Vízilabda: Kovács István csapata nyerte az első Eb-felkészülési tornát

2010.07.01. 08:47
Címkék
Nemcsak a magyar férfi vízilabda-válogatott számára kezdődött el a közvetlen felkészülés a szeptemberi Európa-bajnokságra: kontinensszerte nemzetközi tornákat rendeznek, hogy a Világliga nyári szuperdöntőjében, illetve a Világkupán nem szereplő, nem induló csapatoknak is lehetőségük legyen az erőfelmérésre. Az első tornát a Kovács István dirigálta román válogatott nyerte – a hírről a magyar válogatott hivatalos honlapja számolt be.

A moszkvai tornán a göröget és a hollandokat legyőző román válogatott diadalmaskodott, amelynek szövetségi kapitánya az Újpest és a Honvéd férfi vízilabda-csapatának korábbi edzője, Kovács István.

A románok végső sikerét a görögök felett aratott egygólos győzelem jelentette: mivel a torna végén azonos pontszám alakult ki, a két válogatott egymás elleni eredménye döntött.

A résztvevők közül egyedül Hollandia nem kvalifikálta magát a zágrábi Eb-re.

Mint ismeretes, az Európa-bajnokságon a magyarok csoportjában Szerbia, Németország és Macedónia mellett Görögország és Oroszország – a moszkvai verseny két részvevője – szerepel.

Kemény Dénes együttese egyébként három felkészülési tornán vesz részt a nyár folyamán.

A MOSZKVAI TORNA EREDMÉNYEI
Első nap
Görögország–Románia 10–11 (3–4, 1–2, 2–2, 4–3)
Oroszország–Hollandia 10–11 (0–3, 3–3, 2–4, 5–1)
Második nap
Románia–Hollandia 15–9 (3–2, 2–1, 5–3, 5–3)
Oroszország–Görögország 6–9 (2–4, 2–2, 1–1, 1–2)
Harmadik nap
Görögország–Hollandia 13–8 (5–2, 1–3, 2–2, 5–1)
Románia–Oroszország 6–10 (1–4, 0–1, 3–2, 2–3)
A torna végeredménye
1. Románia 6 pont
2. Görögország 6 pont
3. Hollandia 3 pont
4. Oroszország 3 pont

 

Legfrissebb hírek

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
5 perce

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
12 perce

Videó: ezzel a góllal vezet Norvégia Elefántcsontpart ellen

Foci vb 2026
13 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
16 perce

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
18 perce

Ha lett volna VAR, Puskásék megnyerik a vb-t

Foci vb 2026
29 perce

Egygólos norvég vezetés a szünetben

Foci vb 2026
29 perce

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
53 perce
Ezek is érdekelhetik