Vámos felnégyelte végül a Szolnokot

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 19:19
null
Vámos vezetésével nyert a Vasas (Fotó: Havran Zoltán)
A Vasas 7–6-ra győzött a Szolnok otthonában a férfi vízilabda ob I 21. fordulójának pénteki rangadóján. A találkozón Vámos Márton négy gólt szerzett, ráadásul ebből hármat az utolsó negyedben.

Bár a Vasas, Szeged, Eger hármas ellen eddig „felépített" négy meccs, négy vereség mérleg sok önbizalommal nem vértezhette fel a Szolnokot, pénteken azért volt esély a hazai győzelemre. Eddig ugyanis a csapat mindig pariban volt a nagy rangadókon, és legfeljebb két gól volt a különbség, ami inkább magyarázható rutintalansággal, mint játékerőbeli hátránnyal.

Pénteken kiderült, hogy a Komjádi uszodában december 2-án elszenvedett 9–8-as vereség óta eltelt három hónap alatt ezt a kicsi különbséget nem sikerült eltüntetnie a Szolnoknak.

Pedig csúnyán beragadt a rajtnál a Vasas vagy mondhatjuk azt is, hogy a Szolnok vett villámrajtot. Hosnyánszky Norbert és Néki Balázs akciógóljával hamar kettővel vezetett a hazai csapat, majd a negyed végén már jött az első emberelőnyös gól is. Ismét a Szolnok, és ismét Hosnyánszky volt eredményes, így az első szünetben 3–0-ra vezetett a Kovács István együttese.

A második negyed azonban a Vasasé volt, ezúttal a Szolnok maradt gólképtelen. Ráadásul az angyalföldiek akciógólokkal zárkóztak: sorrendben Hárai Balázs, Fazekas Tibor és Oeler Moritz jegyezte a találatot. Persze ez egyben azt is jelentette, hogy a vendégek nagyon gyengén használták ki emberfórjaikat.

A védekezés mindkét oldalon remekül működött, a kapusok egyaránt jól védtek, de a blokkok nagy segítséget adtak. A harmadik negyed sokáig nem is hozott újabb gólt, két perccel az utolsó szünet előtt azonban átvette a vezetést a Vasas. Vámos Márton szabaddobásból szerezte meg a vezetést, az utolsó negyednek mégis a hazaiak mentek neki egygólos előnnyel. A harmadik játékrész hajrájában Pásztor Mátyás és Zsivko Gocsics is betalált.

Az utolsó negyedben aztán beindult a gólgyártás: előbb Vámos egyenlített, majd Hosnyánszky újra a hazaiknak szerzett vezetést. Ahogy azonban az elején leírtuk, a Szolnok nem arról híres ebben a bajnokságban, hogy jól bírja a rangadók végét. Vámos – aki kiválóan játszott az egész mérkőzésen – duplájával a legjobbkor fordított a 7–6-ra a Vasas.

Fél perccel a mérkőzés vége előtt fórba, majd kettős emberelőnybe került a Szolnok, de nem tudott élni a lehetőséggel.

Vámos a Vasas utolsó négy gólját szerezte a mérkőzésen, ráadásul ebből hármat az utolsó negyedben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ő volt a találkozó hőse.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
21. FORDULÓ
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–TEVA-VASAS 6–7
(3–0, 0–3, 2–1, 1–3)
Szolnok, 300 néző. Vezette: Juhász Gy., Vogel G.
SZOLNOK: Decker A. – Pásztor 1, HOSNYÁNSZKY 3, Gocics 1, Kis G., Alekszics, Nyéki 1. Csere: Vörös, Kovács O., Marnitz G., R. Georgescu, Hangay Z.
VASAS: BARABÁS – Takács Bálint, Katonás, Öler 1, Steinmetz Á. VÁMOS 4, Drasko, Brguljan. Csere: Angyal, Német T., Hárai 1, Fazekas 1, Csapó M., Hőna
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 10/2
Gól – kettős emberelőnyből: 2/0, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Gocics (30. p.)
MESTERMÉRLEG
KOVÁCS ISTVÁN, a Szolnok edzője:
– A rangadókkal kapcsolatban már nem tudok mit mondani, olyan, mintha fóbia lenne. Tudomásul kell venni, ez csapatjáték, a végén is ott volt az emberelőny, volt még annyi idő, ki lehetett volna játszani, és nem belevágni a blokkba. Nehéz, mentálisan nehéz, mert jó lenne egy rangadót nyerni, mindent meg is teszünk, és mégis elhibázzuk a legvégén, ez nem normális dolog. Pár játékos nem érti, hogy ez mennyire fontos. Ha azt akarjuk, hogy a rájátszásban komolyan számoljanak velünk, sokkal jobb egyéni teljesítmények szükségesek.
FÖLDI LÁSZLÓ, a Vasas edzője: – Örülök, hogy talpra álltunk, de azért nem szeretném mindig ezt… A Szeged és a Szolnok ellen is három gól hátrányból indultunk. Megmutattuk, van szívünk és akaratunk. Vámos Marci fantasztikus játszott, nem hitték el, hogy lőni fog, pedig lőtt.

AZ ÁLLÁS
1. A-HID Szeged VE 21 20 1 251–152 +99 61
2. ZF-Eger 21 19 1 1 277–119 +158 58
3. TEVA-Vasas 19 16 2 1 198–127 +71 50
4. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 21 15 1 5 244–125 +119 46
5. Debrecen 20 13 2 5 216–161 +55 41
6. Groupama Honvéd 21 12 1 8 170–165 +5 37
7. BVSC-Zugló 20 10 10 184–177 +7 30
8. Orvosegyetem Sport Club 20 7 3 10 162–213 –51 24
9. Szentesi VK 19 8 11 170–206 –36 24
10. Junior Válogatott 20 4 1 15 167–236 –69 13
11. EKF-EgerFood-Imola 19 3 1 15 120–194 –74 10
12. PVSK-Füszért 19 3 16 151–238 –87 9
13. FTC Waterpolo 19 2 1 16 126–196 –70 7
14. Kaposvári VK 21 1 20 136–263 –127 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik