Légiósok: Ádám Martin két gólt szerzett az Ulszanban – videó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 12:08
Ádám Martin két gólja után is ünnepelhetett (Fotó: facebook.com/Ulszan HD)
A dél-koreai Ulszanban légióskodó Ádám Martin először volt eredményes az új bajnoki idényben, és rögtön két gólt szerzett az Incshon elleni meccsen.

 

Az Ulszan HD a dél-koreai bajnokság 3. fordulójában hazai pályán ikszelt az Incshonnal. Ez volt a címvédő első pontvesztése az új idényben.

A 3–3-as meccsen Ádám Martin a 33. percben szerzett vezetést a csapatának: bal oldali beadás után fejelt a kapu hosszú oldalába. A második félidőben a saját fejese utáni kipattanót lőtte be közelről. Azzal másodszor is vezetett (3–2-re) a meccsen az Ulszan. Amelynek azonban a végén be kellett érnie a döntetlennel, mert a 75. percben tizenegyből egyenlítettek a vendégek. 

Ádám Martinnak ebben az idényben ez volt a második bajnoki meccse, az elsőn nem talált be (egyszer pedig nem cserélték be). A dél-koreai élvonalban a 46. bajnoki meccsnél és 16 gólnál tart.
 

AZ ELSŐ GÓL – VIDEÓ 
 

A MÁSODIK GÓL – VIDEÓ 

 

DÉL-KOREA
K League 1, 3. forduló
Ulszan HD–Incshon 3–3 
Ulszan: Ádám Martin kezdett és végig is játszotta a meccset, a 33. és a 63. percben is gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik