Vízi Eb: kár lenne két magyar Eb-elődöntőt kihagyni a szomszédban, nem?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.20. 18:37
Január 21-én, csütörtökön a magyar női és férfi vízilabda-válogatottunk is vízbe száll a belgrádi Európa-bajnokságon. Mindkét csapatunk elődöntőt játszik – és nem is olyan távol. Hovatovább, a szegedi lakosoknak például ugyanannyira van Belgrád, mintha Budapestre utaznának. Akinek kedve van, vágjon neki az útnak, és biztassa a magyar csapatokat a helyszínen.

Már elkészült a teljes autópálya Budapest és Belgrád között, így a 360 kilométer négy óra alatt kényelmesen megtehető autóval – ebben nettó két illemhely-látogatás és egy kávézás is benne van. Azok a hungaro Hamiltonok, akik nem isznak út közben, akár három óra alatt is megúszhatják az utat.360 kilométer négy óra alatt kényelmesen megtehető autóval – ebben nettó két illemhely-látogatás és egy kávézás is benne van. Azok a hungaro Hamiltonok, akik nem isznak út közben, akár három óra alatt is megúszhatják az utat.

Autópálya-matrica természetesen kell: a magyar szakaszon ugyebár 2970 forint a tíznapos tikett, Szerbiában 290 dinárért (743 forint) lehet az autópályán megtenni a Belgrádig tartó szakaszt. Ez egy útra érvényes, amikor lejövünk a pályáról, akkor kell fizetni.

Akár vonattal is el lehet jutni Belgrádba, de akkor iparkodni kell. A ma esti 22.25-kor és a holnapi 08.05-kor induló járattal van még értelme kiindulni – utóbbival viszont már nagyon karcos elérni a női elődöntőt. A vonatúthoz viszont kell kitartás, vagy megfelelő mennyiségű sör – több mint nyolc órán át tart. A szerelvény a Keleti pályaudvarból indul.

A jegyek megfizethető árúak, és még vannak, négy árkategóriában: 450 (1150 forint), 600, 800 és 1000 (2565 forint) dinárba kerülnek a belépők. (FRISSÍTÉS: INTERNETEN MÁR NEM LEHET JEGYET VÁSÁROLNI, A JEGYPÉNZTÁRAK AZONBAN KINYITNAK CSÜTÖRTÖKÖN A HELYSZÍNEN)

És hogy hol van pontosan a Kombank Aréna, ahol a meccseket játsszák a csapatok? Kattintson ide!

Útra fel, ha van kedve hozzá!

VÍZILABDA EB
FÉRFIAK

ELŐDÖNTŐ
20.15: Montenegró–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)

NŐK
ELŐDÖNTŐ

15.45: Hollandia–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
17.15: MAGYARORSZÁG–Olaszország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik