Vízilabda: Rióig már nem lesz kisebb labda, rövidebb pálya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 16:29
null
2016-ig nem kell új szabályokhoz alkalmazkodniuk Vargáéknak (Fotó: Tumbász Hédi)
Vízilabdában a 2016-os nyári olimpiáig nem lesznek a felnőtt világversenyeket érintő újabb szabályváltozások – valószínűsítette honlapján a hazai sportági szövetség azt követően, hogy a nemzetközi szövetség, a FINA illetékes szakmai testülete (TWPC) Isztambulban ülésezett.

A november 29-i, dohai kongresszusra a technikai bizottság – amelynek összejövetelére az edzőbizottság tagjaként meghívót kapott Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke is – azt ajánlja a FINA szűkebb irányító grémiumának, a Bürónak, hogy a riói ötkarikás játékokig már ne nyúljanak hozzá a jelenlegi lényegi szabályokhoz.

Az indoklás szerint nagyobb horderejű változtatásra nincs már idő kevesebb mint két évvel a brazíliai csúcsesemény előtt.

A reformelgondolások ezzel nem kerülnek a süllyesztőbe: a következő esztendők utánpótlás-világversenyein folyamatosan próbálják majd ki az új elképzelések elemeit, például férfimeccseken a rövidebb, 25 méter hosszú pályát, a kisebb labda alkalmazását.

Törekednének a mostani 13 helyett meccsenként 11 játékos nevezésére is, amely megteremtené annak a lehetőségét, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az emancipáció jegyében 12 csapatosra bővítse a jelenleg nyolc válogatottat felvonultató női mezőnyt. Ám mindebből legkorábban csak a 2020-as tokiói olimpián lehet valóság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik