Vízilabda: esélye sem volt a válogatottnak az olaszok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 17:16
null
Manhercz Krisztián két gólja kevés volt az olaszok ellen (Fotó: Koncz György, archív)
Sima vereséget szenvedett a magyar férfi vízilabda-válogatott pénteken Olaszországtól a férfi vízilabda Európa-kupa rijekai nyolcas döntőjének csoportmérkőzésén, így két meccs után egy ponttal áll.

Hasonlóan kezdődött az olaszok elleni mérkőzés, mint csütörtökön a görögök ellen 9–9-cel záruló összecsapás. Az első negyedben egyik oldalon sem indult be a támadójáték, nyolc perc után az olaszok egy emberelőnyös góllal 1–0-ra vezettek.

Sajnos a folytatás is hasonló volt, mint egy nappal korábban, de amíg a görögök „csak” 4–1-re húztak el, addig az olasz válogatott 6–1-es előnyt szerzett a második félidő elejére. A magyar gólt Zalánki Gergő szerezte 0–2-nél.

Az egy nappal korábbi felzárkózásra ezúttal nem volt esély, Manhercz Krisztián és Jansik Szilárd találatával csak annyit értünk el, hogy a záró negyednek négygólos olasz előnnyel (Zalánki végleges kiállítása után) vágjon neki a két csapat.

Manhercz gólja után, hat perccel a vége előtt 4–7 volt magyar szemszögből az állás, de nem sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez, hanem épp ellenkezőleg: a vége 10–5-ös olasz győzelem lett.

Az utolsó csoportmeccsen Märcz Tamás csapata Spanyolországgal találkozik.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
Nyolcas döntő, Rijeka
Csoportkör, 2. forduló
A-csoport
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–5
(1–0, 4–1, 2–2, 3–2)
OLASZORSZÁG:
Del Lungo – DI FULVIO 3, Molina 1, Figlioli 1, Fondelli, Velotto 1, Renzuto, Echenique 1, Presciutti, BODEGAS 2, Damonte 1, Bertoli. Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
MAGYARORSZÁG:
Nagy V. – Bátori, MANHERCZ K. 2, Angyal, Mezei, Vámos, Zalánki 1. Csere: Jansik D., Bedő 1, Vadovics, Kovács Gergő, Jansik Sz. 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből:
13/6, ill. 13/3
Gól – kettős emberelőnyből:
1/1, ill. –
Gól – ötméteresből:
1/1, ill. –
Kipontozódott:
Presciutti (27. p.), Jansik Sz. (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével):
Zalánki (24.)
MESTERMÉRLEG:
Alessandro Campagna: –
Bár ezúttal is sok hibát követtünk el, elégedett vagyok a mérkőzéssel, szervezetten és koncentráltan játszottunk.
Märcz Tamás: –
Örülök, hogy találkoztunk Európa-bajnoki ellenfelünkkel, hiszen az Európa-kupa fontos állomás a felkészülésben. Tudtuk az olaszokról, hogy szívesen játszanak agresszív vízilabdát, amelyhez hol sikerül alkalmazkodnunk, hol nem. Az egyértelmű, hogy az emberelőnyös-emberhátrányos játékon még sokat kell dolgoznunk. Gyorsan le kell zárni a mérkőzést, megtanulni belőle, amit szükséges, és a spanyolok ellen készülni.

A csoport másik mérkőzése
Spanyolország–Görögország 7–6 (3–1, 2–1, 1–1, 1–3)
A csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont (18–10), 2. Olaszország 3 (14–16), 3. Görögország 1 (15–16), 4. MAGYARORSZÁG 1 (14–19)

B-csoport
Horvátország–Montenegró 10–5
Szerbia–Franciaország13–2
A csoport állása: 1. Horvátország 6 pont (30–10), 2. Szerbia 6 (22–7), 3. Montenegró 0 (10–19), 4. Franciaország 0 (7–33)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik