A szerbeket elkerülni! „Olyan lesz, mint egy kieséses találkozó”

Vágólapra másolva!
2016.01.11. 15:24
null
Varga Dániel szerint a görögök elleni meccs mutatja meg, hol tartunk (Fotó: Koncz György)
A magyar férfi vízilabda-válogatott is megkezdi szereplését a belgrádi Európa-bajnokságon. Benedek Tibor együttese Görögországgal mérkőzik meg hétfőn 20.15-kor. Az összecsapásnak óriási tétje van.

 

Alapvető sportolói attitűd, hogy csak az előttük álló feladatra koncentrálnak, a következő meccsre készülnek. A jövőbe nem néznek, nem osztják meg a figyelmüket, nem képzelnek el olyan szituációkat, amibe lehet, hogy végül bele sem kerülnek. A magyar férfi pólóválogatottnak is csak a Görögország elleni nyitó találkozóra kell koncentrálnia, az érdekesség azonban az, hogy hosszú távon lesz kifizetődő, ha legyőzik a világbajnoki bronzérmest.

„Felemás felkészülés volt az eredmények tekintetében, de ahhoz képest, hogy új csapatunk és új taktikai elemeink is vannak, nem állunk rosszul. Persze az a lényeg, hogy az első meccsen a görögök ellen nyerjünk, az mutatja majd meg, hogy hol is tartunk valójában” – mondta Varga Dániel a Nemzeti Sport Online-nak.

De a ma esti mérkőzés nem csak azt mutatja meg, hogy hol tartunk, hanem azt is, hogy hová kerülhetünk. Bár jósszakkörbe nem jártunk az iskolában, jelenleg nagyon úgy fest, hogy a negyeddöntős ellenfelünket is megkapjuk a mai mérkőzéssel. Egy esetleges vereség után minden bizonnyal a házigazda jönne szembe a négy közé jutásért. Az pedig a csillagok jelen állása szerint nagyon nem lenne jó...

„Nem csak a negyeddöntő miatt fontos a görögök elleni találkozó, hanem azért is, mert nem mindegy, hogyan mutatkozunk be az Európa-bajnokságon, hogyan kezdünk el egy világversenyt. Persze azt tudjuk, hogy Görögország legyőzésével nagy esélyünk lenne a csoportgyőzelemre.”

Varga Dániel hozzátette, hogy a mai mérkőzés azért „olyan lesz, mint egy kieséses találkozó”, ezzel az állítással pedig mi egy pillanatig sem akarunk vitatkozni.

Szerencsére a magyar válogatott tagjai nem nézték meg a helyszínen, ahogy 11 ezer ember előtt a szerbek darabokra szedték a horvátokat. Akik nem mellékesen az olimpia címvédői – viszont a 13–6-os végeredmény rájuk nézve volt hízelgő...

Persze a mieink nem is nagyon szoktak más meccseire kijárni nagy tornákon, ahogy Varga fogalmazott: „ha mások találkozóira kijárunk, akkor az már azt jelenti, hogy nem állunk jól azon a tornán”.

Még jól állunk ezen az Eb-n is, maradjon ez így az első meccs után is!

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – A HÉTFŐI PROGRAM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
FÉRFIAK
C-CSOPORT

9.30: Grúzia–Románia 6–12 (1–2, 3–2, 1–5, 1–3)
18.45: Németország–Olaszország
D-CSOPORT
15.45: Oroszország–Törökország
20.15: MAGYARORSZÁG–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n
NŐK
B-CSOPORT

11.00: Horvátország–Spanyolország 3–29 (0–8, 2–8, 0–5, 1–8)
12.30: Olaszország–Franciaország 10–3 (2–2, 4–1, 1–0, 3–0)
17.15: Szerbia–Németország

A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)
Mezőnyjátékosok: Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Bátori Bence (mindannyian A-Híd-OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (mindannyian ZF-Eger), Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)
Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

A NŐI TORNA MENETRENDJÉT ITT TALÁLJA MEG!

A FÉRFITORNA MENETRENDJÉT ITT TALÁLJA MEG!

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik