Végre! Parádés győzelem, remek játék Szerbia ellen

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 16:27
A magyar férfi vízilabda-válogatott megtörte 2004, az athéni olimpia óta tartó nyeretlenségi sorozatát tétmeccsen Szerbia ellen: Zágrábban kiváló teljesítményt nyújtva, parádés harmadik negyeddel törte meg a délszlávok ellenállását, és végül 9–6-ra győzött. Ez volt Kemény Dénes csapatának második győzelme az Európa-bajnokságon a vasárnapi, Németország elleni siker után.

Elszántan küzdött a magyar csapat és megérdemelten győzött (Fotó: Mirkó István)
Elszántan küzdött a magyar csapat és megérdemelten győzött (Fotó: Mirkó István)
Elszántan küzdött a magyar csapat és megérdemelten győzött (Fotó: Mirkó István)
Elszántan küzdött a magyar csapat és megérdemelten győzött (Fotó: Mirkó István)
Elszántan küzdött a magyar csapat és megérdemelten győzött (Fotó: Mirkó István)

A 2004 nyara óta tétmeccseken tartó nyeretlenség megtörésére talán most voltak a legrosszabbak az esélyeink – ettől függetlenül az egyértelmű volt, hogy a magyar csapat nem fogja könnyen adni a bőrét. Sőt, a Kemény-gárda előnybe is került egy szép akció után, Biros Péter elmozgott emberétől, majd magabiztosan a hálóba húzta a kapott ütempasszt. Az előnynek nem sokáig örülhettünk, egy előny után Filip Filipovics balja villant, Nagy Viktor meg kiszedhette a hálóból a labdát.

KEMÉNY: A SZURKOLÓTÁBOR VOLT A SZÜKSÉGES PLUSZ

„A győzelmünk titka? Nyolc játékosunk volt, hét a vízben, egy pedig a közönség! A szerbek voltak a mérkőzés esélyesei, így csapatom felszabadultan játszhatott" – mondta Kemény Dénes, a magyar szövetségi kapitány.


„Nagyon boldog vagyok, mert 2004, az athéni olimpia után végre meg tudtuk verni a szerbeket. Nagyon akartuk ezt a győzelmet" – nyilatkozta Madaras Norbert.


„Túl sok helyzetet puskáztunk el, és ha nem használjuk ki a lehetőségeinket, az olyan, mintha kapnánk két gólt, mivel a magyarok könyörtelenül büntetnek. A mai napon Magyarország teljesen megérdemelte a győzelmet" – értékelt Dejan Udovicsics, a szerb szakvezető.


„Nem volt jó napunk, bár a magyarok éremesélyesek. Biztos vagyok benne, hogy a másik három csoportellenfelünk ellen jobban játszunk, még minden esélyünk megvan, hogy bejussunk az elődöntőbe" – így a szerbek legjobbja, Filip Filipovics.

A következő kis lépést előre megint a magyar csapat tette meg, egy emberelőnyös figura után Varga Dániel maradt üresen, és közelről, a kapus „segítségével" a kapuba talált. A gól után jött egy-egy kihagyott szerb és magyar előny, ezt követte egy-egy labdavesztés, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A játékvezetők sokszor fújtak a támadók ellen, így a negyed végére a kontrák következtében inkább úszóversenyre, mint vízilabdára emlékeztetett a meccs – az első játékrészt 2–1-es vezetéssel zártuk.

A második negyedet emberhátránnyal (Szivós Márton szállt ki) kezdtük, a szerbek meg azzal, hogy elszúrták a fórt – illetve azt is írhatjuk, hogy Hosnyánszky Norbert blokkolt remekül. Egy kontra után ziccerbe kerültek a szerbek, de Nagy Viktor lehúzta a rolót, az ellentámadás végén pedig Madaras került lövőhelyzetbe a jobb oldalon, pattintott kísérlete pedig a lécről vágódott be, 3–1!

A szerbek fórból szépítettek, Filipovics gyakorlatilag lemásolta első találatát, felhozva egyre a délszlávokat. A magyar válogatottnak is volt esélye emberelőnyből, Varga Dániel viszont blokkot zörgetett, nem pedig hálót. A szerbek a meccs addigi legnagyobb góljával egyenlítettek, Vanja Udovicics „lengetett be" egy brutális méretű bombát, 3–3. Hogy ne legyen könnyebb a helyzet, Varga Dánielt kiállították, a védekezés viszont jól pörgött emberhátrányban, megtartotta a csapat a döntetlent.

A negyed hátralevő részében is tartotta, némi szerencsével (egy teljesen kijátszott szerb akciót a kapufa mentett), más kérdés, hogy a támadójáték nem volt az igazi. A negyed utolsó támadása így is a miénk volt, Hosnyánszky remek csavarját a kapus hárította, másra már nem volt idő – félidőben 3–3.

A fordulást követően (szokás szerint) nem a magyar válogatott hozta el a labdát, a szerbek viszont csúnyán elpuskázták a Török kiállítása miatt kapott emberelőnyüket. Hosnyánszky villant, bekkel a nyakán előbb bravúrosan levegőhöz jutott, majd szintén bravúrosan hatalmas gólt lőtt – ismét itt az előny!

Sőt, hamarosan kettőre nőtt, Kis Gábor „munkásságának" következtében: a magyar center megszabadult emberétől, majd erőből a kapuba zúdított – már 5–3! Nagy Viktor bravúros védésekkel keserítette el a szerbeket, majd Szivós remek passzát Madaras vágta be, háromgólos előny!

A megzavarodott szerbek hiába kerültek emberelőnybe, két magyar közé tettek be egy passzt, így Hárai köszönettel elhozta a labdát. A szerb csapat támadójátéka romokban volt, a magyar csapat pedig emberelőnyhöz jutott, Kemény Dénes egyből időt is kért. Szivós Márton belőtte a fórt, miután Hosnyánszy balra nézett és középre passzolt – 7–3, remek gól! A negyedet (melyet 4–0-ra nyertünk meg!) Nagy Viktor védése zárta, nagyon közelinek tűnt a magyar bravúrgyőzelem.

Az utolsó negyed első támadását a szerbek vezették, de kapufáig jutottak mindössze, igaz, a mieink sem tovább. Szerencsére a szerb lövők olyanok voltak, mint Mendoza, a vörös újonc a Rejtő-regényben: még véletlenül sem találtak célt, vagy ha igen, Nagy Viktor fogta a kísérleteket.

Szivós kiállítása után törték meg (4:17-tel a vége előtt) hosszú gólcsendjüket a szerbek, megint Filip Filipovics talált be. A játékvezetők ide is ítéltek egy fórt, Madaras kapta a labdát, menetrendszerűen be is vágta ballal – 8–4 a Kemény-csapatnak.

Három perccel a vége előtt ismét emberelőnybe került a magyar csapat, a játékvezetők gyorsan kontrát ítéltek... A szerb ellentámadás után viszont Udovicsics egészen elképesztően szemfüles gólt szerzett, miután még a kötél előtt megfogta a labdát, majd éles szögből, okosan betalált (8–5). Legalább már csak 2:20 volt hátra.

A következő szerb lehetőségnél is Udovicsics vállalta magára a lövést, de a kapufát találta el, az idő fogyott, a magyar előny nem – innen nem lehetett már elveszteni. A szerbek lőhettek még egy ötméterest, Andrija Prlainovics nem is hibázott, de teljesen jogosan szólt a lelátóról a „Szép volt, fiúk!" – Kis Gábor gyönyörű gólja után meg pláne (9–6 ide). Nagyon szép volt, fiúk – a magyar csapat megtörte hosszú nyeretlenségi sorozatát a szerbek ellen, és nagy lépést tett a csoportelsőség (no meg az ezzel járó elődöntős hely) felé.

MAGYARORSZÁG–SZERBIA 9–6

 

VÍZILABDA EB 
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 9–6 (2–1, 1–2, 4–0, 2–3)
Zágráb, 500 néző, Vezette: Borell (spanyol), Tulga (török)
MAGYAROSZÁG: NAGY V. – Varga Dénes, Biros 1, Varga Dániel 1, Hárai, Hosnyánszky 1, MADARAS 3, Csere: KIS G. 2, SZIVÓS 1, Török, Vámos, Bundschuh, Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
SZERBIA: Szoro, Prlainovics 1, Radjen, V. UDOVICSICS 2, D. Pijetlovics, FILIPOVICS 3, Gocsics, Csere: Nikics, Alekszics, S. Mitrovics, Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 12/3
Kipontozódott: Varga Dániel (31. p.), Hosnyánszky (32. p.)

 

PERCRŐL PERCRE
 

Hamarosan kezdődik a találkozó: a szerbek játszanak fehér sapkában, a mieink sötétben.

 

1. NEGYED

 

1. perc: Elkezdődött a találkozó, a szerbek hozták el a labdát.

 

1. perc: Máris labdát szereztünk, de mi sem éltünk az első lehetőséggel. Az első percben nem született gól.

 

2. perc: Vezetünk! Biros szépen lépett le védőjéről, és közelről helyezett a kapuba. 0–1

 

2. perc: Máris egyenlítettek a szerbek: Filipovics használta ki az első szerb emberelőnyt. 1–1

 

3. perc: Hatalmas szerb kapufa után labdát szereztünk, majd fordulhattunk. De ismét pontatlanok voltunk az ellenfél kapuja előtt.

 

4. perc: Az első magyar emberelőny. Varga Dániel tisztán maradt bent a falban, És behúzta a labdát a szerb kapuba. 1–2

 

5. perc: Ismét magyar kiállítás. De szerbek ezúttal elhibázták. 

 

6. perc: Most mi kaptuk meg a lehetőséget. Miután már lejárt a fór, Hosnyánszky lőtte a blokkba a labdát.

 

6. perc: Gyönyörű labdaszerzés után ismét mi fordulhattunk, de a szerbek hamar visszaszerezték a labdát.

 

8. perc: Szivós csavart centerből, de kontrát fújt a bíró. Majd a másik oldalon történt – fordítva – ugyanez.

 

8. perc: Ismét egy kontra, a szerbeké az utolsó támadás. Prlainovics lövését vdte Nagy Viktor.

Vége az első negyednek.

 

2. NEGYED

 

1. perc: Megint a szerbek hozták el a labdát. És máris kiállítás. Szivós ment ki. De Hosnyánszky blokkolta a szerb lövést.

 

1. perc: Nagy hatalmasat védett.

 

2. perc:Madaras Norbert kapásból, a rosszkézoldalról pattintotta a kapuba a labdát. 1–3

 

3. perc: Török Béla kiállítása után Filipovics értékesítette az újabb szerb emberelőnyt. 2–3

 

4. perc: Most mi kerültünk fórba: Varga Dániel azonban a blokkba lőtte a labdát.

 

5. perc: Egyenlítettek a szerbek. Udovicsics vagy nyolc méterről lőtte ki a bal felsőt. 3–3

 

5. perc: Nagyon hamar eladtuk ismét a labdát, majd előnybe került a szerb válogatott. Szivós azonban blokkolta a lövést.

 

5. perc: Csúnyán ellőttük a labdát. Fordulhattak a szerbek, de ismét kontra.

 

7. perc:  Mindkét oldalon emberelőny volt, de mindkét oldalon hibáztak a csapatok.

 

8. perc: Madaras próbálta beforgatni az emberét a jobb oldalon. A játékvezető azonban nem fújt szabálytalanságot. A fordulás után megint a szerbeknek fújnak kontrát. (A játékvezető mindkét oldalon "érzékenyen" reagál a támadócsapat megmozdulásaira...)

 

8. perc: Hosnyánszky svédcsavarját védte a szerb kapus két másodperccel a negyed vége előtt.

 

Vége a 2. játékrésznek.

 

Remekül kezdtük a találkozót. A magyar csapat jól összpontosított a mérkőzés elején. A szerbek aztán keményen megfogták a magyar támadásokat, s kétgólos hátrányuk után egyenlítettek. egyelőre nyílt a találkozó, a nagyszünetben még nem dőlt el semmi.

 

3. NEGYED

 

1. perc: Ezúttal sem mi hoztuk el a labdát. Törököt máris kiállították. De rossz a bejátszás, ismét miénk a labda.

 

2. perc:Hosnyánszky hatalmas gólt lőtt! Éppen le akarták szedni Hosi arcát, de eldőlt a labdával, majd a bal felsőbe bombázott. 3–4

 

3. perc: Varga Dániel szerzett labdát. Nem sokkal később Kis öt méteren harcolt meg a labdáért, és pattintotta a kapuba. Két szerb között...  3–5

 

4. perc: Ismét gólt szereztünk! Hihetetlen nagyot játszik a magyar csapat! Szivós hatalmas passzt adott Madarasnak, aki rosszkézről a rövidbe lőtte a labdát. 3–6

 

5. perc: Emberelőnybe kerültek a szerbek, de eladták a labdát. Meg vannak zavarodva.

 

5. perc: Gyenge szerb ejtés, Nagy majdnem mellre vette a labdát.

 

6. perc: Varga Dani ellen fújtak kontrát.

 

7. perc: Ismét nálunk a labda, ráadásul szerb kiállítás. Kemény Dénes időt kér. Ha négy góllal vezetnénk a harmadik negyedben...

 

7. perc: És ez bizony négy! Hosnyánszky kinézett a balszélsőre, majd a falban helyezkedő Szivóst játszotta meg, aki közelről zúdította a labdát a kapuba. 3–7

 

8. perc: Kontra ismét a szerbek ellen! Miénk az utolsó támadás a negyedben. Mégsem. Fordulnak a szerbek, de már csak kiszorított helyzetből tudnak kapura lőni. Nagy könnyedén védett.

 

Vége a 3. negyednek.

 

A délszláv gárdát a 2004-es athéni olimpia megnyerése óta nem tudtuk legyőzni, legutóbb a tavalyi római világbajnokságon csaptunk össze vele, akkor a negyeddöntőben hosszabbítás után kaptunk ki. Most azonban komoly esély nyílt rá, hogy ünnepeljünk.


4. NEGYED

 

Megint a szerbeké a labda. A két meccsünkön egyszer sem "nyertünk" a ráúszásnál. 0–8 ebben a tekintetben a mérlegünk – de ez senkit sem érdekel.


1. perc:
Egy-egy kimaradt támadás mindkét oldalon, majd Prlainovics pattint a kapu fölé.


2. perc:
Kijátszottuk a támadóidőt, de nem lőttünk kapura. A másik oldalon Udovicsics lövését védte Nagy.


3. perc:
Ismét mi támadhattunk. De kontrát fújt a bíró.


4. perc:
Szivóst szórta ki a játékvezető középről. A szerbek időt is kértek. Talán ez az utolsó esélyük,hogy megkezdjék a felzárkózást. Ne tegyék!


4. perc:
De tették: Filipovics hétről bevágta a jobb sarokba. Egyedül ő "él" ellenünk a vízben. A többieket megfogtuk. 4–7


5. perc:
Fórba kerültünk. Madaras balosa lendült, a jobb oldalról vágta a kapuba a labdát. Szépen megjátszottuk az előnyt. 4–8


6. perc:
És ismét labdát szereztünk. Majd kihagytunk egy emberelőnyt.


6. perc: Udovicsics
kezéből csúszott ki a labda, de még elérte a kötél előtt, majd bizonyította klasszisát. Nullszögben "húzta ki a sámlit" Nagy alól, és tette a labdát a hosszúba. 5–8


7. perc:
Két perc van hátra, és nálunk a labda. Innen már nem lehet kikapni.


7. perc:
Ellőttük a labdát. A szerbek időt kértek.


7. perc:
Magyar kiállítás, de Udovicsics elönzőzte, kapufáról pattant a labda a kapu mellé.


8. perc:
Ismét magyar kiállítás, majd a szerbek ötméterest kaptak. Prlainovics bepattintotta a jobb alsóba. 6–8


8. perc:
Zúg a "Szép volt fiúk!" a lelátóról.

8. perc: Kis bosszút állt a korábbi, szerbek elleni verekedés miatt. A center góljával alakult ki a végeredmény. 6–9

 

Vége a mérkőzésnek.

 

 TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Horvátország–Törökország 16–3 (3–2, 4–1, 6–0, 3–0)
Románia–Spanyolország 11–10 (2–1, 3–2, 3–5, 3–2)
Olaszország–Montenegró 11–10 (3–2, 3–4, 3–3, 2–1)
 
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Görögország–Macedónia 10–5 (2–2, 4–1, 0–1, 4–1) 
Németország–Oroszország 7–6 (2–0, 1–3, 2–2, 2–1)

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2223–16 6
2. Olaszország 2218–166
3. Horvátország 21125–14 3
4. Montenegró 21121–203
5. Spanyolország 2– – 216–180
6. Törökország 2– – 29–280
       
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 22– – 19–146
2. Szerbia 21119–143
3. Németország21115–163
4. Görögország 21115–183
5. Macedónia21115–19 3
6. Oroszország2215–17 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik