Vízilabda: kiválasztották az új kapitányt, itt a Benedek-utód!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 17:09
null
Märcz Tamás egy korábbi BVSC-rendezvényen (Fotó: NS-archív)
Märcz Tamás lett a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya – határozott csütörtöki ülésén a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöksége.

 

A távozó Benedek Tibor szövetségi kapitány posztjára 13-an pályáztak, a szövetség elnöksége kétkörös titkos szavazás után közülük választotta ki a 42 éves Märcz Tamást, a BVSC szakvezetőjét.

„Nagyszerű pályázatok születtek, nem volt könnyű dönteni – idézi a szövetség honlapja, a waterpolo.hu Kemény Dénes MVLSZ-elnököt. – A szavazás után telefonon értesítettem Märcz Tamást, hogy rá esett a választásunk, egyben hivatalosan felkértem a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Sikeresen meg kell állapodjunk a szerződés feltételeiben, és akkor 2017. január 1-től ő látja el a feladatot."

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen komoly tradíciókkal rendelkező országban, ilyen komoly elődök után engem kért fel az elnökség erre a feladatra. Ambiciózus vagyok, nagy várakozással tekintek a feladat elé, igyekszem a legjobb tudásomnak megfelelően ellátni majd a munkámat” – idézte az MVLSZ honlapja a 42 éves szakembert, aki hozzátette, biztos benne, hogy szerződése részleteiről meg tudnak majd állapodni, hiszen minél hamarabb szeretné elkezdeni a munkát.

„Január első hetében szeretnék keretedzést tartani, meglátjuk, ez hogyan illeszkedik a klubok naptárába, de biztosan találunk megfelelő időpontot. A válogatott támaszkodik a klubokra, kettejük közt kölcsönhatásnak kell lennie, hiszen a válogatott sikere a klubok sikere. Szerintem a klubvezetők is átérzik ezt, és egyébként is jó a kapcsolatom az összes ob I-es edzővel, azokkal is, akik a válogatottakat adó kluboknál dolgoznak” – mondta a BVSC vezetőedzője. A pályázati kiírás szerint az új kapitány a klubedzői feladatait a szezon végéig elláthatja.

Märcz Tamás megjegyezte, a legjelentősebb vízilabdanemzet szövetségi kapitányaként a célok mindig a legmagasabbak, legyen szó barátságos meccsről, olimpiai döntőről, a cél mindig a győzelem, folyamatosan nyomás alatt van a kapitány.

„Mindig is így volt. Aki a magyar vízilabdában él, az tisztában van ezzel. Nem lep meg a teher, szívesen vállalom.”

A tréner elmondta, már zajlanak az egyeztetések a szakmai stábbal kapcsolatban, hamarosan nyilvánosságra kerül a névsor.

Märcz Tamás első nagy tornája nem kisebb megméretés lesz, mint a jövő évi budapesti vizes világbajnokság.

„Álszerénység, ha a magyar vízilabdában valaki nem az első helyet tűzi ki, és alábecsülni sem szabad a csapatot, ezért mindig sikert várok, ahogy a közvélemény és a szakma is. Átrendeződött a vízilabda erősorrendje, kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint például tizenhat éve, amikor a válogatottal olimpiát nyertem, de ettől függetlenül a célok nem változnak a jövőben sem. Mindenki ellen meg kell találni az ellenszert, a legerősebb riválissal szemben is.”

Märcz Tamás, a 2000-ben olimpiai bajnoki címet szerző center játékosként kétszeres Európa-bajnok, valamint világbajnoki ezüstérmes is volt. Emellett négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok, pályafutása jelentős részét olasz élkluboknál töltötte.

Kettős – magyar és olasz – állampolgár, nem sokkal a londoni olimpia előtt még az olasz válogatott centere volt.

Több mint egy évtizedet játszott Olaszországban, a BVSC-nél kezdett edzősködni, és a kilencedik helytől a nemzetközi porondig vezette a kék-sárgákat. Volt a női válogatott másodedzője, kapitányként is felvetődött a neve, mielőtt a férfiaknál pályázott a posztra.

A szövetségi kapitányi posztra kiírt nyílt pályázatra 13-an – Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Teodoro Hadziteodoru, Lukács Dénes, Märcz Tamás, Igor Milanovics, Szécsi Zoltán, Tóth Gyula, Vad Lajos, Vidumanszky László, Vincze Balázs – nyújtották be pályázatukat.

A csütörtöki ülésen az új-zélandi leány junior világbajnokságon tartózkodó Faragó Tamás és Beck György nem lehetett jelen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik