Vízi Eb: „Többet akartunk, húsz góllal szerettünk volna nyerni”

Vágólapra másolva!
2016.01.15. 11:24
null
Sorsunk az oroszok és a görögök kezébe került (Fotó: waterpolo.hu / Facebook)
Varga Dániel, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya csalódott volt, hogy csak tizenöt góllal, 20–5-re győztük le a törököket a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság számunkra utolsó csoportmeccsén.
BENEDEK TIBOR: TÖBB VOLT EBBEN A MÉRKŐZÉSBEN
„Legalább két góllal több volt ebben a mérkőzésben – nyilatkozta a találkozót közvetítő M4 Sportnak Benedek Tibor a lefújást követően. – Apró dolgok döntöttek, például a kiállítási arány, amit azért furcsának tartok. Kis Gáborról centerben két ötméterest nem kaptunk meg. De mi is hibáztunk, kihagytunk egy-két ziccert. Összességében a végén ez a három-négy gól kellett volna a még nagyobb különbségű győzelemhez. Mi végeztünk a csoportban, nem tehetünk mást, mint drukkolunk az oroszoknak.”
Bátori Bence: Nem leszünk esélytelenek, akkor sem, ha a szerbekkel…

„Többet akartunk, szerettünk volna húsz góllal nyerni. Mi is arra számítottunk, hogy több lefordulást tudunk kialakítani. Voltak azért ebből helyzetek, amiket kihagytunk, de többször kellett volna megúsznunk” – mondta Varga Dániel az NSO-nak.

A 15 gólos győzelem azt jelenti, hogy az oroszok kezében van a sorsunk – ha hat gólnál kevesebbel kapnak ki a görögöktől, akkor csoportelsők leszünk, s a negyeddöntőben elkerüljük a házigazda szerbeket.

„Egy ilyen meccsen, amikor patikamérlegen mérik a találatok számát, akkor minden kapott találat bosszantó. Éppen ezért azt mondom, hogy ötször hibáztunk, mert öt gólt kaptunk, persze nem lehet egy meccset lehozni nullára. Inkább a támadásokban volt hiányérzetem, kevés ziccert, klasszikus ziccert alakítottunk ki.”

A magyar válogatott első számú kapusa, Nagy Viktor elmondta, hogy Benedek Tibor szövetségi kapitány előre eltervezte, hogy a szünetben Bisztritsányi Dávid áll majd a magyar kapuba. A baj az volt a csapat játékával, hogy a végére alábbhagyott a lendület.

„Nem lehetünk elégedettek. Kimondva, kimondatlanul, de ennél azért több góllal szerettünk volna nyerni. Ugyanannyival győztünk, mint a görögök, most izgulhatunk, hogy mit játszanak az oroszokkal. Egyelőre nem tudom, hogy mi lesz a program, edzés vagy közös meccsnézés? Idáig volt tervezve. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, figyeltünk is erre, de sajnos amennyire megvolt a lendület az elején, a második félidőben alábbhagyott.”

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a budapesti final sixre a jegyek még kaphatók ajegyed.huoldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik