Vízilabda: Märcz Tamás kihirdette a férfiválogatott Eb-keretét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 12:18
null
Märcz Tamás a csütörtökön kezdődő budapesti BENU-kupán már az Eb-csapatot küldi a vízbe Fotó: Tumbász Hédi
Märcz Tamás megnevezte azt a 13 játékost, aki részt vehet a barcelonai kontinensviadalon. A szövetségi kapitány a világliga-ezüstérmes csapatára épít – írja a waterpolo.hu.


A világliga szuperdöntője és a duisburgi felkészülési torna kellő tapasztalatokat adott a szakmai stábnak, ezért Märcz Tamásmár a budapesti BENU-kupa előtt megnevezi Európa-bajnoki keretet

„A németországi tornán is voltak jó teljesítmények, ami megnehezítette a döntésemet, ugyanakkor különböző szakmai koncepciók miatt a világliga-csapat mellett tettem le a voksomat, hiszen a Duna Arénában ezüstérmet szerző csapatból tizenkét játékos utazhat az Európa-bajnokságra. Ami az egy cserét illeti: már a világligára is Vogel Somát szerettem volna nevezni, ám egy betegség közbeszólt. Kardos Gergely is jól teljesített mindkét tornán, elégedett voltam vele, de úgy érzem, egy hajszállal előrébb tart a Ferencváros kapusa, különösen az évközi teljesítménye volt nagyon meggyőző, így neki szavaztam bizalmat" – indokolt a szövetségi kapitány, aki így a csütörtöktől szombatig tartó BENU-kupán Eb-csapatát küldheti harcba.

A Margitszigeten július 5-7. között sorrendben Románia, az Egyesült Államok és Ausztrália lesz az ellenfél.

A csapat munkáját a bő keretből három játékos segíti az Eb-ig: a BVSC-kapus Szakonyi Dániel, illetve a Miskolc két ifjú pólósa, Nagy Ádám és Vadovics Viktor.

Az Európa-bajnoki csapat kerete:
Kapusok: NagyViktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: AngyalDániel (Eger),BátoriBence (Szolnok),BedőKrisztián (Eger),ErdélyiBalázs (OSC),JansikDávid (Szolnok),KovácsGergő (Eger),ManherczKrisztián (FTC),MezeiTamás (Szolnok),PohlZoltán (FTC),VámosMárton (FTC),ZalánkiGergő (Szolnok)
Európa-bajnokság, 2018. július 14-28., Barcelona

1. forduló – július 16., hétfő
Montenegró–Franciaország, 11:00
Oroszország–Szlovákia, 12:30
Törökország–Görögország, 14:00
GrúziaMagyarország, 15:30
Horvátország–Hollandia, 17:00
Németország–Olaszország, 18:30
Szerbia–Románia, 20:30
Málta–Spanyolország, 22:15

2. forduló – július 18., szerda
Horvátország–Törökország, 11:00
Németország–Grúzia, 12:30
Románia–Szlovákia, 14:00
Görögország–Hollandia, 15:30
Montenegró–Málta, 17:00
Oroszország–Szerbia, 18:30
MagyarországOlaszország, 20:30
Spanyolország–Franciaország, 22:00

3. forduló – július 20., péntek
Szerbia–Szlovákia, 11:00
NémetországMagyarország, 12:30
Grúzia–Olaszország, 14:00
Törökország–Hollandia, 15:30
Oroszország–Románia, 17:00
Málta–Franciaország, 18:30
Horvátország–Görögország, 20:30
Montenegró–Spanyolország, 22:00

A 8 közé jutásért – július 22., vasárnap
A2–C3, 17:00
A3–C2, 18:30
B2–D3, 20:30
B2–D2, 22:00

Negyeddöntő – július 24., kedd
D1–A2/C3, 17:00
B1–A3/C2, 18:30
C1–B2/D3, 20:30
A1–B3/D2, 22:00

Elődöntő – július 26., csütörtök
D1/A2/C3–C1/B2/D2, 20:30
B1/A3/C2–A1/B3/D2, 22:00

Helyosztók – július 28., szombat
A 7. helyért, 16:45
Az 5. helyért, 18:15
A 3. helyért, 20:30
Döntő, 22:15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik