NS-kerekasztal: Kíváncsi vagyok, hogy Szalai Attila, aki fél éve nem játszik, marad-e a kezdőben – Pásztor József

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 09:40
A Nyírség bővelkedik tehetségekben (Fotó: Kovács Péter)
Három téma, három szakértő. Kilenc év után visszatér az NB I-be a Nyíregyháza, vadonatúj stadionjában fogadja ellenfeleit. Marco Rossi szövetségi kapitány az Eb előtt keretet hirdet, a BL-ben pedig kialakult a döntő párosítása. Csank János korábbi szövetségi kapitány, Pásztor József, a Békéscsaba szakmai igazgatója, korábbi 9-szeres válogatott középpályás, valamint Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora mondta el véleményét. 

 

Készülhetnek a szurkolók, a Nyíregyháza feljutott az NB I-be. Jöhetnek a keleti derbik, a Szpari–Loki és a Szpari–DVTK. Mit szól Tímár Krisztián vezetőedző együttesének szerepléséhez?

CSANK JÁNOS:
– Sajnálom ezt a vidéket, állítom, a magyar futball legtöbb tehetsége a Nyírségben van! Most is éppen Tarpáról tartok hazafelé, az ellenfélnél kiszúrtam két fiatalt. Mennyi remek játékos származik a környékről! Elég csak barátomat, Pásztor Józsefet említeni, szabolcsi fiú, innen vittük Békéscsabára. Amikor először megláttam, azt hittem, öt fekvőtámaszt nem tud megcsinálni, aztán bedobta a taccsot az ötösön belülre. De a legjobb sztori Illés Gyuláé. Baktalórántházán játszott, a kutyának nem tűnt fel, milyen jó bal lába van. Zalaegerszegen vakarták a fejüket, kit játszassanak, erre felhívtam a srácot, aki éppen egy festékboltban volt, azt hitte, szívatom, nem akarta elhinni, hogy én vagyok a vonal másik végén. Két nap múlva a ZTE-ben volt. Ha Szabolcsban vagyok edző, ki sem megyek a megyéből, simán NB I-es csapatot csinálok.
PÁSZTOR JÓZSEF:
– Milyen a futball… Az előző idényben Balmazújvárosban játszottunk ki-ki meccset a Nyíregyházával, tizenöt centivel kint volt a labda, abból az akcióból kaptunk gólt. Ha az nincs, nem mi, hanem a Nyíregyháza esik ki az NB III-ba. Más kérdés, ha benn maradunk, akkor sem készülhetnénk az élvonalra. Ők a tavalyi megkapaszkodást követően négy-öt NB I-es futballistát igazoltak, jó támadóik vannak, ha nem ment az egyiknek, jött a másik. A tulajdonosuk úgy volt vele, egy évig még csinálja, beleteszi a pénzét, ha feljutnak, marad, ha nem, kiszáll a futballból. Hát maradhat. Én speciel örülök neki.
HAJDÚ B. ISTVÁN:
– A Nyíregyháza szereplése nem, a fölénye azonban kisebb csoda. Nem hinném, hogy az idény elején a klubnál bárki is gondolt arra, hogy simán feljutnak az élvonalba. Ehhez képest akkor is jól játszottak, amikor esélytelenek voltak és akkor is, amikor esélyesek. Azok a játékosok, akiknek van némi NB I-es múltjuk, megújultak, és ne felejtsük el azt sem, hogy Balmazújvárosban voltak kénytelenek a hazai meccseiket játszani. A Magyar Kupában egyenrangú ellenfelei voltak a Ferencvárosnak, de a következő idényben nem egy, hanem legalább huszonöt ilyen meccs vár rájuk. Kellő elszántsággal, egy-két jó igazolással szerintem megragadhatnak az NB I-ben.

Fotó: Szabó Miklós

Nyakunkon az Európa-bajnokság. Néhány futballista rághatja a körmét, hiszen Marco Rossi kedden hozza nyilvánosságra a névsort, amelyből később kiválasztja a 26 tagú utazó keretet. Aki kimarad, lemarad – vajon lesz-e nagy hiányzó és számít-e meglepetésre a kerethirdetéskor?

CSANK JÁNOS:
– Nehéz az olasz szövetségi kapitány fejével gondolkodni. Előfordulhat meglepetés, a plusz három ember sokat jelent, de amíg meccsek és edzések vannak, bármi előfordulhat, bárki megsérülhet. Amit eddig Marco Rossi kitalált, működött, most sem nyúl mellé. Egy-egy kerethirdetésnél pofára eső mindig van, de nevet szándékosan nem mondok, mert ha mégis megy a tornára, cikiz­hetne, mit okoskodtam… Olvastam, hogy már a Ferencvárosban futballozó brazil Marquinhos is magyar válogatott lenne. Mindenki tudja, nem vagyok oda a honosításért, ráadásul ha valaki magyar akar lenni, legalább egy kiló kenyeret tudjon a boltban kérni magyarul.
PÁSZTOR JÓZSEF:
– Újonc biztosan nem lesz. Aki még nem volt válogatott, esélye sincs a keretbe kerülni. Már csak azért sincs, mert az elmúlt hónapokban nem láttunk olyan kiugró teljesítményt nyújtó labdarúgót, akit most vétek lenne kihagyni. Marco Rossi az Eb-n is a régi harcosokra számít. Kíváncsi vagyok, hogy Szalai Attila, aki fél éve nem játszik, marad-e a kezdőben, vagy helyette Dárdai Márton kerül a védelembe. Mondjuk, szerintem utóbbi labdabiztosabb. Sajnálom, hogy Fiola Attila megsérült, ő olyan, aki átmegy a falon is a győzelemért. Nagyobb gond, hogy a csoportellenfeleink közül a németek elkapták a fonalat, bár abban biztosak lehettünk, nem felejtettek el futballozni.
HAJDÚ B. ISTVÁN:
– Sajnos a magyar futballban nincs akkora merítési lehetőség, hogy hatvan névből lehessen választani. Ha a németeknél megsérül egy kulcsjátékos, van másik négy hasonló képességű – nálunk nincs. Meglepetésre nem számítok, alighanem ezúttal is a jól bevált katonák kapják meg a bizalmat. Kalmár Zsolt nincs, a két Eb-t megjáró Fiola Attila szereplése kérdéses, ők mindenképpen hiányoznak majd, nekik ott lenne a helyük az Eb-n. Újonc nem lesz a keretben, inkább az az izgalmas kérdés, mi lesz azokkal, akik korábban megkapták a lehetőséget, majd eltűntek, gondolok például Dárdai Palkóra.

Fotó: AFP

Június 1-jén a Borussia Dortmund és a Real Madrid feszül egymásnak a londoni Wembley-ben a Bajnokok Ligája-trófeáért. A Borussia oda-vissza megverte a második meccsen a kapufát négyszer eltaláló Paris ­Saint-Germaint, míg a Real Madrid a Bayern Münchent múlta felül a hajrában szerzett duplával. Milyen döntőre számít, ki lesz a győztes?

CSANK JÁNOS:
A Dortmund a PSG elleni elődöntőben kimaxolta a szerencséjét, a döntőt a Real Madrid nyeri meg. A meccset a Wembley-ben rendezik, ami önmagában is rang. Emlékszem, a válogatottal én is jártam ott, igaz, akkoriban sokkal nagyobb volt a pálya mérete, 120 méter hosszú és 90 széles, lehetett nyargalni rendesen. Edzőként a ­meccs előtt mindig kiléptem, mennyi a tizenhatos széle és az oldalvonal közti terület, Vácon tizennégyet léptem, a Wembley-ben a tizennégy után még tízet kellett. Gondoltam is, a négy védőnk nincs ehhez hozzászokva, képtelenek leszünk megfelelően tolódni. Jöttek is a vonalszélsők, belül a nagy hústornyok, ha kilépett valaki, belül voltunk kevesen, ha maradtunk, a szélen nem voltunk meg.
PÁSZTOR JÓZSEF:
A futball azért szép játék, mert nem mindig a jobb csapat győz. Egyértelmű, a Paris-Saint Germain erősebb a Dortmundnál, mégis a németek örülhettek. Más kérdés, hogy a franciák limonádé gólt kaptak, egy kapusnak oda ki kell jönnie, sőt ott kell állnia, ahonnan a fejes gólt kapták. Nemrégen ért véget az edzői megbeszélésünk, szóba is került, a Békéscsabával az idény végén osztályozót kell játszanunk az NB II-ért, és egy ilyen oda-vissza vágós párharc nagyon rizikós. A Real Madrid döntőbe jutása nem meglepő, szinte biztos vagyok benne, meg is nyeri.
HAJDÚ B. ISTVÁN:
A Dortmund döntőbe jutása mindenképpen meglepetés, a négy közé sem vártam. Előbb el tudtam volna képzelni a Leipzig elődöntőbe jutását. Fél éve azt mondtuk, mekkora gödörben van a német futball, ehhez képest most lehetett volna Bayern München–Dortmund házidöntő, a Leverkusen meg egyenesen szárnyal. Amióta Bajnokok Ligája van, sokszor játszott a döntőben esélyesebb csapat esélytelenebbel, utóbbiak közül legutóbb 1997-ben a Dortmund tudott győzni, a címvédő Juventust verte meg. Annyi esélye a mostani Dortmundnak is van, mint az akkori együttesnek a Juve ellen. Ne feledjük, ha a Borussia nyer, jövőre a német bajnokság hatodik helyezettje is a BL-ben indulhat. Azért az nem semmi…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik