döntéssel együtt a céljait is megfogalmazta?              
– A római világbajnoki címem után megfogalmazhatok-e más célt, mint az aranyérem megszerzését?

– Ez jó előjel is lehet a verseny előtt, hiszen már hónapokkal a világbajnokság előtt azt mondta, az aranyért utazik Rómába. És meg is szerezte.
– Ez persze azért nem jelenti, hogy ezúttal is így lesz. Az európai mellúszómezőny roppant erős, nüanszok dönthetnek a győzelemről.

– Ebben már van tapasztalata, hiszen Rómában éppen így nyert.
– Meg is néztem már néhányszor a római döntő felvételét, és kívülről látva a finálét utólag sem hittem el, hogy én nyertem. Ha párhuzamot akarunk keresni a két verseny között, most is elmondhatom, hogy néhány nappal a finálé előtt újra azt érzem, duzzadok az erőtől. Jól sikerült felkészülés után vagyunk, és ezt szeretném is megmutatni Isztambulban.

A teljes interjút elolvashatja a Nemzeti Sport szerdai számában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik