Vizes vb: megvan a Kazanyba utazó női vízilabdacsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 14:06
Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte a 13 játékost, aki a július végi-augusztus eleji oroszországi világbajnokságon vízbe száll.

A szakvezető húsz jelölttel kezdte a vb-felkészülést június elsején, s két lépésben mostanra szűkítette le a csapatát arra a tizenhárom főre, aki a kazanyi sportági csúcseseményen szerephez jut.

A szombaton közzétett lista szerint a nemzeti együttest javarészt olyanok alkotják, akik a 2013-as barcelonai világbajnokságon, illetve a tavalyi margitszigeti Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek. Nevezetesen kilencen vannak, akik mindkét világversenyen felállhattak a dobogó alsó fokára: a kapus Bolonyai Flóra, a mezőnyjátékosoknál pedig Antal Dóra, Bujka Barbara, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya és Tóth Ildikó számít „ismétlőnek".

A kapusok közül Kasó Orsolyának, a mezőnyjátékosok közül Csabai Dórának, Kisteleki Hannának és Máté Zsuzsannának nem sikerült kiharcolnia a csapattagságot. Amint azt a kapitány a szövetség honlapjának, a waterpolo.hu-nak elmondta, nem volt könnyű a döntést meghoznia.

„Életemben ennyi statisztikát nem írtam, elemeztem még, bátran állíthatom, csupa jóból kellett válogatnom – közölte Merész András. – Amióta elkezdtük a felkészülést, jó hozzáállással, becsülettel dolgoztak a lányok. A kimaradóktól is úgy búcsúztam, hogy eszük ágában se legyen feladni, tegyenek rá még egy lapáttal, és ősszel újra komoly verseny lehet a csapatba kerülésért."

A válogatott a világbajnokság helyszínére július 23-án repül el, előtte Budapesten gyakorol, illetve most vasárnap Debrecenben még egy hivatalos mérkőzést vív a Magyarországon edzőtáborozó kínai nemzeti csapattal, egyik leendő kazanyi csoportellenfelével.

A vb-re utazók névsora: Bolonyai Flóra, Gangl Edina – kapusok, Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Menczinger Kata, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó – mezőnyjátékosok

Legfrissebb hírek

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
13 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
2026.02.05. 22:02

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
2026.02.05. 21:32

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.02.05. 21:28

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.02.05. 07:46

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
2026.02.04. 21:05

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
2026.02.04. 09:10
Ezek is érdekelhetik