Jégkorong: hosszú kényszerszünet után öt másodperc alatt nyerték meg az olaszok a hosszabbítást Japán ellen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 22:42
Nagy küzdelmethozott a meccs (Fotó: IIHF)
A Bolzanóban zajló divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság 2. fordulójának záró mérkőzésén a házigazda Olaszország 3–3-as rendes játékidős végeredményt követően, mindössze öt másodpercig tartó hirtelen halálban 4–3-ra győzött Japán ellen.

 

Az első fordulóban Olaszország 6–1-re elpáholta a románokat, így jó formában, a hazai közönség által támogatva várhatta a mieinktől 3–1-es vereséget szenvedő japánok elleni mérkőzést, amely aztán nem az elképzelései szerint alakult. Bár a gól nélküli első harmad után a másodikban Dustin Gazley góljával hamar vezetést szereztek az olaszok, majd Diego Kostner duplázta meg az előnyt a játékrész feléhez érve, a japánok a két Szato, Ju és Kohei egy-egy góljával négy perc múlva már egyenlítettek is. Ugyan az olaszok irányították a mérkőzést, és 23–13-ra vitték a kapura lövést is, az ázsiaiak hatékony védekezésével nem tudtak mit kezdeni, ráadásul a japánok a második harmad második felére egyértelműen fölénybe kerültek – ezért is egyenlíthettek.

A harmadik felvonásra maradt tehát a döntés, de arra jó sokat kellett várni. Történt ugyanis, hogy a második harmad vége felé elrepedt az egyik kapu mögötti plexi, ám sokáig nem vették észre a szünetben, hogy mi történt, és csak a szünet vége felé kezdték el a szerelést, amely több mint egy óráig húzódott. Végül sikerült orvosolni a problémát, és a mérkőzés folytatódhatott.

A harmadik periódusban megint az olaszok játszottak némi fölényben, de a japán megindulások is bőven magukban hordozták a gólveszélyt, így a semleges néző számára is izgalmasan alakult az összecsapás. A harmad közepén jött a hideg zuhany a hazaiak számára, Jonejama Koki a kék vonaltól, a palánk tövéből jobbról lőtt, Damian Clara kapust megzavarta a blokkolni készülő védő, így a korong bevágódott a hosszú alsóba. Bő három percre döbbent csend költözött a bolzanói jégcsarnok lelátójára, amit a csapatkapitány Thomas Larkin oldott fel, amikor három és fél perccel a vége előtt középről „futtából” kilőtte a japán kapu jobb oldalát, ezzel egyenlített (3–3). Újabb gól nem született a hajrában – pedig mindkét oldalon voltak helyzetek –, így jöhetett a hosszabbítás.

Amely mindössze öt másodpercig tartott: a bedobás után Daniel Mantenuto mindenkit meglepve előre hozta el a korongot, és azonnal megindult a japán kapu felé, leadta az őt kísérő Luca Frigónak, ő meg habozás nélkül bevágta a ziccert. Ezzel az olaszok nyerték meg 4–3-ra a mérkőzést, ám a hosszabbításos sikerért csak két pont jár, s Japán is gazdagodott egy egységgel.

Két mérkőzés után a mieink egyedüli hibátlan csapatként vezetik a tabellát.

JÉGKORONG
DIVÍZIÓ I/A-VB (Bolzano)
2. FORDULÓ
Olaszország–Japán 4–3 (0–0, 2–2, 1–1, 1–0) – hosszabbításban
KORÁBBAN
Szlovénia–Románia 6–1
Magyarország–Dél-Korea 6–2

 

M

GY

HGY

HV

V

LG–GK

Gk

P

1. Magyarország

2

2

9–3

+5

6

2. Olaszország

2

1

1

10–4

+6

5

3. Szlovénia

2

1

1

8–5

+3

3

4. Dél-Korea 

2

1

1

6–8

+3

3

5. Japán

2

1

1

4–7

–4

1

6. Románia

2

2

2–12

–10

0

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik