Vízilabda: a szövetség új társadalmi elnöke hisz a sikerben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 19:49
null
Hegedüs Éva lett a Magyar Vízilabda-szövetség új társadalmi elnöke (Fotó: waterpolo.hu)
Hegedüs Éva szülővárosában, Egerben lett a vízilabda szerelmese – a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója szaktudásával örömmel segíti a sportágat.

A Magyar Vízilabda-szövetség szombati közgyűlésén Hegedüs Éva személyében új társadalmi elnököt is választott – írta a waterpolo.hu.

A Gránit Bank elnök-vezérigazgatója révén jelentős üzletember csatlakozott a pólóért tenni akarók táborába, mást ne mondjunk, 2019-ben a Forbes magazin őt választotta a legbefolyásosabb magyar üzletasszonynak. Szakmai elismertségét pedig jelzi, hogy 2015-ben a hazai bankvezetők titkos szavazása alapján elnyerte a Mastercard – Az év bankára címet. A bankszektorban, korábban az államigazgatóságban is dolgozó szakember a Gránit Bankkal egy digitális üzleti modellt épít nagy sikerrel immáron kilence esztendeje, így az sem véletlen, hogy 2017-ben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Magyar Gazdaságért díjban részesítette a pénzügyi és bankszektorban végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért.

„Egerben születtem, a vízilabdához való kötődésem innen ered – idézi a waterpolo.hu Hegedüs Évát. Már fiatal koromban nagy büszkeséggel töltöttek el a sportág sikerei. A városban a póló picit ablak is volt a világra, hiszen a jó szereplésnek köszönhetően külföldi csapatok szép számmal érkeztek hozzánk, olaszok, hollandok játszottak a mieink ellen, én pedig csodáltam a sportolókat. Ez a csodálat, a vízilabda szeretete örökre megmaradt bennem, ráadásul korábban két nagyfiam amatőr szinten űzte a sportágat.”

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke megválasztása után néhány hónappal kereste őt meg, a háttérből már jó ideje segíti a munkát – 2019. június 15-től pedig már hivatalos minőségében is tehet kedvenc sportágáért.

„Vári Attilát régóta ismerem, így amikor először jelezte, hogy szívesen venné a segítségemet, természetesen igent mondtam, és bizonyos kérdésekben funkciótól függetlenül együtt gondolkodtunk. Most pedig felkért a szövetség társadalmi elnökének, amit a sportág közgyűlésének és elnökségének a támogatásával örömmel vállaltam el. Amennyiben a szakmai múltammal, személyes jelenlétemmel segíteni tudok, akkor igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. A vízilabda számomra egyszerre jelent kiváló egyéni képességeket és csapatban gondolkodást – a kettő ötvözete hozhatja meg a tartósan kimagasló eredményeket” – tette hozzá Hegedüs Éva.

Vári Attilát büszkeséggel tölti el, hogy a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója hivatalosan is a Magyar Vízilabda-szövetség mellé állt.

„Hegedüs Éva Magyarország legbefolyásosabb üzletasszonya, akinek tapasztalataira, tudására eddig is számíthattunk, és a jövőben társadalmi elnökként még inkább számíthatunk. Fontos számunkra, hogy a gazdasági élet szereplőivel erősödjünk, hiszen szélesedett a feladatkörünk, szükségünk van ilyen kiváló szakemberekre. Hiszem, hogy Évával győztes csapatot tudunk kialakítani” – mondta a waterpolo.hu oldalon Vári Attila.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik