Vízilabda ob I: Vasas-siker az UVSE ellen; debreceni fordítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 20:31
Sikerrel kezdte a 2014–15-ös férfi vízilabda országos bajnokságot az UVSE-t szoros mérkőzésen legyőző Vasas, a Pécsett nyerő Szeged, illetve a KSI ellen négygólos hátrányból fordító Debrecen. A Szolnok 7–0-s utolsó negyeddel süllyesztette el a Szentest, az Eger a Kaposvárt győzte le simán. A Ferencváros szoros csatában, jó kezdéssel múlta felül a BVSC-t.

Az UVSE–Vasas mérkőzésen az angyalföldiek két Sedlmayer-góllal nyitottak, Tóth Zoltán duplával válaszolt. A Vasas továbbra is rendre előnybe került, ám az újpestiek minden gólra felelni tudtak, majd Keresztúri Márton révén meg is fordították az állást. Erre Bóbis Máténak volt válasza, két negyed után 6–6-tal fordultak a csapatok. A harmadik negyedben folytatódott a rendkívül kiélezett csata, a Vasas orrhossznyival előrébb volt, egy perccel a vége előtt eggyel vezetett.

Az UVSE kapott egy nagy sanszot, ám nem tudott élni emberelőnyével, a Vasas kivédekezte a fórt. A legvégén Korényi Balázsnak volt még nyolc másodperce (és egy lövése), ám ez sem hozott eredményt, a Vasas 11–10-re győzött.

A PVSK-nak annyi sikerélmény jutott a Szeged ellen, hogy az első gólra még tudott válaszolni – a meggyengült csongrádiak magabiztos, négygólos sikert arattak a háromgólos Manhercz Krisztián vezérletével. A KSI két negyed után 6–2-re vezetett a DVSE ellen, majd a debreceniek 7–1-re nyerték a folytatást, ezzel 9–7-re a mérkőzést.

A Szolnokot három negyedig kordában tudta tartani a Szentes, ám 9–10 után az utolsó játékrész valóságos mészárlást hozott. Varga Dénes találata adta meg a jelet a rohamra, aztán jött Madaras Norbert, Zsivko Gocsics, megint Varga, kétszer Sztefan Mitrovics, a végén pedig Hangay Zoltán – brutális, 7–0-s utolsó negyed, mely 17–9-es sikert ért a szolnokiaknak.

Az Eger két-két Szivós Márton- és Erdélyi Balázs-góllal kezdett a Kaposvár ellen, ezzel nagyon gyorsan eldöntve a mérkőzés sorsát – az alaposan átalakult keretű hevesiek végül 8–3-ra győztek.

Este a Népligetben a Ferencváros 4–1-es negyeddel vett repülőrajtot, és ez meg is feküdte a gyomrát az emberelőnyeivel az egész mérkőzésen pazarlóan bánó BVSC-nek. A védőik kiválása miatt nehézségekkel szembenéző zuglóiak tizennégy fórból csak hármat értékesítettek, és ugyan szorossá tudták tenni a presztízsmeccset, de a pontok az FTC-nél maradtak.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, 1. FORDULÓ

KAPOSVÁRI VK–ZF-EGER 3–8 (0–3, 1–1, 1–2, 1–2)
Kaposvár, 350
néző. V: Füzesi, Rubos
KAPOSVÁR: SZÉCSI Z. – Berta J., Davie, Kovács O., PAREZANOVICS, Vindisch 1, Ágner 1. Csere: Vikolo, Prikidánovics, Surányi, Sántavy, Gros 1. Edző: Fekete Szilveszter
EGER: B. MITROVICS – Milos Csuk, SZIVÓS M. 3, ANGYAL 2, Bedő 1, Hosnyánszky, Vapenszki. Csere: Zalánki, Csucskovic, Lőrincz, ERDÉLYI 2. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Fekete Szilveszter: – Nagyon küzdöttünk a bajnoki címvédő egriek ellen. Jól védekeztünk, de kicsit lőhettünk volna több gólt...
Dabrowski Norbert: – Elégedett voltam a védekezésünkkel. A támadójátékunkon van még mit csiszolni, de a teljes képhez tartozik, hogy Szécsi Zoltán remek formában védett.

VALDOR-SZENTESI VK–SZOLNOK 9–17 (1–2, 3–5, 5–3, 0–7)
Szentes, 200
néző. V: Marosvári, Petik András
SZENTES: Szpaszojevics – WESZELOVSZKY 4, PELLEI 2, Vörös V. 1, Rakonjac, Szabó I Z., Dőry. Csere: Csuka, Lucas 1, Káris, Bodor, Farkas K., Tinka. Edző: Matajsz Márk
SZOLNOK: Decker A. – Varga Dénes 2, SZ. MITROVICS 4, Varga Dániel 1, Kis G., Madaras 2, VÁMOS 2. Csere: Gocics 1, Hangay Z. 1, Mezei 1, ALEKSZICS 3, Simon H., Jansik D. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: 4/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk: – A Szolnok győzelméhez nem fér kétség, de csapatomnak maximálisan gratulálok, mert nagyon jó, agresszív játékot produkáltak. Ebből kell majd erőt merítenünk.
Cseh Sándor: – Gratulálok a Szentesnek az első három negyedért, gratulálok csapatomnak a negyedik negyedért, és Simon Henriknek első ob I-es mérkőzéséhez.

PVSK MECSEK-FÜSZÉRT–SZEGED 7–11 (1–3, 2–3, 2–3, 2–2)
Pécs, 150
néző. V: Kun Gy., Csizmadia Zs.
PVSK: Kósik – Polovic, MÜLLER 1, Csacsovszki 1, Czigány K. 1, Kistamás 1, DE BLASIO 1. Csere: Horváth Zs., Francsics, Práczky 1, Krizsán, Sztojanovics 1. Edző: Bereczki Miklós
SZEGED: Meixner – MANHERCZ K. 3, Manhercz Á. 2, Varga II Zs. 1, Sánta, KISS CS. 2, Chilkó 1. Csere: Zsigri, Seman 1, Török T. 1, Kunac. Edző: Varga Péter
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 5/2
Gól – ötméeresből: 3/3, ill. –
Kipontozódott: Kunac (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós:
– Jobban játszottunk már, mint a Magyar Kupában, de még sok az olyan hiba, amit ki lehet, és ki kell javítani.
Varga Péter: – A harmadik negyed végéig jól játszottunk, utána három-négy buta hibával felhoztuk a pécsieket két gólra. A végén azonban az emberelőnyöket jól kihasználtuk, így magabiztosan nyertünk.

FTC–BVSC-WÁBERER HUNGÁRIA-ZUGLÓ 7–5 (4–1, 0–2, 2–1, 1–1)
Népliget, 300 néző. V: Németh András, Fekete B.
FTC: GÁRDONYI – KATONÁS 3, Roach 2, Pohl, Swift, Nyéki, Csapó M. Csere: Regős 1, Marnitz G. 1, Jansik Sz., Kolozsi, Ernyey, Paján. Edző: Varga I Zsolt
BVSC: Györke – Török B. 1, PÁSZTOR 3, Borsós, Kovács P., Kotszidisz, Létay 1. Csere: Nagy S., Ambrus F., Mészáros, Nagy Á. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 14/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Csapó (25. p.), Nyéki (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga I Zsolt:
– Védekezésben és támadásban is nagyon jól kezdtünk, utána viszont mindkét fronton hullámvölgy következett. Elfogytak a támadásaink, hátul megtalálták a lyukakat, bevitték a balkezesünket második centerbe, több kiállítást kapott a BVSC, és ebből lőtt gólokat. Gondoltam, hogy nehéz lesz a mérkőzés, és örülök, hogy a fiúk jól játszottak.
Märcz Tamás: – Egyik védőnkre sem számíthattunk sérülés, illetve eltiltás miatt, így a nyáron megerősödő Ferencváros volt a mérkőzés esélyese. El is lépett a találkozó elején, és kinyílhatott volna úgy az olló, hogy nem is tudunk felzárkózni, de volt tartás a csapatban, és feljöttünk, sőt még élesebb is lehetett volna a meccs. Sajnos sok helyzetet kihagytunk, ennek a fáradtság is lehetett az oka.

UVSE-HUNGUEST HOTELS–VASASPLAKET 10–11 (4–4, 2–2, 2–3, 2–2)
Hajós Alfréd uszoda, 400
néző. V: Mucskai, Birri
UVSE: Laboncz – TÓTH Z. 3, Nagy Á., Kovács B., Tiba, KERESZTÚRI 2, Tóth K. 1. Csere: BENCZUR 2, Korényi, Dávid 1, Kovács R. 1, Szedmák, Márkus. Edző: Godova Gábor
VASAS: BARABÁS – GORETA 1, Juhász-Szelei, Burián 1, Várnai, Vereczkey, Kiss K. Csere: Gyárfás, BÓBIS 4, SEDLMAYER 3, Hőna 1, Takács Bálint, NÉMET T. 1. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 21/6, ill. 19/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Gyárfás (15. p.), Goreta (25. p.), Kiss K. (30. p.) Várnai (32. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Szedmák (27. p.), Tóth Z. (29. p.), Kovács R. (29. p.),
MESTERMÉRLEG
Godova Gábor:
– Gratulálok a Vasasnak, bár úgy látszik, a név kötelez... Mindkét csapat idény eleji formában volt, mi sok helyzetet kihagytunk és fontos helyzetekben hibáztunk.
Földi László: – Izgalmas, jó kis meccs volt, csapatom talán egy kicsivel jobban megérdemelte a győzelmet.

KSI SE–DEBRECEN 7–9 (2–1, 4–1, 0–3, 1–4)
Széchy uszoda, 10
néző. V: Homonnai, Marjay
KSI: KARDOS – Marnitz Márk, MIKLÓS L. 2, FEJŐS 2, Szabó Balázs, KOVÁCS GERGŐ 2, Kalanovics. Csere: Hangody Gy., Bicskei 1, Deutsch, Baj, Balla. Edző: Horváth János
DEBRECEN: ALEKSIC – Hoppál 1, Süveges, KINCSES 1, KUNCZ 1, Kolarik 1, KÁLLAY 3. Csere: Soltész, Tóth P. 1, HALEK 1, Macsi, Pataki, Szabó Botond. Edző: Varga Tamás
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 4/0
Gól – ötméteresből: 2/0 ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Horváth János:
– Két negyedig kiválóan vízilabdáztunk. Hat kettőre vezettünk, labdánk volt a hét kettőhöz – utána viszont egy olyan rövidzárlat következett, ami az ob I szintjén egyszerűen nem megengedhető.
Varga Tamás: – Rettentően büszke vagyok a csapatomra, hogy sikerült felállniuk a padlóról és hat kettő után nyerni. Ez mutatja, hogy soha nem szabad feladni!

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 1 1 17–9 +8 3
2. ZF-Eger 1 1 8–3 +5 3
3. Szeged VE 1 1 11–7 +4 3
4. Debreceni VSE 1 1 9–7 +2 3
5. A-HÍD OSC 1 1 8–6 +2 3
6. FTC 1 1 7–5 +2 3
7. VasasPlaket 1 1 11–10 +1 3
8. UVSE-Hunguest Hotels 1 1 10–11 –1 0
9. KSI SE 1 1 7–9 –2 0
10. RacioNet Honvéd 1 1 6–8 –2 0
11. BVSC Wáberer 1 1 5–7 –2 0
12. PVSK-Mecsek Füszért 1 1 7–11 –4 0
13. Kaposvári VK 1 1 3–8 –5 0
14. Valdor Szentes 1 1 9–17 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik