Vízi Eb: itt megtudhatja, mi kell az olimpiai kvótához!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.08. 09:36
null
A férfiválogatott jó szerepléssel a kvótát is megszerezheti (Fotó: Földi Attila)
A 2015-ös esztendő eltelte, a 2016-os beköszönte egyben azt is jelenti, hogy olimpia évében vagyunk. A belgrádi vízilabda Európa-bajnokság riói szempontból is rendkívül fontos lesz. Az Eb-n természetesen még a női és férficsapatunk is kiharcolhatja a közvetlen kijutást, de könnyen lehet, hogy az ötkarikás kvalifikációs tornákra marad a döntés.

 

Összeállításunkban megvizsgáltuk a jelenlegi kvótahelyzetet, s hogy miben bízhatunk az olimpiai kvalifikációt illetően.

FÉRFIAK

Európából eddig három válogatott szereplése biztos a nyári játékokon. Szerbia a világliga megnyerésével már tavaly nyáron biztossá tette a részvételét, hogy aztán a világbajnokságon erőt demonstrálva, gyakorlatilag a mezőnyt agyonverve győzzön. A csapat világbajnoki aranyérme így azt jelentette, hogy Kazanyból a második Horvátország mellett a bronzérmes Görögország is kijutott Rióba. Emlékeztetőül: a magyar válogatott a hatodik helyen zárta a vb-t.

Brazília mint rendező, illetve az Egyesült Államok és Japán mint kontinense legjobbja is kijutott az olimpiára, valamint Óceánia legjobb csapata is ott lesz Brazíliában.

Ez azt jelenti, hogy még öt olyan szabad kvóta van (a hatból), amelyből az egyiket megszerezheti a magyar válogatott. A belgrádi Európa-bajnokság győztese kvótához jut, de jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy a már említett három kint lévő csapatot (szerb, horvát, görög) nem tekintve legjobb helyen végző válogatott kvalifikálja magát Belgrádból Rióra.

Egyszerű skatulyaelv alapján kikövetkeztethető, hogy Benedek Tibor együttesének minimum a legjobb négy közé kell jutnia a kvalifikációhoz, de nagy a valószínűsége, hogy ez még csak szükséges, ám nem elegendő feltétele lesz a kijutásnak.

Azaz ha az említett hármason kívül lesz még egy, a magyarnál előrébb végző csapat az Eb-n, akkor marad a kvalifikációs torna, amelyet április 3. és 10. között rendeznek Triesztben. Azon 12 gárda vesz részt, Európából a házigazda olaszokkal együtt öt. Illetve nagy valószínűséggel Óceániából nem érkezik csapat, a helyét plusz egy európai válogatott kaphatja. Innen négy válogatott jut ki az olimpiára.

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTTAK, AMELYEK MÁR KIJUTOTTAK AZ OLIMPIÁRA
Brazília – rendező
Szerbia – a 2015-ös világliga győztese
Horvátország – 2015-ös világbajnoki ezüstérmes
Görögország – 2015-ös világbajnoki bronzérmes
Egyesült Államok – 2015-ös pánamerikai játékok aranyérmese
Japán – Ázsia-bajnok
A TOVÁBBI HAT SZABAD HELY
1 – belgrádi Eb győztese
4 – kvalifikációs torna első négy helyezettje
1 – Óceánia legjobbja


NŐK

A nőknél két válogatott helye biztos az ötkarikás játékokon. Brazília mint rendező, Kína mint Ázsia legjobbja lesz kint.

Európából közvetlenül csak a belgrádi Európa-bajnokság győztese jut ki Rióba, de itt is lesz kvalifikációs torna, amelyen 12 csapat vesz részt. Európából öt ország utazhat a goudai eseményre, amelyet március 21. és 28. között rendeznek. Hollandiában négy válogatott harcolja majd ki az ötkariikás részvételt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Bíró Attila együttesének a legjobb hatban kell végeznie Belgrádban, hogy esélye legyen az olimpiai kvalifikációra. Persze ha a magyar csapat megnyeri a kontinenstornát, akkor egyből lehet foglalni a brazíliai repülőjegyeket...

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTTAK, AMELYEK MÁR KIJUTOTTAK AZ OLIMPIÁRA
Brazília – rendező
Kína – Ázsia-bajnok
TOVÁBBI HAT SZABAD HELY
1 – belgrádi Eb győztese
4 – a kvalifikációs torna első négy helyezettje
1 – Óceánia legjobbja

A FÉRFITORNA TELJES MENETRENDJÉT IDE KATTINTVA TALÁLJA!

A NŐI TORNA MENETRENDJÉT IDE KATTINTVA TALÁLJA!

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik