Javítottak a lányok - esélyt sem adtak a görögöknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.18. 17:27
null
Keszthelyi Rita (8) két gólt vállalt a 12-ből (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar női vízilabda-válogatott 12–7-es győzelmet aratott a legutóbbi két kontinensviadal ezüstérmese, Görögország felett az Európa-bajnokság A-csoportjának második fordulójában. A mieink legeredményesebb játékosának a három gólig jutó Antal Dóra bizonyult.

Az első negyedben kiválóan működött a magyar válogatott védekezése, a mezőnyjátékosok és Bolonyai Flóra kapus remekül kiegészítették egymást, ennek köszönhetően az első nyolc percben a görögök gólképtelenek maradtak. Ellentétben a mieinkkel, akik támadásban is jól muzsikáltak, Keszthelyi Rita vezérletével pedig háromgólos előnyre tettek szert.

A hollandok ellen háromszor eredményes magyar lány két góllal, valamint az Antal Dórának adott okos asszisztjával vétette észre magát az első negyedben (3–0).

A második játékrész elején a vendégek feljöttek 3–2-re, de Merész András tanítványai nem hagyták, hogy kiegyenlítsenek – Takács Orsolya találatával ismét két góllal vezettünk (4–2). A félidőhöz közeledve Alkiszti Avramidu találatával ismét csak egy találat volt a hellének hátránya, ám a negyed végét a mieink bírták jobban. Előbb Kisteleki Dóra, majd ismét Antal mattolta Eleni Kuvdut, így a magyar válogatott a nagyszünetre megőrizte az első negyedben kiharcolt háromgólos fórját (6–3).

A harmadik negyed kezdetén Margarita Plevritu góljával 6–4-re szépített a görög válogatott, a folytatásban azonban újból feljavult a hazai csapat védekezése, és Bolonyai is ihletett formában védett, tehát minden adott volt ahhoz, hogy a magyar nemzeti csapat meglépjen a legutóbbi két Európa-bajnokság ezüstérmesétől.

Így is lett, Bujka Barbara első gólját a játékvezetők még érvénytelenítették, a következő támadás végén azonban már nem volt menekvés a látogatóknak, a mieink centere értékesített egy ziccert (7–4). Bő két perccel a harmadik játékrész vége előtt Czigány Dóra is beköszönt, és ugyan Antigoni Rumpeszi találatával a görögök kozmetikáztak az eredményen, Kisteleki Dóra góljára nem volt válaszuk (9–5).

A hollandok elleni meccsből tanulva ekkor még nem jelenthettük ki, hogy eldőlt a találkozó, de érzékelhető volt, hogy hatalmas fordulatnak kellene történnie ahhoz, hogy a magyar válogatott ne szerezze meg első győzelmét. A mieink szerencsére végig koncentráltan játszottak, így a hajrában már-már fölényessé tették sikerüket.

Hrisztina Cukala szépítő gólja után Antal Dóra és Tóth Ildikó is megízlelhette a gólszerzés örömét (11–6). A játékrész közepén Margarita Plevritu és a feltartóztathatatlan Bujka gólváltása után alakult ki a 12–7-es végeredmény.

A magyar válogatott teljesen megérdemelten győzött, védekezésben és támadásban is ellenfele fölé nőtt, emberhátrányban pedig gólt sem kapott (!). Bolonyai Flóra 65 százalékkal védett, a másik oldalon Kuvdu 20 százalékkal, tehát a két kapus között is klassziskülönbség volt.

A mieink legközelebb vasárnap a britek ellen szállnak vízbe – ha hasonlóan játszanak, aligha lehet kérdéses a mérkőzés végkimenetele.

A FŐSZEREPLŐK ÉRTÉKELÉSE A MAGYAR TELEVÍZIÓ KAMERÁJA ELŐTT
Merész András (a magyar válogatott szövetségi kapitánya):
– Vízilabdázni két nappal ezelőtt is így tudunk, a koncentrációnak, a szerencsének és a lelki tényezőknek köszönhető a győzelmünk, de szerencséje annak van, aki megdolgozik érte. Nagyon összeszedetten, fegyelmezetten játszottak a lányok. A görögök ellen csapatként oldottuk meg azokat a szituációkat, amiket a hollandok ellen nem, öt-hat gól a különbség a kettő között. Aki látta a britek eddigi két mérkőzését, az tudja, hogy nem adják könnyen a bőrüket, korántsem lesz olyan egyszerű meccs, mint amilyennek elsőnek tűnik, de megpróbáljuk az első félidőben eldönteni a találkozót. A másik mérkőzés eredményétől és a várható helyezésünktől függetlenül kell koncentráltan és jól játszanunk vasárnap.

Kisteleki Dóra (a magyar válogatott tagja): – A görögök elleni mérkőzést össze sem tudom hasonlítani az első meccsünkkel. Csapatként játszottunk, azt csináltuk, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Nagyon jó volt a védekezésünk, támadásban is higgadtak voltunk, minden bejött. A görögök játékosait jól ismertük, mert sokat játszottunk velük a nyáron. A centerüket nagyon jól őriztük, a jó védekezés pedig megadta az alapját a sikeres támadásoknak. Nem lesz egyszerű a britek elleni találkozó sem, hiszen megszorongatták a görögöket, a világligában pedig megverték a világbajnok spanyolokat, úgyhogy alaposan fel kell készülnünk a vasárnapi meccsre.

Keszthelyi Rita (a magyar válogatott tagja): – Sikerült elfelejtenünk a hollandok elleni meccset. A győzelem kulcsa az volt, hogy tiszta fejjel szálltunk vízbe, nyugodtak voltunk és végig mi irányítottunk. Nem volt miért rágódnunk a két nappal ezelőtti vereségen, mert úgy sem tudunk rajta változtatni, a jövő történései ellenben a mi kezünkben vannak. A görögök ellen mindig nehéz játszani, nagyon küzdelmek mérkőzés volt, fizikálisan elfáradtunk, de jobban bírtuk a végét.

Bolonyai Flóra (a magyar válogatott kapusa): – Csak hét gólt kaptunk, így én is kivettem a részem a győzelemből. Szoktam videózni, ezért nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok a görögöktől. A védekezésünk sokkal jobban összeállt, fegyelmezettebben játszottunk.

A Magyar Televízió felvétele:


VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (MARGITSZIGET)
NŐK, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Görögország 12–7
(3–0, 3–3, 3–2, 3–2)
Hajós uszoda, 3000
néző. Vezette: Teixido (spanyol), Franulovic (horvát)
MAGYARORSZÁG: BOLONYAI – ANTAL 3, KESZTHELYI 2, Csabai, BUJKA 2, Szücs G., Kisteleki H. Csere: KISTELEKI D. 2, Takács O. 1, Tóth I. 1, Illés A., Czigány D. 1
GÖRÖGORSZÁG: Kuvdu – Avramidu 1, Rumpeszi 1, CUKALA 2. Aszimaki, Manoliudaki 1, M. PLEVRITU 2. Csere: V. Diamantopulu, J. Haralampidi, S. Haralampidi, E. Plevritu, Beneku
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 12/0
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Cukala (28. p.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Nagy-Britannia–Hollandia 5–11
(1–2, 2–2, 1–3, 1–4)
Legjobb dobók: Gibson-Byrne 2, ill. Genee 3, Van der Sloot 2, Stomphorst 2, Klaassen 2

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia2
2
23–167
6
2. MAGYARORSZÁG
21123–1943
3. Görögország2
11
16–19–3
3
4. Nagy-Britannia2
2
12–20–80

B-CSOPORT
Franciaország–Spanyolország 4–18 (1–4, 0–6, 1–5, 2–3)
Legjobb dobók: Daule 2, Ill. Tarrago Aymerich 6, López Ventosa 3, García Godoy 2, Pareja Lisalde 2

Oroszország–Olaszország 10–13 (2–3, 1–3, 4–5, 3–2)
Legjobb dobók: Prokofjeva 2, Karimova 2, Jarondajkina 2, Grineva 2, ill. Bianconi 4, Di Mario 2

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország
2
2


27–14
13
6
2. Spanyolország2
1
127–14133
3. Oroszország2
11
20–22–2
3
4. Franciaország2
2
8–32–240

PERCRŐL PERCRE

4. negyed

32. Vége a meccsnek, nagyon simán, biztosan nyert a magyar csapat a meccs előtt nehéznek tartott görögök ellen. 12–7
31.
Kettős hátrányt kellett kivédekeznünk, és sikerült is, mert a gólvonalon tempózó Bolonyai védett!
30.
Emberelőnybe kerültünk, de Keszthelyi Rita fölé lőtt.
29. Bujka Barbara!
Hiába csimpaszkodtak a nyakán, Bujka befordult, és a kapuba lőtt. 12–7
29.
Görög emberelőny görög góllal. Plevritu engedte el szépen a kapu jobb oldalába. 11–7
29.
Az emberelőnyt nagyon türelmesen játszottuk meg, majd Tóth Ildikó lőtt közelről a görög kapuba. 11–6
29.
A visszaúszásnál szabálytalankodtak a görögök, Merész András pedig időt kért.
28.
Emberhátrányba kerültünk, tanácstalanul passzolgattak a görögök, végül Cukala fölé lőtt.
27.
Sőt, mi jutottunk emberelőnybe! És ha már így esett, a nagy formában játszó Antal Dóra lőtt szépen a kapuba. 10–6
27.
Feléledtek Hellasz lányai, de az emberelőnyt nem tudták kihasználni.
26.
Megúsztak a görögök, ráadásul kaptak egy emberelőnyt is.
26.
Szép labdajáratás után Cukala lőtt a bal alsóba, mert Bolonyai már nem tudott átérni. 9–6
25.
A támadással azonban nem tudtak mit kezdeni, az ellenakcióból pedig mi nem találtuk el a kaput.
25. Ezúttal a görögök hozták el a labdát. Nekik sürgősebb...

3. negyed

24. Vége a harmadik negyednek, jó játékkal vezetünk négy góllal. 9–5
24.
Jaj, de szép gól! A végletekig kijátszottuk a támadóidőt, majd Kisteleki Dóra középről nem erőből, hanem ravaszul lőtt a jobb fölső sarokba. 9–5
24.
Ez gyors volt! Rumpeszi vágta be irgalmatlanul a bal fölsőbe a labdát. 8–5
24. Bujka
megúszott, de közeli lövését Kuvdu kikapta a sarokból. Görög időkérés.
23.
Megszereztük a labdát a görögöktől, de az ellenakció nem volt sikeres, mert Kuvdu megszerezte.
22.
A figurát megjátszottuk, de a blokk közbeszólt. Illés Anna összeszedte, majd a jobb oldalon feltűnő Czigány Dóra elé játszott, aki a rövid sarokba lőtte a nyolcadik magyar gólt. 8–4
21.
Kiállítás a görögöknél, ezért Merész András időt kért.
21. Tóth Ildikó
nem bírt centerben három göröggel, jöhetett az ellenakció.
20. Plevritu
lőhetett középről görög emberelőnyben, de Bolonyai védett.
19.
Ezt már nem fújták le! Szücs Gabriella csodás paaszát Bujka könnyen lőtte a jobb alsóba. 7–4
19.
Hiába lőtt a kapuba Bujka Barbara, a játékvezetők szerint szabálytalankodott a magyar center.
18.
Támadhattak a görögök, Bolonyai pedig kétszer is védett.
18.
Emberelőnyben hibáztunk, a blokkról kijött a labda.
17.
Ez nem hiányzott! Plevritu lőtt nagyon szép gólt. 6–4
17.
Elkezdődött a harmadik negyed, a görögök hozták el a labdát.

2. negyed

16. A csattanó majdnem magyar gól lett, de Czigány Dóra lövését a kapufa mentette. Vége a második negyednek. 6–3.
16.
A végére jutott még egy kiállítás, de hiába játszották ki végletesen, Avramidu lövése a kapufán csattant.
16.
Emberelőnybe kerültünk, és a türelmes figurakijátszás után Antal Dóra középről, néhány lóba után a bal fölsőbe talált. 6–3
15.
Megint magyar kiállítás, de a görögök megint kihagyták, pontosabban Bolonyai védett.
15. Kisteleki Dóra
gyönyörű ejtése Keszthelyi passza után a görögök nagy szomorúságára balról utat talált a jobb alsóba. 5–3
14. Bujka
kihagyta, az ellentámadásból azonban Avramidu nem sokat teketóriázott, pattogós lövést küldött a jobb alsóba. 4–3
13.
A megbeszélés jó volt, de Haralampidi lövését Bolonyai Flóra kivédte.
13. Bujka
kiállíátsa a görög edzőből egy időkérést váltott ki.
13.
Az időkérés után megjárattuk a labdát, oldalváltás után Szücs Gabriella lövése a blokkról a lécre vágódott.
12.
Ezúttal kétszer is emberelőnybe kerültünk, az első után visszakerült a labda a magyarokhoz, majd újra próbálkozhattunk, ezért Merész András időt kért.
12.
Megint görög emberelőny. Megjáratták a labdát Csabai Dóra kiállítása után, majd Aszimaki lövése után Bolonyai védett.
11.
Emberelőnybe kerültek a görögök, de Cukala ezúttal az oldalhálóba lőtt.
11. Takács Orsolya
lóbált hosszan, majd Kuvdu hóna alatt betalált a görög kapuba. 4–2
10.
A támadást elrontottuk, jöhettek a görögök, Cukala pedig nem sokat variált, Bolonyai közreműködésével a hálóba suhintotta a labdát. 3–2
9. Manoliudaki
jó messziről a léc segítségével kozmetikázott az álláson. 3–1
9. Bujka
kapta centerben, de a lövés gyenge volt, jöhettek a görögök.
9.
A ráúszásnál Kisteleki Dóra hozta el a labdát.

1. negyed

8. Az óra lepergett, egyelőre remek. 3–0
8.
Remek volt a védekezés, és már fordultunk is a görög kapu felé, de még mielőtt helyzetbe kerülhettünk volna, Merész András is időt kért.
8.
Időt kért a görög válogatott.
8. GÓÓÓL!
Gyors akció végén Antal Dóra továbbította Keszthelyi Rita remek átadását a bal alsóba. 3–0
7.
Egy kivédekezett görög támadás után támadhattunk a harmadik gólért, de hiába nézte meg Czigány a jobb alsót, Kuvdu védett.
6.
Most mi kerültünk emberelőnybe, és jogosan örülhettek a lányok a kispadon, hiszen Keszthelyi középről, remekül lőtte ki a kapu bal oldalát. 2–0
6.
Megjáratták a labdát, majd nem jutottak lövéshez.
5. Cukala
lövése volt pontatlan, de maradt a görögöknél a labda, sőt emberelőnybe is kerültek.
5.
A görögök jöhettek, de gyengén a blokkba lőttek. Támadhattunk, de egy kontrával visszaküldtek bennünket a magyar kapu elé.
4.
Végre megvan a vezetés. Megint csak emberelőnybe kerültünk, és Keszthelyi Rita lövése a bal kapufáról csúszott a gólvonal mögé. 1–0
3.
Emberelőnybe kerültünk, de Csabai Dóra lövése a kapufán csattant.
2. Keszthelyi
lőhetett, de a blokkról kijött a labda.
1.
Máris emberhátrányba kerültünk. Bolonyai Flóra viszont szépen védett.
1. Támadunk! Bujka Barbara kapta a labdát centerben, de hiába tudta ellőni, a löket a lécről jött vissza.
1. A ráúszás után egyperces gyászszünetet tartottak az ukrajna fölött lelőtt malajziai repülőgépen utazó áldozatok emlékére.

Jegyvásárlás:jegyed.hu

AZ NSO AJÁNLJA:
MENETREND, A TORNA PROGRAMJA

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK
JEGYRENDELÉS AZ EB-RE (JEGYED.HU)
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIVATALOS HONLAPJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik