Gyurcsó Ádám: Érzem, meglesz a bajnoki cím!

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 10:42
JANEK SKARZYNSKIGyurcsó Ádám úgy érzi, meglesz csapatának a ciprusi bajnoki cím! (Fotó: AFP)
Döntőnek is beillő bajnokit játszik egymással a ciprusi élvonalban az egyaránt 72 pontos APOEL és a Gyurcsó Ádámot is alkalmazó AEK Larnaca – a magyar légiós csapatának muszáj győznie kell a hétvégén, s a 33 éves szélső bizakodó.

 

Mumusa ellen játszva lehet ciprusi bajnok a Gyurcsó Ádámot is soraiban tudó AEK Larnaca. Különleges párosítás ez, mert a larnacai klub „outsider”, néhány hónappal ezelőtt edzőt váltott és az idény nagy részét az alsóházban töltötte, de nagyszerű hajrával felzárkózott. Ezzel szemben a „kirakatcsapat”, az APOEL végig megbízhatóan teljesített, leszámítva a legutóbbi hét mérkőzést, amelyeken négy vereséget szenvedett. A sors hozta úgy, hogy a bajnokság utolsó fordulójában szombaton egymás ellen játszik a két, egyaránt 72 pontot szerző gárda, és amelyik győz, bajnoki címet ünnepelhet. A döntetlen az APOEL-nek kedvez, mert pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak, s ebben az összevetésben a limassoliak a jobbak. Ha a múltat nézzük, a Góliát szerepét játszó APOEL történelme 29. bajnoki címét nyerheti meg (nem mellékesen a 2018–2019-es idény után újra), ugyanakkor „Dávid”, vagyis az AEK Larnaca (amely a történelme során nem nyert még bajnoki címet, viszont ötször végzett a második helyen) nyilván a bravúrgyőzelem reményében lép pályára.

Gyurcsó Ádám, az AEK 33 éves magyar szélsője is ott lehet a pályán az arany-éremről döntő, minden bizonnyal sokáig emlékezetes mérkőzésen. „Mindenki tudja, a csapat történelmének legfontosabb mérkőzése áll előttünk – vélekedett a hússzoros válogatott Gyurcsó. – Ki gondolta volna négy-öt hónappal ezelőtt, amikor új edző érkezett a csapathoz és a tizedik helyen álltunk, hogy májusban a bajnoki címért csatázunk az APOEL-lel? Habár gondolkodás nélkül aláírtuk volna akkor a pontegyenlőséget, a pohár most félig üres, hiszen a legutóbbi mérkőzésünkön óriási esélyt szalasztottunk el, egy nullás vezetésnél gólt kaptunk a kilencvenhetedik percben az Anorthoszisz ellen. Kétpontos előny helyett így mindenképpen győznünk kell szombaton. Az, hogy a csapat történetének első bajnoki címét szerezhetjük meg, nem rak ránk terhet, sőt olyan energiák szabadultak fel mostanában, amit pályafutásom során még nem tapasztaltam; mindenki bizonyítani akar, úgyhogy azt érzem, meglesz a bajnoki cím! Amióta az új szakvezető elkezdte a munkát, határozott elképzelése van az alapcsapat összeállításáról. Sajnos leginkább csereként kapok szerepet, valószínűleg szombaton is így lesz, de ha megkapom a lehetőséget, élek vele, és a legjobb tudásommal segítem a csapatot. Még egy év van a szerződésemből, ám ha most kellene mérleget vonnom, abszolút pozitív az összkép, nagyon jól érezem magam Cipruson, jó döntés volt annak idején, hogy ide igazoltam!”

 
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik