Vízilabda Eb: 150 nap múlva rajt, a kormány 280 millióval segít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 12:56
A magyar kormány 280 millió forinttal közvetlenül is támogatja a budapesti vízilabda Európa-bajnokságot - jelentette be Simicskó István a kereken 150 nap múlva kezdődő margitszigeti esemény szerdai sajtótájékoztatóján.



Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára szerint a nyári Európa-bajnokság újabb bizonyítékát adja, hogy Magyarország képes világversenyek méltó gazdája lenni, és sok szurkolónak szereznek majd örömöt a pólósok az Eb-n is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára szerint a nyári Európa-bajnokság újabb bizonyítékát adja, hogy Magyarország képes világversenyek méltó gazdája lenni, és sok szurkolónak szereznek majd örömöt a pólósok az Eb-n is.

Kemény Dénes, a sportági szövetség (MVLSZ) első embere az Eb szervezőbizottságának elnökeként köszönte meg a 280 milliót, hozzátéve, hogy ez plusz összeg az Eb marketingjogaiért állami garanciavállalással kifizetett 1 millió euró felett. Elmondta azt is, hogy a Hajós uszoda központi nagymedencéjének, amellett a lelátónak, a teraszoknak a felújítása a jövő héten indul.

Beck György, a szervezőbizottság társelnöke eloszlatta azokat az aggodalmakat, hogy máris elfogytak volna a legjobb helyekre szóló jegyek. Elmondása szerint bőven van még belépő, mert az értékesítés szakaszosan folyik, s megfelelő ütemezéssel árusítják az egy-egy szektorba szóló belépőket. Hozzáfűzte, hogy a kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel mérlegelik: az eddiginél is magasabb, még több embert befogadni képes két mobillelátót is építsenek a margitszigeti Eb-re.

A kedd este még Görögországban győztes világliga-mérkőzést játszott férfiválogatott szakvezetője, Benedek Tibor nem lehetett ott a sajtótájékoztatón, a magyar női csapat szövetségi kapitánya, Merész András azonban jelen volt, s elmondta, hogy keretével május 18-án kezdi meg az Európa-bajnoki felkészülést.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mostantól él az Európa-bajnokság hivatalos honlapja, a ecwaterpolo2014.com.

A budapesti férfi Európa-bajnokságra jegyek ajegyed.huoldalon kaphatóak.

A BÉKA AZ ÚJ PULI!

Legfrissebb hírek

Vogel Soma: Remekül alkalmazkodtunk ahhoz, hogy ezen az egy meccsen múlik a sorsunk a világversenyen

Vízilabda
2026.01.22. 09:30

Vízilabda Eb: tét nélküli meccsen Montenegró legyőzte Szerbiát

Vízilabda
2026.01.20. 21:56

Vogel Soma: Remélem, még sok márványtáblára felkerül a nevem a Margitszigeten

Vízilabda
2026.01.20. 20:10

Varga Zsolt: Gyorsan meg kell emészteni a történteket

Vízilabda
2026.01.18. 22:33

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2026.01.17. 23:47

Vízilabda Eb: könnyed olasz siker a törökök ellen, sima horvát és görög győzelem a B-csoportban

Vízilabda
2026.01.11. 22:07

Századokra voltak csak a hollandok a bombameglepetéstől a szerbek ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.10. 21:55

VÍZILABDA EB 2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK

Vízilabda
2026.01.09. 13:50
Ezek is érdekelhetik