Tizenöt hely biztosnak tűnik Rossi Eb-keretében – Botka, Csoboth és Fiola még reménykedhet?

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 20:14
Marco Rossi 23 játékost választhat ki az Eb-re (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Miután Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette idei első, 25 fős keretét és a sajtótájékoztatóján azokat a játékosokat is kiemelte, akik most nem kerültek be, de az Eb előtt még esélyt kaphatnak, nagyjából már látni, hogy az egyes posztokon hogyan áll össze a prioritási sorrend, kik közül fog kikerülni az a 23 labdarúgó, akiket a kapitány a nyáron benevez majd az Európa-bajnokságra. Keretmélység-elemzés következik („depth chart”)!

 

Keretelemzésünkben posztonként vesszük végig a szóba jöhető játékosokat. A posztokat az Eb-selejtezők tapasztalatai alapján állítottuk össze, külön nézve a jobblábas és ballábas középső védőket, a jobb oldali és bal oldali szárnyvédőket, a belső középpályásokat, a támadó középpályásokat, a „visszavont csatárt” (ez alatt a center mögötti támadót értem) és a középcsatárt. Azt még nem látni, hogy az egyes posztokon hány emberrel számol Marco Rossi az Európa-bajnokságon, de minimum két futballista minden posztra várható, persze vannak olyanok is, akik több poszton is számításba vehetők.  

CSAK A HARMADIK SZÁMÚ KAPUS LEHET KÉRDÉSES

A kapusok helyzete tűnik a leginkább egyértelműnek. A szövetségi kapitány kedden elmondta, az Eb-ig hátralévő időben Dibusz Dénes és Gulácsi Péter felváltva védenek a felkészülési meccseken és a torna előtt majd eldönti, hogy Németországban melyikük lesz az első számú kapus. Rajtuk kívül Szappanos Péter kaphatott volna meghívót, de sérülése miatt most Tóth Balázs került be a keretbe. Várhatóan közülük kerül ki az Eb előtt is a harmadik számú kapus.

PRIORITÁSI SORREND A JELENLEGI KERET ALAPJÁN (3-an mennek az Eb-re)
Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Tóth Balázs


Szóba jöhet még
Szappanos Péter (jelenleg sérült), esetleg: Demjén Patrik, Hegyi Krisztián

/Az első sorban vannak a jelen pillanatban valószínűsíthető prioritási sorrendben az aktuális kerettagok, vastaggal szedtük azokat a játékosokat, akik mostani állás szerint biztosan benne lesznek az Eb-keretben, ha nem sérülnek meg a tornáig. A második sorban azok szerepelnek, akiknek még lehet esélyük bekerülni az Eb-keretbe, míg azoknál a játékosoknál, akiket az „esetleg” kategóriába soroltunk, jelenleg nagyon minimális esélyt látunk arra, hogy bekerüljenek a csapatba. Az ő helyzetük esetleg a sorban előttük lévők sérülése esetén változhat./

 

JOBBLÁBAS JÁTÉKOSOKBÓL NINCS HIÁNY, A BALLÁBASOKKAL MÉG LEHET PROBLÉMA – BELSŐ VÉDŐK

A kapusokkal ellentétben a belső védők helyzete talán a leginkább összetett Marco Rossinál. A jelenlegi keretbe hét belső védő került be, és mivel egyszerre hárman játszanak közülük, legalább hat belső védőre az Eb-n is lehet számítani. Ugyanakkor érdemes különbséget tenni a jobblábas és a ballábas belső védők között. Természetesen előbbiből vannak többen, de várhatóan a ballábasok közül is legalább ketten ott lesznek az Eb-keretben.

A jobblábasok közül a korábbi mérkőzések alapján a sérülése után ismét remek formában futballozó Willi Orbán és a ciprusi klubjában tavasszal már rendszeresen lehetőséget kapó Lang Ádám helye biztosra vehető az Eb-keretben, és ha az olasz élvonalért küzdő Parmában továbbra is a kezdőcsapat tagja tud maradni Balogh Botond, akkor ő is készülhet az Eb-re. A keretben már nem először szereplő, viszont a csapatban pályára még nem lépő, a török élvonalban légióskodó Mocsi Attilának akkor nőhet meg az esélye az Eb-részvételre, ha a sorban előtte lévők közül valaki kiesik. Az ő helyzete azért sem könnyű, mert Rossi kedden elmondta, hogy a keretből most kimaradó, a Ferencvárosban tavasszal csak két meccsen kezdő (háromszor csereként beszálló) Botka Endrének is lehet még esélye bekerülni az Eb-névsorba és ott van még erre a posztra a sérülés után lábadozó Fiola Attila is, akivel mindig számolt Rossi, amikor egészséges volt a védő. Igaz, ők ketten jobb oldali szárnyvédőként is számításba vehetők.   

A ballábas belső védők között kissé speciális a helyzet. A nemzeti csapatban alapembernek számító Szalai Attila több mint egy hónapja egy percet sem játszott a Freiburgban (legutóbb február 9-én futballozott bő fél órát), és ha ez a helyzet nem változik, még az ő Eb-szereplése is kérdésessé válhat. Viszont a ballábas belső védő pozíciója eddig hiányposztnak számított, Szalai Attilának nem volt igazi alternatívája, nem véletlen, hogy a válogatott legutóbbi 18 meccsét végigjátszotta (éppen ezért nehéz elképzelni, hogy lemaradhat az Eb-ről). Most a keretben rajta kívül a télen Kecskemétről a svájci Lausanne-Sportba szerződő Szalai Gábor és az először meghívott Dárdai Márton szerepel ballábas belső védőként, de ugye egyikük sem lépett még pályára a nemzeti csapatban.

PRIORITÁSI SORREND – JOBBLÁBAS BELSŐ VÉDŐK (3 vagy 4 mehet az Eb-re)     

Willi Orbán, Lang Ádám, Balogh Botond, Mocsi Attila


Szóba jöhet még
Botka Endre, Fiola Attila (sérülés után még nem bevethető)

PRIORITÁSI SORREND – BALLÁBAS BELSŐ VÉDŐK (2 vagy 3)
Szalai Attila, Dárdai Márton, Szalai Gábor

 

KÉT POSZT, NÉGY BIZTOS EMBER – SZÁRNYVÉDŐK

A belső védők után lássuk a szárnyvédőket! Ezen a poszton a jobb és bal oldalon is megvan az a két-két játékos, akik folyamatosan játszanak a klubjukban, jó formában is vannak, így Loic Nego, Bolla Bendegúz, Kerkez Milos és Nagy Zsolt helye is biztosnak tűnik az Eb-keretben. Változást sérülés esetén tudunk elképzelni, illetve említettek közül Negónál még az is előfordulhat, hogy Rossi esetleg a belső középpályások közé sorolja és akkor a helyére szárnyvédőként akár Botka, akár Fiola is számításba vehető. Rajtuk kívül vannak még további variálási lehetőségek is ezekben a pozíciókban, de azok csak kényszerhelyzetben jöhetnek szóba.  

PRIORITÁSI SORRENDJOBB OLDALI SZÁRNYVÉDŐ

Loic Nego, Bolla Bendegúz 


Szóba jöhet még
Botka Endre, Fiola Attila

PRIORITÁSI SORREND – BAL OLDALI SZÁRNYVÉDŐ
Kerkez Milos, Nagy Zsolt (Callum Styles – kényszerhelyzet esetén)


Esetleg (kényszerhelyzetben): Ferenczi János, Varga Kevin

HÁROM HELY VALÓSZÍNŰLEG MÁR ELKELT – BELSŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK

Bár Marco Rossi arról nem beszélt, hogy az egyes posztokon pontosan hány emberrel számol, a mostani keret alapján úgy tűnik, belső középpályásból maximum négyen kerülhetnek be a keretbe, és közülük egyszerre várhatóan ketten lesznek a pályán.

A kiadó három vagy négy helyből a minden Eb-selejtezőn szereplő, a harmadik Európa-bajnokságára készülő Nagy Ádám és a tavaly csak egy válogatott meccsről hiányzó Callum Styles helye biztosnak tűnik az Eb-keretben, ahogy a hosszú sérülése után az Union Berlinben újra kezdőjátékosnak számító Schäfer Andrásé is, aki várhatóan a nemzeti csapatban is visszatér majd a kezdőbe. A mostani keret belső középpályásai közül egyedül Kleinheisler László Eb-részvétele tűnik még kérdésesnek (ha nem lesznek sérülések), ugyanis a válogatottban a legutóbbi hat alkalommal nem szerepelt, új csapatában, a Hajduk Splitben pedig egyelőre inkább csereként számolnak vele: ugyan hét mérkőzésen is játszott már január óta, de csak kétszer kezdett. Viszont az eddigi két Eb-részvétele alkalmával szerzett tapasztalat és a 47 válogatott szereplés mindenképp mellette szól az MTK csapatkapitányával, a nemzeti csapatban tavaly bemutatkozó, 21 évesen háromszoros válogatott Kata Mihállyal szemben, aki Kleinheisler visszatérésével kikerült a keretből.

Másrészről az is lehet, hogy belső középpályásból végül csak hárman utazhatnak az Eb-re és emiatt marad le Kleinheisler és Kata is. Ez utóbbi opció azért is lehetséges, mert a védők között is vannak olyanok, akik a középpályán is használhatók, így például Nego vagy Dárdai. Tavaly egyébként Baráth Péter, Szuhodovszki Soma, Kalmár Zsolt és Vécsei Bálint is játszott belső középpályásként a válogatottban, de előbbi kettő többnyire csak csereként jut szóhoz új csapatában, a  lengyel Rakówban, illetve a DVSC-ben, utóbbiak közül pedig Kalmár Zsolt sérülés miatt biztosan lemarad a nyári tornáról, míg Vécsei Bálintnak nincs klubja.

PRIORITÁSI SORREND

Nagy Ádám, Schäfer András, Callum Styles, Kleinheisler László (Dárdai Márton, Loic Nego)


Szóba jöhet még
Kata Mihály. Esetleg: Baráth Péter, Szuhodovszki Soma

HA SZOBOSZLAI EGÉSZSÉGES, MEGVAGYUNK – TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁSOK

Az nem lehet kérdés, hogy a támadósor motorja Szoboszlai Dominik, és bízzunk benne, hogy nem fogja újabb sérülés hátráltatni a Liverpool kezdőjébe a Manchester City elleni, vasárnapi rangadón visszatért klasszisunkat! Más, csapatkapitányunkhoz hasonló stílusú, irányító játékos nem is maradt a keretben Kalmár kiesése után. Ha pedig Szoboszlait időnként tehermentesíteni kell, akkor  a Philadelphia Unionban a 2024-es évet hat meccsen egy góllal és két gólpasszal nyitó Gazdag Dániel vagy a Kecskemétben ebben az idényben 26 tétmeccsen 11 gólnál és kilenc gólpassznál tartó Horváth Krisztofer vehető számításba. Utóbbi két futballista a csatársorban is alternatívát jelenthet.

PRIORITÁSI SORREND
Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel, Horváth Krisztofer  

SALLAI HELYE NEM KÉRDÉS, DE KI LESZ A CSERÉJE? – VISSZAVONT CSATÁROK

Elöl a visszavont csatár szerepében a Freiburgban az elmúlt hetekben remeklő Sallai Roland helye megkérdőjelezhetetlen. A nagy kérdés, ki lehet adott esetben az ő helyettese. A már említett Gazdag mellett a most kihirdetett keretből a belga másodosztályú Lommelben ebben az idényben tíz gólnál tartó, 19 éves, egyszeres válogatott Vancsa Zalán vehető itt számításba. Az ő nagy riválisa a keretbe kerülésért folytatott harcban az újpesti Csoboth Kevin lehet, aki tavaly mindegyik válogatott meccsen a keretben volt, hétszer játszott is, ám az NB I-ben október óta nincs gólja és gólpassza is csak kettő. Rossi mindenesetre megemlítette kedden a támadót, hogy bár most nem került be a keretbe, az Eb-ig még visszaküzdheti magát.

PRIORITÁSI SORREND
Sallai Roland, Gazdag Dániel, Vancsa Zalán


Szóba jöhet még
Csoboth Kevin

VARGA, ÁDÁM, HORVÁTH – KÖZÉPCSATÁROK

A középcsatároknál hasonló a helyzet, mint amit fent írtunk Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kapcsán: a sérülése után csúcsformába lendülő Varga Barnabásnak kirobbanthatatlan helye lesz a válogatottban. A 2024-ben a Ferencvárosban nyolc tétmeccsen elért kilenc, illetve a válogatottban a legutóbbi négy meccsén szerzett négy gól nem is kíván további indoklást. Mögötte a tavaly a válogatott összes tétmérkőzésén pályára lépő, a nemzeti együttesben három gólt is szerző Ádám  Martin kerettagsága is biztosnak tűnik.   

Horváth Krisztofer esetében ezt csak azért nem mondanánk annyira biztosra, mert eddig csupán kétszer játszott a válogatottban, de Rossi egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, ez az év áttörést hozhat az eddig talán alulértékelt csatár számára, ebből pedig arra következtethetünk, hogy az Eb-n is számol vele a kapitány. Ennek a Hamburgban csak epizódszereplő, 22 bajnokin mindössze 300 percet játszó, a válogatott legutóbbi két találkozóján csereként beálló Németh András lehet a kárvallottja, aki nem is került be a mostani névsorba.

PRIORITÁSI SORREND
Varga Barnabás, Ádám Martin, Horváth Krisztofer


Szóba jöhet még
Németh András

A fentiek, illetve a kedden kihirdetett keret alapján, ha nem jön közbe sérülés, akkor a következő 15 játékos helye már biztosnak látszik az Eb-keretben: Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Willi Orbán, Lang Ádám, Loic Nego, Bolla Bendegúz, Kerkez Milos, Nagy Zsolt, Nagy Ádám, Schäfer András, Callum Styles, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland, Varga Barnabás, Ádám Martin. Továbbá szinte biztosra mondanánk Szalai Attilát, Gazdag Dánielt és a posztján szóba jöhető kevés választási lehetőség miatt az újonc Dárdai Mártont is (bár utóbbit, ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, Szalai Gábor kiszoríthatja). Tehát nagyjából egy kapus- és legalább négy mezőnyjátékoshelyért mehet még a verseny a hátralévő időben, ha nem jön már közbe sérülés. A négy kiadó helyért pedig legkevesebb kilencen versenyeznek: Horváth Krisztofer, Balogh Botond, Kleinheisler László, Vancsa Zalán, Fiola Attila, Mocsi Attila, Csoboth Kevin, Botka Endre, Németh András.

 

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE TÖRÖKORSZÁG ÉS KOSZOVÓ ELLEN

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország), Szalai Gábor (FC Lausanne – Svájc)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kerkez Milos (Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok ), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÁRCIUSI PROGRAMJA
Március 22.
20.45: Magyarország–Törökország
Március 26.
19.00: Magyarország–Koszovó 

AZ A-CSOPORT MENETRENDJE AZ EB-N

JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik