Végletekig kiélezett meccs és döntetlen az Eger-Vasason

Vágólapra másolva!
2012.11.06. 20:17
Az utolsó másodpercben szerzett góljának köszönhetően a Vasas pontot mentett az Eger vendégeként a vízilabda ob I kedd esti rangadóján. A mérkőzésen sokáig a vendégek vezettek, a hajrában aztán a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez, végül mégis igazságosnak tűnő döntetlenre végeztek a felek.

Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott az 5. forduló rangadója
Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott az 5. forduló rangadója
Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott az 5. forduló rangadója
Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott az 5. forduló rangadója
Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott az 5. forduló rangadója

Két hibátlan csapat feszült egymásnak a Bitskey Aladár Uszodában, hiszen a mérkőzés előtt az Eger négyből néggyel, míg a Vasas háromból hárommal állt – a találkozó ennek megfelelően nagy csatát hozott.

A vendégek kicsit meglepték a hazaiakat, Drasko Brguljan bizonyosan: a montenegrói légiós egy távoli bombával az első percben vezetéshez juttatta a piros-kékeket. A negyed közepén viszont aktivizálta magát az Eger: Gór-Nagy Miklós váratlan passza után előbb Bátori Bence húzta a kapuba a labdát, majd Biros Péter mutatta meg klasszisát egy fantasztikus ejtéssel. Néhány másodpercig vezetett azonban csak a hazai csapat, ugyanis a túloldalon Steinmetz Ádám egy jó bejátszás után tanítani valóan fordult le, és talált be. 2–2

A második negyed több hibát, kihagyott előnyöket, támadókat, pontatlan lövéseket hozott – különösen hazai oldalon –, így Steinmetz újabb gólja után érezni lehetett: lélektani előnybe kerülhet az a csapat, amelyik el tud mozdulni a holtpontról. 2–3

A nagyszünet után egy büntető törte meg a gólcsendet, Takács Bálint harcolta ki az ötöst, Vámos Márton pedig értékesítette azt. Először került kétgólos előnybe valamelyik csapat, ráadásul Salamon Ferenc előnygólja után Moritz Oeler egy kontra végén meg is erősítette a különbséget. Azonban az Eger nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, és Kovács Gábor akció-, majd Mezei Tamás előnygóljával még a harmadik negyedben sikerült az egyenlítés. 5–5

A záró felvonásnak tehát meccsnullról vágtak neki a felek. Egy újabb büntetőt követően – Katonás Gergő volt az értékesítő – ismét előnyben voltak a vendégek, ám Salamon egalizált. Sőt, Lukas Seman harcossága után át is vehette volna a vezetést a hazai csapat, ám Biros a kapufát találta el büntetőből. A Vasas azonban elbizonytalanodott támadásban, így Gór-Nagy révén hosszú idő után újra lépéselőnybe kerültek a hazaiak. Kovács ziccerből akár növelhette volna a különbséget, ám az egész meccsen jól teljesítő Barabás Botond nagyot védett.

Földi László kétszer is időt kért a hajrában, a második után a Vasas megkapta az esélyt egy előny formájában. Vámos előbb a kapufát találta el, majd fölé lőtt, és úgy tűnt, az Egernek megvan a meccs, azonban Varga Zsolt kiállítása még egy támadást jelentett a vendégeknek, Moritz Oeler pedig az utolsó másodpercben betalált. Döntetlen lett a vége, 7–7!

GERENDÁS SZERINT POCSÉK VOLT A JÁTÉK

FÉRFI VÍZILABDA OB I
5. FORDULÓ
ZF-EGER–TEVA-VASAS 7–7 (2–2, 0–1, 3–2, 2–2)
Eger, Bitskey-uszoda, 1500 néző. Vezette: Juhász Gy., Vogel G.
EGER: Szécsi – Bundschuh, Bátori 1, Biros 1, Mezei 1, Gór-Nagy 1, Graham. Csere: SALAMON 2, Seman, Varga II Zs., Kovács G. 1. Edző: Gerendás György
VASAS: BARABÁS – Katonás 1, Drasko Brguljan 1, OELER 2, STEINMETZ Á. 2, Vámos 1, Takács Bálint. Csere: Angyal, Hőna, Csapó M., Fazekas. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/2
Kipontozódott: Takács Bálint (28. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Varga II Zs. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Pocsék játék, fegyelmezetlenség. A vége? Miért kell kapura lőni, miért kell esélyt adni a bírónak?
Földi László: – Nem arról kell beszélni, hogy ki hiányzott, mert azzal nem tudunk mit kezdeni. Borzasztóan boldog vagyok, hogy ennyire kontrolláltan, fegyelmezetten játszottunk. A végére elfáradtunk, ránk tudott jönni az Eger, de az adódó lehetőséget kihasználtuk – nem érdemtelenül szereztünk pontot.
SZENTESI VK–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 7–13 (0–2, 2–3, 1–4, 4–4)
Szentes, 300 néző. Vezette: Füzesi, Molnár
SZENTES: Horváth – HEGEDŰS 2, Józsa 1, Tóth Z., Tóth P. 1, Németh D., Bálint. Csere: Pellei, Werner Gy., Regős 1, Werner R., Szabó L. 1, Szabó Z. 1. Edző: Lukács Dénes
SZOLNOK: Lévai – GOCSICS 1, Hosnyánszky 1, Alekszics, Pásztor 1, Kiss G., NEGREAN 3. Csere: Kovács O. 1, Nyéki 1, Vörös 1, Hangay Z., Marnitz 3, Georgescu 1. Edző: Kovács István
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Alekszics (28. p.), Kovács O. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Ma négy tizennyolc év alatti játékossal játszottunk, meg vagyok elégedve a csapat teljesítményével.
Kovács István: – Tíz napja először vagyunk együtt, a hét végi Magyar Kupa-elődöntőre jó mérkőzést játszottunk a Szentessel.
FTC WATERPOLO–KAPOSVÁRI VK 10–6 (2–1, 3–0, 4–2, 1–3)
Budapest, Népliget, 100 néző. Vezette: Mucskai, Kun Gy.
FTC: Pijetlovic – MACDONELL 3, Sánta, Francsics, PAJÁN 2, ILLÉS 2, Deutsch. Csere: Kárteszi, Major N., ERNYEY 3. Edző: Ambrus Tamás
KAPOSVÁR: Nagy P. – BERTA 3, Balogh Z., Pataki, Horváth D. 1, Hoppál 1, Bakó 1. Csere: Maár, Papp G., Prikidánovics, Kutasi R., Juhász-Szelei, Gyurováth. Edző: Bereczki Miklós
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 6/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 2/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Gyenge védekezéssel és pontatlan támadásokkal csak ez lehet a vége.
OSC–BVSC-ZUGLÓ 6–10 (1–2, 2–0, 2–4, 1–4)
Budapest, Hajós Alfréd Uszoda, 150 néző. Vezette: Németh A., Székely B.
OSC: Áts – Benczur 1, Dávid 1, Tiba 1, Szentesi, Szécsi D., Császár. Csere: Zentai 1, SZŐKE 1, Takács Balázs, Korényi 1, Pecz, Galambos. Edző: Becsey Péter
BVSC: GYÖRKE ZS. – Szűcs L., Borsós 1, RAJNA 4, Ambrus F., Czigány K., Létay. Csere: KOTSZIDISZ 3, Bedő 2, Nagy S., Szabó Bendegúz, Mészáros Cs., Urbán. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 9/1, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Tiba (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Becsey Péter: – Ellenfelünk sokkal fegyelmezettebben és okosabban játszott nálunk, mi pedig olyan hibákat követtünk el, amelyekre a meccs előtt külön felhívtam a figyelmet.
Dabrowski Norbert: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és örülök, hogy a végjátékból mi jöttünk ki jobban.
AZ ÁLLÁS
1. A-HID Szeged VE5555–36+1915
2. ZF-Eger54166–25+4113
3. Szolnoki Dózsa-Közgép54153–28+2512
4. Groupama Honvéd64250–44 +612
5. Teva-Vasas43144–28+1610
6. Debrecen43154–35+19 9
7. BVSC-Zugló53250–42 +8 9
8. Junior Válogatott421140–31 +9 7
9. Orvosegyetem Sport Club611438–70–32 4
10. FTC Waterpolo41335–51–16 3
11. PVSK-Füszért51437–54–17 3
12. Szentesi VK41332–51–19 3
13. EKF-EgerFood-Imola5534–56–22 0
14. Kaposvári VK6637–74–37 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik