Bese Barnabás: Hazai pályán elég erősek vagyunk

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 11:08
Bese Barnabás (fehérben) tudja, hogy az utolsó három fordulóban is keményen kell küzdenie a Fehérvárnak ahhoz, hogy dobogón zárja az idényt (Fotó: Dömötör Csaba)
Bese Barnabás szerint a dobogós helyre pályázó Fehérvár FC-nél nem dramatizálták a Kisvárdától elszenvedett idegenbeli vereséget, az MTK Budapest elleni péntek esti bajnokin azonban eredményesebb és szebb játékkal szeretnének kirukkolni.

Mekkora hatása lehet a nem várt vereségnek? A Fehérvár FC öt veretlenül megvívott bajnokit követően némi meglepetésre pont nélkül tért haza Kisvárdáról, gyenge teljesítménye 1–0-s vereséget ért az utolsó előtti otthonában. Bartosz Grzelak vezetőedző együttese az elmúlt időszakban jó formában futballozott, kérdés azonban, kizökkenti-e a bajnoki hajrában a múlt heti fiaskó vagy az általa felkészített labdarúgók hamar túlteszik magukat a kisikláson.

„Nem úgy sikerült a kisvárdai meccs, amint elterveztük, enervált volt a társaság, sok egyéni, ki nem kényszerített technikai hibával játszottunk, de nem estünk letargiába – mondta lapunknak Bese Barnabás, a Fehérvár 23-szoros válogatott jobb oldali szárnyvédője. – Alapvetően jó formában van a csapat, ott vagyunk a dobogón, ezért úgy voltunk vele, összpontosítsunk arra, hogy az MTK elleni találkozó eredményesebb, míg a játékunk sokkal szebb legyen. Péntek esti ellenfelünk gyors, technikás futballistákat vonultat fel, jól használja ki az átmeneteket, megbünteti, ha kis rést hagynak neki. Vélhetően Nemanja Antonov játszik majd az oldalamon: nehéz ellene futballozni, mert támadó szellemű, veszélyes játékos, akinek kiváló a bal lába, jól ad be – nem véletlenül bízzák rá gyakran a szögletek és a szabadrúgások elvégzését –, és ha túl sok területet hagyunk neki, oda rúgja a labdát a csatároknak. Koncentráltan kell futballoznunk, de hazai pályán elég erősek vagyunk.”

A Fehérvár FC a Sóstói Stadionban tizennégy bajnokin harminc pontot szerzett, csupán kétszer kapott ki – mindkétszer a már bajnok Ferencvárostól. Többek között a hazai pályán nyújtott meggyőző, kiegyensúlyozott teljesítménye kellett ahhoz, hogy a 31. fordulót megelőzően a dobogó alsó fokán álljon – emlékezhetünk, az idény elején a bennmaradást tűzték ki célul a klubnál.

„Előzetesen kevesen gondolták volna, hogy a bajnokság ezen szakaszában dobogósok leszünk – folytatta a 29 éves védő. – Az előző idényünk az utóbbi évek legrosszabbja volt, utána pedig nehéz volt megmondani, mire vihetjük. Nem véletlenül voltak mérsékeltebbek a céljaink. Elkezdődött az új koncepció alapján tervezett folyamat, sok magyar játékos érkezett, ami jót tett az öltözői hangulatnak és a morálnak, egységesebb lett a társaság. Elhatároztuk, hogy első körben negyven pontot szeretnénk szerezni a bajnokságban, amit ha elérünk, álmodhatunk nagyobbat. Miután jöttek az eredmények, egyre inkább visszatért az önbizalmunk. Örülök, hogy a csapat nem elégedett meg a biztos bennmaradás kivívásával, hanem mindenkin azt érezni, akar és tud küzdeni. Szeretnénk az utolsó meccseken kiegyensúlyozottan teljesíteni, a dobogón akarunk végezni, hogy kilépjünk a nemzetközi kupaporondra.”

Ami Bese Barnabást illeti, ebben az idényben vált kirobbanthatatlanná a kezdő tizenegyből, legutóbb szeptember 2-án nevezték a cserék közé, 27 bajnokin négy gólpasszt adott.

„Az volt a célom a Fehérvárba szerződésemkor, hogy alapember legyek. Az előző idényben az életünkért küzdöttünk, sorra jöttek a csalódások, és abban az időszakban nem volt könnyű önbizalomtól telve futballozni, könnyebben becsúszott a hiba. Ebben az évadban azonban nagy változások mentek végbe, a többiekkel egyetemben jobb passzba kerültem, ami kihat a teljesítményemre. Az együttes fontos tagjának érzem magam, a többiek elfogadnak, s talán mondhatom, kedvelnek is. Ez a legjobb idényem, amióta aláírtam, a személyes motivációm pedig az, hogy kilépjünk a csapattal a nemzetközi kupaporondra.”

NB I
31. FORDULÓ
Május 3., péntek
20.00: Fehérvár FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Május 4., szombat
13.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Puskás Akadémia FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.15: Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Május 5., vasárnap
16.00: Kecskeméti TE–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.30: Ferencvárosi TC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Ferencvárosi TC30215473–27+46 68 
2. Paksi FC30165948–40+8 53 
3. Fehérvár FC301551051–39+12 50 
4. Puskás Akadémia301210849–31+18 46 
5. Debreceni VSC301361146–39+7 45 
6. MTK Budapest301271141–54–13 43 
7. Diósgyőri VTK301181148–49–1 41 
8. Zalaegerszegi TE301161350–56–6 39 
9. Kecskeméti TE301151440–44–4 38 
10. Újpest FC301041638–62–24 34 
11. Kisvárda30841833–46–13 28 
12. Mezőkövesd30552026–56–30 20 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik