Vízilabda: botrányos finis a mieink meccsén – óvtunk, de elutasították

Vágólapra másolva!
2016.09.15. 18:17
null
A mieink (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar junior vízilabda-válogatott 13–10-re kikapott Olaszországtól a hollandiai férfi Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, de óvtunk, és csak a beadvány késő esti elutasítása után vált biztossá, hogy kiestünk. Íme, a nem mindennapi történet a magyar szövetség Facebook-oldalának rövid beszámolója alapján!

 

A magyar válogatott 10–5-ös hátrányban volt, majd az utolsó negyedben, 10–8-as állásnál négyperces kiállítással sújtották. Innen egyenlített emberfeletti játékkal Horkai György csapata, csakhogy…

12–9 után a holland rendezők folyamatosan 13–9-et írtak az eredményjelzőre, de a gólok száma alapján 12–12 lett a végeredmény. Következtek volna a büntetők, de nem következtek, mert a zsűri döntése alapján 11–9-es olasz vezetésről újra le kellett játszani az utolsó 3 perc 49 másodpercet – a magyaroknak jórészt emberhátrányban a négyperces kiállítás miatt.

Ebben a második finisben már nem tudtak érvényesülni a mieink, háromgólos olasz győzelem született. A waterpolo.hu beszámolója szerint a magyar csapat óvott, de a beadványt – késő este érkezett az egymondatos hír – első fokon elutasították.

„Ez a vicc kategória, nem tudok mást mondani. Azt azért el kell ismerni, hogy a meccs elején nem játszottunk jól. Sok gólt kaptunk… – idézi a szövetség honlapja Horkai György szövetségi kapitányt. – De aztán visszajöttünk, 10–8-nál Simon Henrik úgy kapott négyperces kiállítást, hogy mi támadtunk emberelőnyben. Nem tudom, hogy brutalitás volt-e, ezt nem tudom eldönteni. Aztán feljöttünk 12–12-re. Amikor az olaszok belőtték a 12. gólt és 13 lett a táblára írva, jeleztük, hogy javítsák ki. Később is, folyamatosan szóltunk, de a bírók nem foglalkoztak vele. Azt mondták, majd a végén megnézik a jegyzőkönyvet. A meccs végén odamentem az asztalhoz, nem értették, mit akarok, de aztán elismerték, hogy hibáztak. A hollandok azt mondták, technikai hiba történt, az olaszok pedig azért reklamáltak, érveltek, mert azt hitték, vezetnek a végén is. Aztán azt mondták, játsszuk újra a 3 perc 50 másodpercet 11–9-ről. Rögtön az elején Manherczet és egy olaszt párosan kiállítottak úgy, hogy Manónak leszedték a fejét, neki ez volt a harmadik kiállítása. Vicc az egész, megfogalmaztuk a panaszunkat, jeleztük, hogy vagy újrajátszást vagy 12–12 után ötmétereseket szeretnénk, hogy így dőljön el az elődöntőbe jutás.”

Sajnos nem jött össze.

FÉRFI JUNIOR VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA
Negyeddöntő
„Első végeredmény”:
Magyarország–Olaszország 12–12 (3–5, 2–4, 2–1, 5–2)
„Második végeredmény”: Magyarország–Olaszország 10–13 (3–5, 2–4, 2–1, 3–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik