Vívás: hat magyar a férfi párbajtőrözők főtábláján St. Maurban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 19:33
Fotó: Földi Imre, archív
Két kiemelt vívónkhoz a főtáblára ketten a csoportkör, ketten az egyenes kieséses szakasz után csatlakoztak a férfi párbajtőrözők franciaországi világkupaversenyén.

 

Tíz magyar utazott el Franciaországba a férfi párbajtőrözők világkupa-viadalára, ahol pénteken Koch Máté és Siklósi Gergely – lévén kiemeltek – még pihenhettek. 

A további nyolc magyar pástra lépett, ketten szerencsére csak rövid időt töltöttek el a teremben: a fiatal Somody Soma hibátlan csoportkört vívott, Andrásfi Tibor pedig csak egyszer kapott ki, s mivel a tusaránya is jó volt, mind a ketten egyből feljutottak a főtáblára. 

A neheze, az úgynevezett daráló ezúttal jó hosszúra nyúlt, hiszen a nagy mezőny miatt volt, akinek már a 128 közé jutásért is vívnia kellett. 

Az egyenes kieséses szakasz végére három magyar maradt állva: Nagy Dávid, Fenyvesi Csaba és Buta Levente léphetett pástra a főtáblára jutásért – Nagy és Buta győzött, így szombaton St. Maurban hat magyar köthet be a 64 között. Egyiküktől biztosan búcsúzunk az első körben, mivel a 32 közé jutásért Koch Máté és Buta Levente egymás ellen vív. 

VILÁGKUPAVERSENY, ST. MAUR 
PÁRBAJTŐR
FÉRFIAK
EGYÉNI
A csoportmérkőzéseken
Koch Máté, Siklósi Gergely (kiemeltek), Somody Soma 6 győzelem/0 vereség, Andrásfi Tibor 5/1, Bakos Bálint 5/1, Keszthelyi Zsombor 4/2, Nagy Dávid 3/3, Bányai Zsombor 3/3, Fenyvesi Csaba 3/3, Buta Levente 2/4
A 128 közé jutásért
Nagy D.–Vu Hszian-csing (tajvani) 15:4
Fenyvesi–Fougy (francia) 15:13
Buta–Roubailo (holland) 15:9
Midelton (francia)–Bányai 15:10
A 96 közé jutásért
Nagy D.–Michalak (lengyel) 11:10
Fenyvesi–Ng Ho-tin (hongkongi) 15:10
Buta–Stange (német) 15:13
R. Tulen (holland)–Keszthelyi 15:11
Biabiany (francia)–Bakos 15:12
A 64 közé jutásért
Nagy D.–An Tae Jeong (dél-koreai) 15:11
Buta–Urban (lengyel) 15:8
Johanides (szlovák)–Fenyvesi 15:9 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik