Vízi: Benedek Tibor és Gergely István is sportcsillag lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 15:38
A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, illetve segítője, korábbi csapattársa, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Gergely István tenyérlenyomatával bővült pénteken a Hemingway Alapítvány által 1991-ben létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.

Az ünnepi eseményen Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, a Sydney és Peking között sorozatban háromszor győztes válogatott szövetségi kapitány méltatta a két klasszis játékost. Benedek Tiborról elmondta, hogy amikor 1999-ben nyolc hónapos eltiltását követően – amelyet egy sebre használt kenőcs miatt kapott, s eredetileg két évre szólt – egy római telefonfülkéből felhívta őt, csak annyit tudott garantálni a kiváló játékosnak, hogy meghívja a keretbe. A balkezes pólós kiharcolta az együttesbe kerülést, és Sydneyben az oroszok elleni döntőben négy góllal hálálta meg a bizalmat.

„Az ezt követő két olimpián tökéletes csapatkapitány volt, olyan problémákat is megoldott, ami nekem már sok lett volna, vagy éppen nem akartam lépni az ügyben" – mondta Kemény Dénes, aki egy „elfeledett" történettel elevenítette fel, hogy az athéni játékokra készülő gárdába akkor még csak vendégként kapott meghívót a mindössze 16 éves szupertehetség, Varga Dénes, aki az egyik első tréningen Benedekkel közösen készülhetett. „Azt hiszem, jó befektetés volt az a kis oktatás, hiszen négy évvel később Pekingben Dumi meghálálta a bizalmat” – tette hozzá.

„Nagy megtiszteltetés, örülök, hogy itt lehetek Gergely Pistivel, akivel már három éve dolgozunk a válogatott élén. Hamarosan újabb fontos pillanat előtt állunk, hiszen néhány hét és itt a riói olimpia" – mondta Benedek Tibor.

Gergely Istvánról Kemény Dénes elmondta, 1994-ben látta először játszani egy szlovák–magyar ifi Európa-bajnoki meccsen – akkor még szlovák színekben –, majd 2001-ben a fukuokai világbajnokságon, a szlovákok 11–10-es "kiütése" után kereste meg a hálóőrt azzal, hogy ő tudna neki egy „szebb szín-összeállítású fürdőköpenyt".

A szakember hangsúlyozta, sokat járt Mádl Ferenc akkori köztársasági elnöknél a kapus ügyében. Végül 2003-ban, az utolsó pillanatban jött meg a magyar játékengedélye, s rögtön egy Barcelonában szerzett világbajnoki arannyal mutatkozott be.

Kemény Dénes kiemelte, nem sokkal a 2008-es pekingi olimpia előtt, a málagai Európa-bajnokság után – amelyen bronzérmet nyert a válogatott – sokan azt hitték, hogy a kontinensviadalon szereplő együttest viszi magával az ötkarikás játékokra, végül egyetlen helyen változtatott és Nagy Viktor helyére őt nevezte. „Szécsi Zolival a lehető legjobb barátságot alakították ki, s egy kapusnak mindig könnyebb úgy védeni, ha nem azt érzi, hogy a kollégája csak a hibájára vár. Tökéletesen segítették ki egymást, egyszer az elődöntőben, majd a döntőben is. Az eredményt tudjuk" – mondta Kemény Dénes.

„Tibor minden fontos pillanatnál ott volt a karrierem során, Dénes pedig a válogatottnál. Fantasztikus érzés, hogy most itt ülünk mind a hárman" – mondta Gergely István.

Benedek Tibor és Gergely István kézlenyomata a 168. és a 169. a Sportcsillagok Falán, amelynek nagy része megsérült a Testnevelési Egyetemen tavaly történt tűzesetben, s a helyreállítás után ott kerül majd ki újra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik