Magabiztos győzelemmel kezdett a Falco a döntőben

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 22:08
Perl Zoltán 19 pontot szórt (Fotó: Földi Imre)
Rajt-cél győzelmet aratott a Szombathely a Szolnok ellen a férfibajnokság fináléjának nyitó mérkőzésén, amelyet esélyeshez méltón nyert meg 24 ponttal.

Meglehetősen sokan átélték a jelenlegi keretekből három éve, hogy a Falco 1–2-ről fordítva Szolnokon nyerte meg a bajnokságot: Keller Ákos, Perl Zoltán, Benke Szilárd, Boris Barac és Kovács Benedek a szombathelyiektől, Pongó Máté, Rudner Gábor és Pallai Tamás az Olajbányászból már játszott a 2021-es fináléban. Egyébként a két gárda immár negyedik aranycsatáját kezdte meg szombaton, eddig a Tisza-partiak állnak jobban, hiszen 2012-ben és 2018-ban is ők nyertek, míg a sárga-feketék a már említett három esztendővel ezelőtti döntőben győztek.

A zsinórban hetedik döntőjét játszó, ebből az utolsó négyet megnyerő Falco mestere, Milos Konakov már a kezdéskor váratlan húzásra szánta magát, hiszen nem Keller Ákost, hanem Krivacsevics Márkót nevezte a kezdőcsapatba. Aki azonnal szabálytalankodott is Demajeo Wiggins ellen az első vendégtámadásnál. A finálé első pontjait az amerikai Matthew Tiby szerezte büntetőből, majd Stefan Pot öt pontjával máris 7–0-ra vezetett a címvédő. Benke Szilárd is hármast dobott, hamar tíz lett közte három perc után. Beragadt az Olaj, de a 6. percben feljött négy pontra James Eads triplájával. Ám mivel az első öt hármasból négy bement hazai oldalon, s az ex-szolnoki Benke 12 pontot jegyzett hat perc alatt, elhúzott a bajnok. Oliver Vidin időt kért, mert könnyedén szerezte a kosarakat a Falco, gyenge volt a szolnoki védekezés.

A 10. percben Tanoh Dez András és Rudner kakaskodott – utóbbi sportszerűtlen, előbbi technikai hibát kapott a videózást követően. Hatalmas volt a szombathelyiek fölénye, s aki aggódott volna az Olajbányászért, érdemes volt emlékeztetni, hogy az elődöntő harmadik meccsén az Alba otthonában 22 pontos hátrányból nyert a piros-fekete gárda. Barac ziccerével a 15. percben már 21 ponttal járt előrébb a hazai csapat, s míg a pályán fizikális harc folyt, közben a lelátón kitört a balhé a vendégszektor környékén, hirtelen sok biztonsági ember gyűlt a szolnokiak köré. A nagyszünetben 22 ponttal vezetett a Falco és nem volt veszélyben a győzelme.

A fordulás után egy 12–4-es futással, nagy elánnal folytatta a meccset a Szolnok, fel is kapaszkodott 14 pontra, ami elég indok volt Milos Konakovnak arra, hogy időt kérjen. Hiába, 55–46-ot mutatott az eredményjelző a 26. percben, kisebb gödörben volt a Falco. Ám ahogyan az ilyenkor lenni szokott, előlépett Perl – ki más –, aki fontos kosarakat szerezve kimozdította a hazaiak szekerét. A negyedet a vendégek nyerték meg 23–15-re, de még így is nagy hátrányban voltak. S hiába volt ezután még egy kisebb hullámvölgye a bajnoknak, a távoli dobásokkal gyenge napot kifogó vendégek nem tudták ezt kihasználni, s szorossá tenni a meccset. A különbség ismét 20 fölé nőtt a 36. percben, s eldőlt a meccs, előnyben a Falco a döntőben.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 83–59 (30–15, 19–12, 15–23, 19–9)
Szombathely, 3060 néző. Vezette: Benczur T., Kapitány G., Farkas G.
FALCO: POT 13/3, BENKE 16/9, Tiby 7, Kovács B. 3/3, Krivacsevics. Csere: KELLER Á. 5, Pongó Marcell 6/3, Tanoh Dez 4, PERL 19/3, BARAC 10, Verasztó. Edző: Milos Konakov
SZOLNOK: Jovanovics 5, EADS 14/9, LUKÁCS 12/3, Thomas 10, WIGGINS 13. Csere: Pongó Máté, Révész 2, Durham 3, Pallai, Rudner. Edző: Oliver Vidin
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–0. 7. p.: 24–13. 9. p.: 27–15. 11. p.: 34–15. 14. p.: 39–18. 18. p.: 43–22. 20. p.: 49–27. 22. p.: 51–35. 26. p.: 55–46. 30. p.: 64–50. 34. p.: 67–53. 36. p.: 75–54. 39. p.: 81–56. 
Kipontozódott: Eads (34.)
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Összességében jó mérkőzést játszottunk. Jó intenzitással kezdtünk, és a folytatásban is uraltuk a meccset. A második félidő elején támadt egy kis zavar a sorainkban, de nem is várható el, hogy negyven percig maximális fordulatszámon pörögjön a csapat. Örülök, hogy negyedik negyedben tudtunk váltani, és magabiztos győzelmet arattunk. A lényeg az, hogy megvan az első győzelmünk, megóvtuk a hazai pályánkat. Megyünk tovább, kedden szeretnénk hasonló teljesítményt nyújtani Szolnokon is – és győzelemmel hazatérni.
Oliver Vidin: – A Falco szinte végig kitűnő ritmust diktált, jó mecset játszott. De azért van, amivel mi is elégedettek lehetünk – nyolcvan ponton tartottuk hazai pályán ellenfelünket, ami nem rossz mutató. Ugyanakkor támadásban gyengén teljesítettünk, tiszta dobásokat hagytunk ki, gyengén tripláztunk. Kedden hazai pályán szeretnénk javítani, egyenlíteni.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik