Vízilabda: fél év eltiltás Török Bélának a pozitív A-mintáért

Vágólapra másolva!
2012.05.23. 16:54
null
Török Béla féléves eltiltást kapott (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Címkék
A Nemzeti Sport értesülése szerint Török Béla, a Szeged vízilabdázója fél évre szóló eltiltást kapott, miután egy doppingellenőrzésen pozitív A-mintát produkált.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vízilabdázó doppingmintája orvosok által jóváhagyott vérnyomáscsökkentő miatt lett pozitív. Ennek szedésére Török Béla előzetesen kérhette volna az úgynevezett TUE engedélyt, ezt azonban elmulasztotta. Éppen ezért vétett a doppingszabályzat ellen, ezért hozott a doppingbizottság eltiltó határozatot.

A fél évre szóló eltiltás azt jelenti, hogy a válogatott kerettag sportoló nem vehet részt a londoni nyári olimpián.

A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a sportoló orvosi javallatra szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszere okozta a pozitív doppingmintát.

„Erre a döntésre nem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz – idézte a válogatott hivatalos honlapja, a vlv.hu Török Bélát, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a doppingvizsgálat elvégzésekor a jegyzőkönyveken feltüntette, hogy ezt a gyógyszert használja és végig abban a hiszemben volt, hogy a megfelelő eljárások betartásával szabályosan járt el. – Három hónapnál többre senki nem számított. Sajnos nem így lett. Nagyon csalódott, szomorú, elkeseredett vagyok, nem is tudom, mi erre a jó jelző. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Egyelőre nem tudom, hogy fellebbezünk-e, nem sok értelmét látom, de ezt később döntjük el."

„Nagyon sajnálom a történteket, mert mind a 19 játékost, aki a keret tagja, azzal a szándékkal választottam ki, hogy bekerülhessen az olimpiai csapatba – mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki korábban jelezte, Török akkor maradhat a keret tagja ha négy hétnél kevesebb időre tiltják el. – Ha bárki bármilyen oknál fogva ebből a keretből kiesik, azzal a keret gyengül és egy gyengébb keretből nyilvánvalóan nehezebb lesz ugyanolyan játékerejű csapatot kiválasztani, mint egy erősebből lehetett volna."

A szakember hozzátette: Török helyére nem hív be új játékost a keretbe. A határozat ellen annak kézhezvételétől számított két héten belül lehet fellebbezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik